Múlt héten elképesztő brutalitás történt. Lezuhant egy repülőgép és sok ember meghalt. Ez a példátlan katasztrófa rámutat arra, hogy a technokütyük révületébe feledkezett világunk önnön pusztulásába rohan.
Tegyünk egy lépést hátra.
Fekete dobozok vannak. Az elképesztően bonyolult rendszerek elképesztően brutális eseményeivel foglalkozó tudomány - a rendszerelmélet - egyfelől fekete doboznak hívja az embert és annak társadalmait. Másfelől a repülőgépeket építő techno-indusztriális komplexum fekete doboznak hívja azokat a techno-indusztriális kreatúrákat, amelyek érző emberek utolsó, rettentő pillanatait őrzik meg nekünk, túlélőknek.
Talán nem véletlen az egybeesés.
Csoda, hogy ebben a rettentő világban összetörik az emberi lélek?
A német repülőgép katasztrófája azt mutatja meg, hogy a pszichológia és a pszichiátria áltudomány, egy hamis főkonstruktőr - egy gonosz Isten - kreálmánya. Nagy hazugság, hogy a pszichológusok és a pszichiáterek bármit is meg tudnak gyógyítani, mert nem tudnak semmit sem meggyógyítani. Legfeljebb elfedni tudják a techno-indusztriális halálgyár brutálisan rettentő létpusztítását, ami aztán egy hatalmas robbanásban pusztít el mindent maga körül.
Amint azt a német repülőgép fekete dobozának felvételén is hallhattuk.
Még nem késő, hogy elvessük a fekete dobozokat, a repülőgépeket, a pszichológusokat és pszichiátereket, az értelmet és a techno-indusztriális halálgyárat és visszatérjünk ... visszatérjünk oda, ahol jó.
Különben a végítélet katasztrófái egyre csak sűrűsödnek majd. Én megmondtam előre.
2015. március 31., kedd
Végidők jelei
Címkék:
fekete doboz,
pszichiátria,
pszichológia,
végítélet
2015. március 19., csütörtök
600 oldal grafikon
600 oldalnyi grafikon. A számok szerelmeseinek írta a Nemzeti Létharc Bankjának elnöke a könyvét. Remélhetőleg a sok grafikontól és számtól szalonképes lesz a mainstream "közgazdaságtan" hívőinek is.
Nekünk, a magyarság fennmaradó részének azonban az a fontos, hogy mi nincsen benne a könyvben, bár kiolvasható belőle. Azt kell kiolvasni a sorok közül, hogy ki vagyunk rabolva! Valahányszor szerzünk egy kis pénzt, mindig többet kérnek vissza a mocsok kifosztók! Közben úgy keverik-kavarják a dolgokat a háttérbirodalomban, hogy a szerzett pénz valahogy elfolyik kézen-közön és a végén itt áll a magyarság, hogy fizetni kell, de nincs miből.
Nem csoda, hogy egyre szegényebbek leszünk így együtt, törzsszövetségi szinten.
Ennek azonban vége. Orbán Viktor és Matolcsy György beintettek a kifosztóknak, megmondták nekik, hogy pénzt márpedig nem kapnak. A kifosztóknak ez természetesen nem tetszik, ők azt a pénzt akarják, ami igazából nem is járna nekik, ha a befektetések kamatát a szakrálerkölcs szabályai szerint számolnák. Ők azonban csak lengetik a zsebszámológépüket, de nekünk aztán hiába lengetik! Coki van, nem pénz!
Aki mer, az nyer! Nem vagyunk egyedül, már a világban egyre többen jönnek rá, hogy nem kell fizetni. Ez olyan forradalmi változás a történelemben, hogy bízvást hívhatjuk világfordulónak. Csak remélhetjük, hogy bátor kísérletünk eredménye az lesz, hogy megtarthatjuk a pénzt és nem kell fizetni. Különben a mohácsi vész semmi nem lesz ahhoz képest, amivel szembe kell nézzünk.

grafikon,
létharc,
világforduló
2015. március 13., péntek
A világ, ahogy ma ismerjük
Jalta
óta az USA uralja a világot. De már nem sokáig.
Bontsuk ki ennek az állításnak a mélyszerkezetét. Az magyarázatot se érdemel, hogy Jalta óta az USA kezében van a főhatalom. Ez annyira magától értetődő állítás, hogy még a tekintélyes Cato Institute sem mond ilyet. Ez egyszerűen így van, a Szovjetunió is tulajdonképpen az USA parancsainak engedelmeskedett.
Azt azonban mondja a Cato Institute, hogy mostanában a főhatalmat az USA rosszul használja. Állandóan beleszól lokális főhatalmisták helyi ügyeibe, megakadályozza a szakrális vezetés természetes kialakulását és működését, mondvacsinált korrupciós vádakkal és "demokráciaféltéssel" megzavarja a lokális erőforrásszívattyúk zajtalan üzemét.
Ennek ára van ám, mutatnék rá sokat sejtetően.
Az az ára, hogy ha a lokalitásokat nem tudják a természetes szakrális vezetők uralmuk alatt tartani a lokalitást lakó nép nemzetkaraktere számára természetes módon, akkor az USA-nak kell uralma alatt tartania és nem számíthat a természetes szakrális vezetők segítségére ebben. Vagyis felfordulás lesz, forrongás, engedetlenkedés. Hogy ebben miért vagyok olyan biztos, arra már korábban is utaltam, most se részletezem. Így lesz és kész.
Drága dolog ám békét tartani a lokalitásban természetes szakrális vezető nélkül.
Otthon meg ugye tele van minden fegyverrel az USA-ban. Ha ott netán rendzavarás következik, akkor az nagyot durranhat ám.
Így áll tehát a helyzet. A Birodalom beleavatkozik, ezért pusztulásra ítéltetett. Ha nem avatkozna be, akkor folytatódhatna az uralma, dehát nem így áll a helyzet. Ezért kell felkészülnünk arra, mi lesz a teendőnk a bukás után.

szakrális vezető,
természetes,
USA,
világerő
2015. március 4., szerda
Ha lenne
A közgazdaságtudomány megbukott és ismét a költőknek, íróknak van igazuk. Sajnos azonban a közgazdászokat elfelejtették erről értesíteni, így ezek a szellemi prostituáltak, ezek a hiénái a globális nagytőkének, ezek a hullarablói a megalázottaknak és megnyomorítottaknak továbbra is úgy írnak és beszélnek, mintha meg se buktak volna.
Az a globális helyzet, hogy a globáltőke külszíni fejtéssel termeli ki az ázsiai munkaerőt, ahelyett, hogy intenzív belterjes gazdálkodással termesztené a magas minőségű európai munkaerőállatot. Amely európai munkaerőállat vagy csendben kipusztul, átadva helyét alacsonyabb rendű életformáknak, vagy lázad, de akkor kiirtják, mint a dodómadarakat.
Mindez azért van, mert a világot az amerikai Birodalom uralja, amely Birodalmat meg a globáltőke mozgatja, mint kesztyűbábot. Ha lenne a Birodalom ellen egy másik Birodalom, amitől félelem költözne a globáltőke Birodalmának a szívébe, mint történt a hidegháború idején, akkor a globáltőke kénytelen lenne megadni a zsozsót, ami jár az európai munkaerőállatnak. Innentől teljesen egyértelmű, hogy az európai munkaerőállat érdeke micsoda. Kell egy másik Birodalom.
Ha lenne egy másik Birodalom, akkor ismét bátran az arcába kacaghatnánk az amerikai Birodalomnak és azt mondhatnánk neki, hogy ide a zsozsót, mert.
Ha lenne.

hiéna,
hullarabló,
szellemi prostituált
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)