A győztes igazsága

Igaza mindig a győztesnek van. Ami azt jelenti, hogy a győztesek szabják meg, mit tanítsanak a Közgazdaságtudományi Egyetemen (újabban Corvinus). Amikor a Birodalmat a Szovjetunió képviselte nálunk, akkor a szocializmus politikai gazdaságtanából vizsgáztam. De nem hatott ám rám, elsőévesként felismertem, hogy ez egy badarság, összekacsintottam a tanáraimmal, lebuktam, kibekkeltem és vártam a szovjetek távozását, hogy kifejleszthessem az Egyesített Elméletet, ami végre egységes keretbe foglalja a Pénzfolyadékot, a Hagyományt, a Szakralitást, a Szakrális Vezetőt és az Ökosámánizmust.

Mekkora lett a csalódásom, amikor kimentek a tankok, bejöttek a bankok és az új birodalmi helytartók magával hozták a saját gazdasági elméleteiket is! A termelési módok elmélete helyett nem dolgozhattam ki a Szakrális Pénz elméletét, hanem a fiatal agyakba a hasznossági függvényt töltötték, amiről a Tudomány már rég kimutatta, hogy se a Szakralitást, se az Ökosámánizmust nem veszi figyelembe. Amikor pedig a tankönyvtől eltérve az Igazságot próbáltam volna az elsőéveseknek tanítani, megmutatkozott a szennymédia elembertelenítő hatása. Ahelyett, hogy az elsőévesek fellázadtak volna és kőtörő kalapácsot fogva beverték volna a Birodalom rémerődeinek a kapuját, flegma módon csak azt kérdezték, hogy most az Igazságot mondják-e vissza a vizsgán vagy a tankönyvet.

Hát hogyan tudná egy elsőéves megérteni, hogy a társadalomtudományokban csak vélemények vannak? És ha én állok a katedrán, az azt jelenti, hogy az én véleményem a hivatalos Igazság, amit meg kell tanulni? Ez is csak azt mutatja, milyen nehéz harcolni a neoliberalizmus ellen. Amikor az ember végre ott áll a hatalmi pozícióban, hogy megmondhassa a fiatal agyaknak, mi az Igazság mostantól kezdve, akkor felbukkan egy tankönyv és mindent tönkretesz.

Akkor veszítettem és a fiatal agyakba a Corvinuson ügyködő birodalmi kollaboránsok továbbra is a neoliberális badarságot töltötték. Vissza kellett vonulnom egy olyan menedékbe, ahol a hallgatók nem kérdeznek annyit és ott kellett a Harmadik Út Professzorává válnom. Most azonban, hogy a gazdasági szabadságharc végre kézzel fogható eredményeket hoz és bebizonyosodott a Szivattyúelmélet igazsága, most újrajátszhatjuk a meccset.

Már csak a tankönyvet kell megírjam, hogy a múltkori felsülést elkerüljem.

Erős várunk, a Spirituális Szakralitás

Egészen példátlan módon felvetődött, hogy Magyarországot kizárják az Európai Unióból. Hogy a felvetés lehetetlenségét átérje a tudatunk, gondoljuk csak meg, hogy mindezt holmi európai értékek nevében javasolták. Európai értékek, göcgöc. Mintha lennének olyanok. Nekem például az az európai érték, hogy ami jár, az jár és ha nem adják oda szépszerével, elvesszük erővel. Tudom, lélekben a magyar néptörzset kifosztó Birodalom is egyetértene, dehát egyetérteni nem tud, hiszen még a saját létezését is tagadja.

Maradjunk annyiban, hogy közös európai értékek nincsenek. Tehát a kizárásunk felvetésének indoka teljesen mondvacsinált és csak annak a leplezésére szolgál, hogy a Birodalomnak igencsak a tyúkszemére léptünk. Nem először történik meg ez. A Birodalom már többször próbált kiirtani minket, először a pozsonyi csatában, amit olyan dicsőségesen megnyertünk, hogy a Birodalom azóta is az emlékének a nyomtalan kitörlésén dolgozik.

Miért, te hallottál a pozsonyi csatáról? Na ugye.

A Birodalom, a Nyugat a megsemmisítésünkre tör. Azért tör a megsemmisítésünkre, mert a mi létszerveződésünk az antikufárizmuson alapul, amit akár szakrális osztásnak is nevezhetünk. Az övéké meg a kufárizmuson alapul, amit nevezhetünk rothschildizmusnak is így családi körben. Ez szúrja a szemüket ezer éve, ezért akarnak megtörni minket, beolvasztani, beszántani, eltemetni.

Nem fog nekik sikerülni.

Mi lehet, hogy csak egy kis nép vagyunk, de mögöttünk van a Spirituális Szakralitás hatalmas ereje. A Birodalom a mi kis szabadságharcunkon keresztül magával a Spirituális Szakralitással húzott ujjat és a csata kimenetele nem lehet kétséges. A Spirituális Szakralitás úgy fogja földhöz kenni a Birodalmat a végső titáni küzdelemben, hogy csak úgy nyekken.

Ezért nem igazán fontos, hogy már nincsenek szövetségeseink.

Nyúlvány

Egyre csak alakulnak az SZDSZ-ek a magyar politikai életben és ekkor elkerülhetetlenül eszembe jut egy történet még a '90-es évek elejéről, amikor én nemzetstratégiai célok mentén intéztem a privatizációt, mint államtitkár. Mondtam is más, hozzám hasonlóan elnyomott államtitkár kollégáimnak, hogy mi, magyararcúak tévedhetünk ugyan, játszhat velünk a globálhatalom mint holmi kesztyűbábokkal, de akkor az SZDSZ-ben maguk a bábjátékosok ülnek. Hiba lenne a spontán privatizáció során elkövetett túlkapásokat rám és a többi törzsszövetségi tagra fogni, amikor minket az SZDSZ kényszerített, hogy eladjunk mindent jócskán áron alul. Ezért a felelősség az SZDSZ-t terheli, mivel ők nem magyararcúak, hanem globálarcúak, és itt egy és még egy kacsintást kell elképzelni.

Ezért vagyok különösen érzékeny az SZDSZ újbóli felbukkanására. Nem akarom, hogy ezek a globálarcúak ismét rákényszerítsenek minket, nemzetmagyarokat, hogy a nemzetstratégia ellenében tegyünk. Nem akarom, hogy a globálmédia véleményterroristái által agymosott tiborcok ismét ránk mutogassanak, hogy hát te voltál a miniszterelnök, miniszter, államtitkár, a te felelősséged. Nem akarom, hogy a Birodalom komprádorszivattyúi az életerő utolsó cseppjeit is kiszívják a fajmagyarokból és helyettük roncsnéppel teljen meg Árpád földje.

Az nem úgy van.

Komplex mélyszerkezet örvényében vergődtünk akkor is és most is. Megnevezem az örvény létrehozóit: Bajnai Gordon, LMP, Együtt 2014, DK, Bokros Lajos. Ezek jelenleg a globális SZDSZ lokális SZDSZ-ei még akkor is, ha SZDSZ néven létezik egy párt, ami már nem a globális SZDSZ fiókvállalata. Ez megzavarhatja a nagyobb összefüggések átlátására képtelen agymosott konzumidiótákat, de egy nemzeti sorson a nap 24 órájában fontolkodó mélyelemzőt, mint amilyen én vagyok, nem.

Én szagról is felismerem az SZDSZ-eseket.

Sikertörténet

Sok ezer éves szenvedéstörténetünkben a sikereink jelenthetnék a ritka fénypontokat, amelyekre oly szüksége lenne az örökös hadakozásban és vereségekben megfáradt nemzetnek. Tudja a Birodalom is a sikertörténetek erejét és olyan hamis valóságokat konstruál, amelyekben a siker nem következett be, hanem éppenséggel kudarc következett be. Teszi ezt a Birodalom azért, hogy minél költséghatékonyabban irthasson ki minket! Kétséget hozzon oda, ahol egységnek kellene lennie, rákos daganatot oda, ahol a hatalom kristályszépségének sugárzásában ténykedhetne a nemzetért a néptárs. A létharc követező stratégiai terepe éppen ezért a sikertörténetek megtalálása és felmutatása a Birodalom üvöltő véleményterroristáinak ellenében.

Mindjárt mondok is két sikertörténetet. Ratkó-korszak és gulyáskommunizmus.

Mennyire rímel mindkettő mai problémáinkra! Ma ugye az van, hogy nincsenek magyar nemzeti babák, vannak viszont roncsbabák. A Ratkó-korszakban ez nem így volt! Akkor aztán tömegével lett bővítetten újratermelve a nemzet! Ez egy olyan történet, amire büszkék lehetnénk akkor, ha a Birodalom nem emlegetné fel állandóan Rákosit, csakis azért, hogy a sikertörténet jó érzését keserűséggé változtassa. Zárójelben jegyzem meg, hogy a korszak túlélői sem segítik a kibontakozást akkor, amikor a nyomorúságról és az elnyomásról nyüszögnek, ahelyett, hogy egy szakrális törzsi újjászületés hatalmas himnuszát dalolnák.

Aztán ott van a gulyáskommunizmus. Ki ne emlékezne a gulyásra? A fiatalok nem, de majd megmagyarázzuk nekik, hogy akkor aztán magyar gulyás került a nemzeti hasakba. A kommunizmus meg lehet, hogy újabban egy kicsit rosszabb színben tűnik fel, de azt valójában úgy kell értelmezni, hogy globálkomprádorok szivattyúzása helyett nemzeti gyarapodást engedett az akkor kissé figyelmetlenebb Birodalom. Mondani se kell, hogy a jobban teljesítő, jó munkájukra büszke jó magyar emberek gulyásörömét azzal keserítették meg a birodalmi véleményterroristák - különösen Bokros Lajos és Bajnai Gordon - hogy hitelből volt a gulyás. Nos, tudományosan be van bizonyítva, hogy nem abból volt és ennyi legyen is elég.

Sikertörténetek kellenek. És lám, mimdjárt találtam is kettőt ott, ahol senki se kereste: a kommunizmusban. Ideje már, hogy az agyakban világossá váljon, hogy a kommunizmus volt a mi példátlan sikertörténetünk, ezzel szemben a demokrácia megöl minket. Ilyen különös anyagból vagyunk gyúrva mi, magyarok.