Ausztriának is a Berlin-Moszkva-Peking tengely az érdeke.
Ennek az egyszerű kijelentésnek millió rétegű mélyszerkezete van.
Történelmi visszatekintés - most nem megyek bele. Lényeg a lényeg:
Ausztriának eddig jó volt, mert hatalomgazdasági transzferek rejtett
nagykoalícióban kormányzott fizikai teste volt a globális
véleményhatalmi térben.
Hanem.
Hanem most az USA mindezt össze akarja rontani azáltal, hogy a
kibontakozó eurázsiai együttműködést alá akarja aknázni. Ausztriának
főleg akkor volt jó, amikor volt még Szovjetunió és ugyan most is jó
neki, de ha ezt a jót meg akarja őrizni, akkor megint kell egy
Szovjetunió vagy valami hasonló. Az USA pedig éppen az Új Európa Program
végrehajtását akarja megakadályozni azzal, hogy Európára zúdítja a menekülteket, Ukrajnának megparancsolja, hogy támadja meg Oroszországot,
Kínából pedig nem veszi meg hitelre a kínai biszbaszokat, így okozván
gazdasági visszaesést ott.
Mit tehet ebben a helyzetben Ausztria? Egyszer már megpróbálkozott
szabadságharccal, de az akkori Vezér sajnos autóbaleset áldozata lett.
Most újra itt az alkalom, hogy a hanyatló amerikai Birodalommal szemben a
Jövőt válassza. Ez az óriási tétje a mostani osztrák elnökválasztásnak -
csatlakozik-e Ausztria a jövő győzteseihez, ahol mi már ott vagyunk,
vállalva az elképzelhetetlen mértékű változásokat, vagy pedig az elmúlt
évszázad éllovasából globális sereghajtó lesz.
Ezt gondolja meg Ausztria, de nagyon, amikor választ.
2016. május 23., hétfő
2016. május 11., szerda
Bátrak és őszinték
Konrád György és Soros György titáni párviadalának vagyunk szemtanúi.
Konrád azt akarja, hogy az Európára támadó migránsok legyenek visszafordítva, mert a szefárdok ezt akarják. Soros meg azt akarja, hogy Európára legyenek rákényszerítve a migránsok, mert a szefárdok ezt akarják.
Még ezt a párviadalt se lehet elbeszélni, csak én vagyok ilyen bátor meg őszinte. Ha meg netán Soros győz majd, akkor pedig azt követelik, hogy fizessünk. Minden migránstámadót egy átlagos magyar fizikai munkás egész életének jövedelmével kell majd megváltani.
Szerintem fizessük csak ki. Nekem biztos így lesz jobb, a munkásnak meg majd azt mondjuk, hogy ezt is a Birodalom vette el. Annyi mindent hittek el ezek a Birodalomra való hivatkozással, ez is menni fog majd. Meg aztán hátha árengedményt is érhetünk el, hogy mondjuk ne az átlagos magyar fizikai munkás egész életének a jövedelméről legyen szó, hanem mondjuk a feléről csupán.
Újabb hatalmas győzelem lenne ez a Birodalom felett.
Pedig ha egyáltalán ki lehetne mondani az igazságot, akkor mindjárt nem merülne fel a fizetés igénye. Mert az igazság az, hogy az Európára szervezetten támadó migránstömegek azért támadnak szervezetten Európára, mert otthon fenyegeti őket az al-Kaida és az Iszlám Állam, amelyeket viszont az USA, Szaúd-Arábia és Izrael küldött rájuk. Fizetni tehát elsősorban ennek a háromnak kell.
Európa nem bátor, hogy kimondja: fizessen valaki más. Ezért elkerülhetetlen az európai elit pusztulása.
Nem a mi elitünké természetesen, hiszen mi bátrak és őszinték voltunk.

2016. március 19., szombat
Csorda
Korunk legsúlyosabb kérdése, hogyan fogjuk elosztani a migránsokat az Európai Unió 300 milliónyi embertömege között. Ez a kérdés különösen
súlyosan érinti a magyarságot.
Miért? Megvilágítom egy hasonlattal.
Tegyük fel, hogy van egy disznócsorda. A disznók mondjuk azt veszik észre, hogy nem elég magas a disznóságok ára, mondjuk egy kolbászt akár egy garasért is meg lehet venni. Mi a logikus reakció ezektől a haszonállatoktól? Hogy kevesebb kismalacot nevelnek, ilymódon fogva vissza a disznóságok kínálatát.
Na ilyen haszonállatok vagytok ti is. És ebbe a mestertervbe köp bele a migránsáradat.
Mert hiába fogja vissza a magyarkismalacok számát a ravkós magyarság, ha a birodalmista elnyomógépezet migránskismalacok tengerét szabadítja a közös húspiacra, továbbra is nyomottan tartva a disznóságok árát.
Technoevolúciós ontológia se kell ahhoz, hogy belássuk: ki a migránsmalacokkal, erre a vágóhídra csak mi küldhetünk vágóállatokat. Ha a magyarság nem kapja meg a tisztes levágáshoz való jogot, csak mocsárszerű rohadást és ebből fakadó mocsárgáz-robbanást jósolhatok. Ezt meg a Birodalom se akarhatja.

2016. február 18., csütörtök
Birodalomváltás
A globalóma birodalomváltásra készül. Egyszerű kijelentés. de végtelen sok mélyrétege
van. Mert először is, az nem evidens - de igaz - hogy a világbirodalom
felett vannak a világellenőrök, akik csak úgy elcsaphatják a
világbirodalmat, mint egy rosszul teljesítő vezérigazgatót a
részvényesek. Aztán pedig az se evidens, hogy ha a világellenőrök
elcsapják a világbirodalmat, akkor az új világbirodalom kinevezéséhez
egy világháború kell, nem egyszerűen a kinevezési okmányok átadása a globálkomprádor szivattyútelepének kulcsaival együtt.
Az elmúlt hatszáz évben öt ilyen világháború volt. Volt ugye az első és a második világháború - amit most az egyszerűség kedvéért összevonok - és volt még négy, itt bővebben nem részletezett világháború.
Ez is azt mutatja, hogy az amerikai világbirodalom bukása percek kérdése csupán.
A közelgő tektonikus kataklizmának előjelei vannak. Az USA fedezetlen pénzt nyomtat, elképesztő mértékben eladósodik és mégis megveszik azt a fedezetlen pénzt a világ olyan megalázottjai és megszomorítottjai, mint például Szaúd-Arábia. Ez fenntarthatatlan és tudják ezt a világellenőrök is. Ezért néznek új világbirodalom után.
Nem mindegy azonban, hogy az új világbirodalom hatalomra lépése csupán azzal jár-e, hogy én írok egy újabb cikket, hogy az USA-nak vége és itt az új világbirodalom vagy egy egész emberiséget elpusztító globális kataklizma lesz belőle, ami után a világellenőrök hajukra kenhetik a globalómájukat, mivel nem lesz ki felett világellenőrködniük. Tudja ezt a globalóma is, ezért indul az elnökválasztáson a két legfontosabb jelölt, Donald Trump és Bernie Sanders.
Ne tévesszen meg senkit, hogy erről a két arcról csak a magyar sajtóban lehet olvasni, mint fontos jelöltekről, a világ többi része egyszerűen bohócnak tekinti őket. Ez is csak azt mutatja, hogy a világbirodalom kezében levő szennymédia agymosása olyan eredményes volt, hogy még azt sem látják a konzumidióták, ami az orruk előtt van.
Donald Trump és Bernie Sanders azért a legfontosabbak, mert ők is azt mondják, hogy nincs elég zsozsó, több pénzt az embereknek. Ők konkrétan az amerikaiaknak akarnak több pénzt, én meg a magyaroknak, de ez nyilvánvalóan nem jelent érdekkülönbséget. A pénz amúgy se az amerikai polgároknál van, hanem a globalómánál.
Az meg megérdemli, hogy kifosszák.

2016. január 22., péntek
Robbantsunk
Az egész világot az USA által mesterségesen kreált "forradalmak" rengetik meg. Ideje, hogy az USA ellen fordítsuk a saját fegyverét
és ott is forradalmat robbantsunk ki.
Mi. Robbantsunk. Forradalmat.
Igen, ez lehetséges.
Fegyver, az van, ezt már megbeszéltük. Most az jön, hogy ki fogja használni.
Forradalmat csak úgy tudunk kirobbantani, ha a Birodalom alapjait támadjuk meg. Az pedig a pénz. A pénzt tőlünk akarta szivattyúzni, de haha, győzedelmes gazdasági szabadságharcunknak hála, pénzt azt nem kapnak. Vagy ha kapnak is, nem annyit, mint amennyit akartak. Ez pedig azt jelenti, hogy náluk is meg kell szorítani a nadrágszíjat, akkor pedig elégedetlenség lesz, plusz a sok fegyver és már annyi is a Birodalomnak.
Vége az amerikai középosztálynak, vége az amerikai álomnak és ezzel vége lesz az amerikai Birodalomnak is. Már csak egy kicsit kell kibírjuk.

2016. január 11., hétfő
Szemét
A fehér ember civilizációjának már vége van.
Maga a fehér ember még létezik, bár egyre kevesebb van belőle. Hogy meddig létezik még, az függ azon, bejutnak-e a migránsok. Ha bejutnak, az történik, amit Kölnben láttunk: agresszív migránsok élve falják fel az európai őslakosokat. Ha azonban nem jutnának be, a fehér embernek már akkor is vége van.
A bűnös a reneszánsz, a felvilágosodás, a demokrácia, a szabad piac és a multikulturalizmus.
Ezek öten változtatták szemétnéppé az Európát az aranykorban lakó szakrális népeket. A reneszánsz és a felvilágosodás okozta azt, hogy a középkor mélységesen erkölcsös, a földbolygóval és a többi szakrális társadalommal szakrális egységben élő társadalma elment a világba, hogy agresszív migránssá válva terrorizálja a bolygó többi népét (például az indiánokat és a kínaiakat), majd most ugyanaz az európai szemétnép erkölcsi gerincétől megfosztva tehetetlenül kénytelen nézni, amint a bolygó többi népe agresszív migránsokként Európába tódul és élve falja fel a fehér embert.
Mondani se kell, a fehér ember nem magát züllesztette szemétnéppé, a kimondhatatlan Birodalom züllesztette azzá. Amikor a fehér ember agresszív migránsként fosztogatta a bolygó többi népét, annak haszna nem a fehér ember kofferjeibe került, hanem a Birodaloméba. Így aztán most, amikor az agresszív migránsok immár a fehér ember országait támadják, akkor az agresszív migránsok a védelmi pénzt nem a fehér ember országaitól kell követeljék, hanem a Birodalomtól.
Ennyit akkor az anyagiakról.
Ha pedig a fehér ember túl akar élni, akkor ideje visszatérni az aranykorba és elfeledni a reneszánszt, a felvilágosodást, a demokráciát, a szabad piacot és a multikulturalizmust. Különben a fehér ember civilizációja után a fehér ember fizikai valójában is a semmibe vész.

Címkék:
fehér ember,
migráns,
szemétnép
2015. november 11., szerda
Új Európa Program
Lengyelország és Magyarország között sok hasonlóság van. Mindenekelőtt
rajtunk szoktak átgázolni a hatalmak keletről nyugatra vagy nyugatról
keletre. Mivel az utolsó átgázolás éppen keletről nyugatra volt, ezért
mi, lengyelek és magyarok zsigeri ellenszenvet érzünk a keleti hatalom ellen.
Ezt a zsigeri ellenszenvet azonban el kell felejteni. Magyaroknak és lengyeleknek egyaránt.
Most egyáltalán nem az van, hogy keletről nyugatra vagy nyugatról keletre történik a gázolás, mi pedig pislogunk középen és próbáljuk a lehető legkisebb pusztítással túlélni. Nem. Most az van, hogy van a nagy Európa, amiben nincsen Nyugat meg Kelet, sőt. Sőt, a Kelet lett a Nyugat. Ha nyugatra pislogunk, Európát látjuk az óceánig. Ha keletre pislogunk, akkor Európát látjuk a másik óceánig.
Meghirdetem az Új Európa Programot.
A Program meghirdetése után pedig kijelölöm, kik azok, akik nem Új Európaiak. Ez eléggé egyértelmű. Ha az Új Európa óceántól óceánig terjed, akkor nem Új Európaiak azok, akik az óceánon túl élnek. Nevezzük nevén a gyereket: az amerikaiak nem mi vagyunk. Ezzel szemben mi vagyunk azok, akik az Új Európában élnek, beleértve az oroszokat és a kínaiakat.
Az új geopolitikai valóság új politikai programot kíván. Mindezt egy hasonlattal fogom megvilágítani. Régen volt Aczél György és Pozsgay Imre. Aczél György nem tartozott a nemzethez, Pozsgay György pedig igen.
Pozsgay és Aczél: lehet választani köztük, ők egy választóvonal. Vagy egyik, vagy másik. A másik választóvonal az, hogy ki ad a nemzetnek és ki nem. Aki ad a nemzetnek, azt a nemzet szereti. Ezért aztán nem meglepő, hogy az a politikai erő, aki nemzeti és ad, azé a hatalom az Új Európában.
Nemzetiszocializmust akarunk, még ha a nemnemzeti óceánontúliak számára ez tabu is. Sőt, főleg azért nem szeretjük az óceánontúliakat, mert nekik ez valami érthetetlen okból tabu. Biztos azért, mert ők nem nemzetiek.
Mi van ezek után Lengyelországban? Hát nem tökmindegy? Ők is az Új Európa tagjaivá kell váljanak és előttük is csak a nemzetiszocalizmus útja van. Majd meglátják. A magyarok és a lengyelek is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)