2016. január 22., péntek

Robbantsunk

Az egész világot az USA által mesterségesen kreált "forradalmak" rengetik meg. Ideje, hogy az USA ellen fordítsuk a saját fegyverét és ott is forradalmat robbantsunk ki.

Mi. Robbantsunk. Forradalmat.

Igen, ez lehetséges.

Fegyver, az van, ezt már megbeszéltük. Most az jön, hogy ki fogja használni.

Forradalmat csak úgy tudunk kirobbantani, ha a Birodalom alapjait támadjuk meg. Az pedig a pénz. A pénzt tőlünk akarta szivattyúzni, de haha, győzedelmes gazdasági szabadságharcunknak hála, pénzt azt nem kapnak. Vagy ha kapnak is, nem annyit, mint amennyit akartak. Ez pedig azt jelenti, hogy náluk is meg kell szorítani a nadrágszíjat, akkor pedig elégedetlenség lesz, plusz a sok fegyver és már annyi is a Birodalomnak.

Vége az amerikai középosztálynak, vége az amerikai álomnak és ezzel vége lesz az amerikai Birodalomnak is. Már csak egy kicsit kell kibírjuk.

2016. január 11., hétfő

Szemét

A fehér ember civilizációjának már vége van.

Maga a fehér ember még létezik, bár egyre kevesebb van belőle. Hogy meddig létezik még, az függ azon, bejutnak-e a migránsok. Ha bejutnak, az történik, amit Kölnben láttunk: agresszív migránsok élve falják fel az európai őslakosokat. Ha azonban nem jutnának be, a fehér embernek már akkor is vége van.

A bűnös a reneszánsz, a felvilágosodás, a demokrácia, a szabad piac és a multikulturalizmus.

Ezek öten változtatták szemétnéppé az Európát az aranykorban lakó szakrális népeket. A reneszánsz és a felvilágosodás okozta azt, hogy a középkor mélységesen erkölcsös, a földbolygóval és a többi szakrális társadalommal szakrális egységben élő társadalma elment a világba, hogy agresszív migránssá válva terrorizálja a bolygó többi népét (például az indiánokat és a kínaiakat), majd most ugyanaz az európai szemétnép erkölcsi gerincétől megfosztva tehetetlenül kénytelen nézni, amint a bolygó többi népe agresszív migránsokként Európába tódul és élve falja fel a fehér embert.

Mondani se kell, a fehér ember nem magát züllesztette szemétnéppé, a kimondhatatlan Birodalom züllesztette azzá. Amikor a fehér ember agresszív migránsként fosztogatta a bolygó többi népét, annak haszna nem a fehér ember kofferjeibe került, hanem a Birodaloméba. Így aztán most, amikor az agresszív migránsok immár a fehér ember országait támadják, akkor az agresszív migránsok a védelmi pénzt nem a fehér ember országaitól kell követeljék, hanem a Birodalomtól.

Ennyit akkor az anyagiakról.

Ha pedig a fehér ember túl akar élni, akkor ideje visszatérni az aranykorba és elfeledni a reneszánszt, a felvilágosodást, a demokráciát, a szabad piacot és a multikulturalizmust. Különben a fehér ember civilizációja után a fehér ember fizikai valójában is a semmibe vész.

2015. november 11., szerda

Új Európa Program

Lengyelország és Magyarország között sok hasonlóság van. Mindenekelőtt rajtunk szoktak átgázolni a hatalmak keletről nyugatra vagy nyugatról keletre. Mivel az utolsó átgázolás éppen keletről nyugatra volt, ezért mi, lengyelek és magyarok zsigeri ellenszenvet érzünk a keleti hatalom ellen.

Ezt a zsigeri ellenszenvet azonban el kell felejteni. Magyaroknak és lengyeleknek egyaránt.

Most egyáltalán nem az van, hogy keletről nyugatra vagy nyugatról keletre történik a gázolás, mi pedig pislogunk középen és próbáljuk a lehető legkisebb pusztítással túlélni. Nem. Most az van, hogy van a nagy Európa, amiben nincsen Nyugat meg Kelet, sőt. Sőt, a Kelet lett a Nyugat. Ha nyugatra pislogunk, Európát látjuk az óceánig. Ha keletre pislogunk, akkor Európát látjuk a másik óceánig.

Meghirdetem az Új Európa Programot.

A Program meghirdetése után pedig kijelölöm, kik azok, akik nem Új Európaiak. Ez eléggé egyértelmű. Ha az Új Európa óceántól óceánig terjed, akkor nem Új Európaiak azok, akik az óceánon túl élnek. Nevezzük nevén a gyereket: az amerikaiak nem mi vagyunk. Ezzel szemben mi vagyunk azok, akik az Új Európában élnek, beleértve az oroszokat és a kínaiakat.

Az új geopolitikai valóság új politikai programot kíván. Mindezt egy hasonlattal fogom megvilágítani. Régen volt Aczél György és Pozsgay Imre. Aczél György nem tartozott a nemzethez, Pozsgay György pedig igen.

Pozsgay és Aczél: lehet választani köztük, ők egy választóvonal. Vagy egyik, vagy másik. A másik választóvonal az, hogy ki ad a nemzetnek és ki nem. Aki ad a nemzetnek, azt a nemzet szereti. Ezért aztán nem meglepő, hogy az a politikai erő, aki nemzeti és ad, azé a hatalom az Új Európában.

Nemzetiszocializmust akarunk, még ha a nemnemzeti óceánontúliak számára ez tabu is. Sőt, főleg azért nem szeretjük az óceánontúliakat, mert nekik ez valami érthetetlen okból tabu. Biztos azért, mert ők nem nemzetiek.

Mi van ezek után Lengyelországban? Hát nem tökmindegy? Ők is az Új Európa tagjaivá kell váljanak és előttük is csak a nemzetiszocalizmus útja van. Majd meglátják. A magyarok és a lengyelek is.

2015. október 24., szombat

Fukuyama harmadszor

Nagy kedvencem nekem a Fukuyama, már írtam az elméletéről itt meg itt. Azt mondja ez az ember, hogy a "liberális" "demokrácia" mindig győz.

Hahaha. Nincs ennél egyszerűbben megcáfolható téveszme.

Hát először is, mi az, hogy "demokrácia"? Van-e egyáltalán olyan, hogy demokrácia? Mert ha demokrácia nincs is, akkor a "liberális demokrácia" nem létezik, tehát nem is győzhet. Most tekintsünk el attól a mellékes kérdéstől, hogy eleve, miféle ötlet az, hogy a többség véleményét követjük? Akkor hol marad az elit, az ő magasabbrendű tudásával meg a transzcendens beavatottságával? Ha egy beavatott Látó szavazata pont annyit ér, mint egy alkoholista paraszté, akkor hogyan haladunk egy jobb, igazságosabb világ felé, amelyhez az utat csak a Látók tudják megmutatni?

De ez egy mellékszál, mert sokkal fontosabb, hogy a demokráciában az emberek nem úgy szavaznak, ahogy ők gondolják, hanem úgy, ahogy politikaipari holdingok megmondják nekik. Tehát demokrácia nincs is, ebből az következik, hogy a "liberális demokrácia" nem győzhet.

Most annak bizonyításába nem megyek bele, hogy a spirituális szakralitás ("Isten") felsőbbsége nélkül az emberiség végpusztulása következik majd be hamarosan, így okozza a Nyugat a történelem végét, de nem úgy ám, ahogy Fukuyama elképzeli. Halálhörgés lesz és siralom, nem örökké tartó jólét.

Ezért van az, hogy a vasárnapi boltzár nem népakarat kérdése, mert ez a spirituális szakralitás ügye. Aki vasárnapi bevásárlást akar, az a világ pusztulását sietteti. Gondolják meg.

Így éldegélünk a pusztulás felé rohanva egyre növekvő sebességgel, mivel a profithajsza kizsigereli a bolygót és az emberi lelkeket, a birodalmi csúcsragadozó kizsákmányolja Európát, Oroszországot és Kínát, ezek viszont a szörnyű kizsákmányolás miatt nem tudják azt mondani, hogy ácsi, nem akarunk kizsákmányolva lenni, ezzel szemben a bolygóval és emberi lelkekkel összhangban akarunk élni, hanem kénytelenek behódolni a kereskedelmi, pénz és médiafegyverek nyomásának. Vagyis magyarra fordítva rettegnek attól, mit szól majd a nép, ha okostelefon helyett füstjelekkel kell kommunikálni, kissé tradicionálisan, de nagyon öko-kompatibilisen. Tudják, hogy a tömegpusztító médiafegyver birtokában a nép bármikor fellázítható, hogy ők okostelefont akarnak és nem veszik észre, hogy a jövőjüket képező ivóvizet adják ezért.

Fukuyama mindezt nem tudja és nem akarja megérteni. Ezzel cinkossá válik abban, hogy a Birodalom nem képes megérteni a spirituális szakralitás igazságát és így borzasztó atomháborúba dönti majd a világot. Vagy ha nem dönti, akkor kihal majd a fehér ember, mivel nem születik elég gyerek.

Ami majdnem olyan rossz, mintha az emberiség halna ki teljesen. Mert fehér ember nélkül mi értelme van az emberiségnek?

2015. október 15., csütörtök

Volkswagen


Atomháború lesz a Volkswagen dízelmotoros csalásából!

2315-ben, amikor Nyírő József már megkapta a helyét a világ valaha élt legokosabb embereinek panteonjában, már világosan látszani fognak az összefüggések. VALAKIK lerombolták a World Trade Centert 2001-ben és most VALAKIK atombombákat telepítenek Németországba. Talán nem véletlen az egybeesés. Talán azok a VALAKIK ugyanazok a VALAKIK és a Volkswagen-botrány csak azért kellett nekik, hogy a harmadik világháború felé vezető - lassan 14 éve tartó - hosszú utunkon előkészítsék a közvéleményt az elkövetkezendőkre.

Korábban azt mondtam, hogy a Birodalom tömegpusztító pénzfegyverekkel tartja ellenőrzése alatt a világot. Mostanra fejlesztenem kell az elméletemet. Igen, tömegpusztító pénzfegyverek is be vannak vetve, mint most, a Volkswagen ellen is. A lényeg azonban nem a pénz, mit számít a Birodalomnak a pénz? A lényeg a föld, illetve hogy ki él rajta. Ezért a végső fegyver a demográfia. Embermilliárdok vannak a legsötétebb nyomorba döntve azért, hogy ezáltal jobban szaporodjanak és taktikai atomfegyverként lehessen őket a magyarság alá helyezni egy végső polgárháborúban.

A cél, mint mindig, a nemzet és az emberiség megmaradása.

Ebben a gigantikus sakkjátszmában egy lépés a Volkswagen-botrány. Ami, megjegyzem, nem történt volna meg, ha a Volkswagen nem törekszik ilyen elkeseredetten profitra. Most azonban el kell gondolkodnunk azon, mennyire rossz profit a Volkswagen profitja, hiszen mi is kaptunk belőle. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor rá kell jönnünk, hogy a Volkswagen csupán áldozata a világpusztító világerőnek. A világpusztító világerő mondta a Volkswagennek, hogy menj, szerezz profitot. És a Volkswagen szerzett, az osztásnál mi is kaptunk. Tehát a világpusztító világerő most a magyarság pénzecskéjét akarja elvenni, így lesz a Volkswagen profitja jó profit. Ezt a jó profitot akarja most a Birodalom ledarálni egy világháborúval, de mi hangosan megmondjuk neki, hogy eddig és ne tovább!

Mi a Volkswagennel vagyunk!

2015. szeptember 24., csütörtök

Mese

Európa bevégezte.

Egyszerű kijelentés, amely mögött négy rétegű mélyszerkezet húzódik meg. A vég immár nem kérdéses. Műszereinket összepakolhatjuk és mehetünk az óvóhelyre, gondosan felhalmozott konzervek kupacai közé. Miközben a legszükségesebbeket készítjük össze, még vegyük át, kinek köszönhetjük az öreg kontinens pusztulását.

Vannak a migránsok, mint látványelemek. Szomorú történet lenne, ha ilyen nyomorult emberek döntenék porba a világot egykor uraló Európát, így nekik nem is szánok más szerepet, mint a fegyverét, amit ránk fogtak. Kik fogták ránk? Bűnügyi történetekből közismert, hogy a fegyver használója általában mindig egy bábfigura, akinek megbízója van. Ha egyszerűen egy gyilkos lenne, akinek egy pillanatában elborul az agya és gyilkol, akkor hol lenne a sztori? A csavar? Ki venné meg akkor a történetet?

Nem. Ez így nem elég az olvasónak. Kellenek összeesküvők, magasba nyúló szálak, kell egy kis ezotéria, sötét szekták, sőt kell végső megbízóként maga a Sátán. Így lesz a történet eladható, megfilmesíthető, így válik olyan kerek egésszé, amit az emberek szájról szájra adnak, mint egy népmesét.

Ez a mi célunk. A modern népmese. Nyissátok ki a fületeket és figyeljetek.

Gyilkosság történik. Az áldozat egy egész kontinens. Migránsokat szabadítanak ránk, akik hadseregbe szerveződnek és összecsapnak az őslakosokkal. Vannak a történetben bűnözők, akik a migránsokat mozgatják, titkosszolgálatok, akik fedetten ténykednek, a hatalom emberei, akik a szálakat mozgatják és végül van a szálak mozgatója, a világpusztító világerő, aki maga a Sátán.

Így válnak a migránsok a Sátán eszközeivé. Nem kérdés, mi a teendő velük ezek után.

2015. szeptember 15., kedd

Fél

Hatalmas kihívással néz szembe a nyugati ember és a magyarság is. Amíg az amerikai börtönválság megoldásán járattuk az agyunkat, megjelentek a menekültek, jönnek egyre többen és akarnak. Valamit tenni, de legalábbis mondani kell és nem az amerikai börtönökről.

Pedig én olyan szívesen beszélnék inkább az amerikai börtönökről.

Vonakodva tehát, lássuk a menekülteket. Amint a népi bölcsesség mondja, minden problémára van egy gyors, könnyű, olcsó és rossz megoldás. Ebből az következik, hogy a menekültprobléma megoldását nem a gyors, könnyű és olcsó megoldások között kell keresnünk, mivel az rossz is lesz. Eleve tehát csak lassú, nehéz és drága megoldás jöhet szóba.

Most itt akkor elmondom, hogy elhúzódó háborúra van kilátás. Már a világpusztító világerő elleni titáni harcunknál - nyerésben vagyunk, de annak a harcnak sincs vége - láttuk már, hogy harcosokon erőt vehet a félelem. Beszéljünk hát egy kicsit a félelemről.

Ha valaki fél, akkor nem egész, vagyis nem egészséges. Nem egészséges harcosokkal pedig nem lehet harcolni, vagyis a harcosnak ki kell egészítenie magát egésszé. Ha ez megvan, akkor kész a harcra és akármennyi migráns is özönlik, védeni fogja a vártát. Vagy meghal, mint Zrínyi Miklós, de meg nem adja magát.

Itt van tehát a migránsválság kulcsa. A szeretet. Ha a migránsok szeretnék egymást meg a népüket, akkor el se indulnának. Azonban agyukat megfertőzte a végromlásban fetrengő nyugati ember hedonizmusa és szeretet helyett ők is bírni akarnak. Lapostévét vagy divatos ruhát, mindegy.

Szeretet kell és minden megoldódik. Főleg a migránsoknak kell szeretet, mert a vártát védő harcosok momentán kevésbé tudják hasznát venni. A vártát védő harcosoknak rend kell, a megpróbáltatások sztoikus tűrése, szabadság vagy anyagi élvezetek keresése most nem játszik.

A hedonizmust meghagyjuk a brutális rablóból szánalmas madárijesztővé degradálódott nyugati embernek, akiknek pusztulása most már tényleg csak percek kérdése.