2013. december 14., szombat

Oh, those Russians

Az ukrán zavargások kötelességemmé teszik, hogy a globálbirodalom ezen újabb kártevését is beillesszem az ontológiámba. Beleillik? Kell egy kevés intellektuális kalapálás, de beleillik.

Ukrajna megértéséhez tudni kell, hogy vannak az oroszok. Az oroszok számára pedig mindig Nyugatról jött a fenyegetés. Dzsingisz kán, Lenin, Sztálin, Hitler mind a Nyugat birodalmának termékei voltak, akik máson se törték a fejüket, hogy a szakrális Oroszország Anyácskát hogyan változtathatnák egy hatalmas, radioaktív külszíni fejtéssé, a kiszívattyúzott orosz életerőt pedig hogyan költhetnék el luxusfogyasztásra.

Itt vannak tehát az oroszok, akik gyanakodva pislognak a szakrális hagymakupoláik alól a Nyugat felé és itt van Ukrajna, ahol az elitek hol a Nyugat, hol a Kelet fele pislognak. Hogy lesz ebből egységes ontológia?

Hát az ukránoknak nem lesz. Ők maradnak ott, ahol vannak, elitjeik által megvezetve, hol az oroszok, hol a Nyugat képviseletében felbukkanó nyugati globálbirodalom által külszíni fejtve. Nekünk viszont, nekünk van ontológiánk, ha van hozzá szemünk. Tessék, így jár az az ország, aminek elitjei a Nyugat globálbirodalmához dörgölőznek, jöjjön az a Nyugat akármilyen irányból. Mi ezt a hibát nem követjük el, mert mi fityiszt mutatunk a Nyugatnak, jöjjön az akár oroszok képében is. Mi tudjuk, amit tudunk, hogy mindenki a mi létjavainkra ácsingózik, hogy mindenki csak elvenni akar abból a sokból, ami a mienk.

Egyedül vagyunk, barátaim. De legalább más nem lopkod a tányérunkból.

2013. december 6., péntek

Áttét

Egymillióan vannak a megtévesztettek, egymillióan vannak azok, akik képtelenek úgy látni a világot, ahogy az valójában kinéz és akik agyában még mindig az elmúlthúszév téveszméi tanyáznak. Ebben a tudományos értékű elemzésemben ezen téveszmék kihüvelyezésére teszek kísérletet, nem tagadva a célomat, hogy a burjánzó daganat kiirtása is megtörténhessen. Mivel is fertőzte meg tehát a magyar törzsszövetségi fejeket az SZDSZ?

Már bebizonyítottam korábban, hogy az SZDSZ nem egy párt volt, hanem egy rákként burjánzó hálózat. A burjánzásának egy célja volt: hogy globálgazdáinak kénye-kedve szerint, ideiglenesen Magyarországon állomásozó idegenszívűek felhasználásával agymosott zombikká változtasson magyararcúakat, hogy azok aztán ne a magyarság létérdekei szerint cselekedjenek, hanem segítsék a magyar létjavak kiszívattyúzását idegen érdekek szolgálatában, ezzel mellesleg a magyarságot is egy lépéssel közelebb lökjék a sírgödörhöz, ami már a pozsonyi csata óta feltett szándéka a Birodalomnak.

Hogyan is agymosták a magyarszívűeket?

Hát először is antikommunizmussal. Nagyon ravasz antikommunizmussal. Már maga a tény is meglepő, hogyan működhetett az antikommunizmus a magyarszívűek között, amikor hála a nemzeti szocialistáknak, a magyar "kommunizmus" a magyarság páratlan létburjánzását hozta el azáltal, hogy egy teszetosza és mélyszerkezetbe látni nem bíró birodalmi helytartó szemére húzott kötött sapkát. Tehát miközben a magyaroknak jó volt, mégis valamiért megutálták a nemzet érdekében ténykedő kommunistákat, ahelyett, hogy a Rossz Birodalom, az USA érdekében ténykedő kommunistákat, a Magyarországon befurakodó és bomlasztó francia forradalmárokat utálták volna meg. Itt csíphetjük fülön az ontológia hiánya által okozott kárt, mert ha már akkor is ismert lett volna a lételméletem, miszerint a kommunisták egyben francia forradalmárok és az USA kesztyűbábjai, akkor az SZDSZ-es antikommunizmus visszacsapó íjként vágott volna a rosszbirodalmisták arcába és nem a jó nemzeti szocialistákat utálták volna meg, hanem a rossz globálkommunistákat.

Nagy különbség.

Az agymosás második eleme 1956 kultusza volt, aminek Nagy Imre temetése volt egy kulcsmozzanata. Hála a Nemzetstratégiai és Történeti Kutatóintézet fáradhatatlan szorgoskodásának, ma már tudjuk, hogy 1956-ot személyesen Lenin szervezte a globálkomprádorok utasítására. Így aztán a globalóma ügynökeinek nem okozott lelki törést, hogy Nagy Imrét, ezt a globálügynököt piedesztálra emeljék. Az ilymódon istenített Nagy Imrének aztán olyan állításokat adtak a szájába, mint hogy "az állam a legrosszabb tulajdonos" és hogy "szeressétek az amerikaiakat".

Ki gondolta volna mindezt Nagy Imréről.

A koronát a "szabadság" és az "emberi jogok" mantrázása tette fel a pusztító konstrukcióra. Nagyon egyszerűen belátható, hogy ez a kettő nem megy egyszerre. Ha hiányzik a szakrális társadalmi piramis kristályszépsége, ha szabados burjánzás van, akkor a legszegényebbeket roncstársadalmi létbe tapossák az erősek, mondjuk én. Az elesetteket csak én védhetem meg magamtól. Ha azt látom, hogy mindenki szertekolbászol kénye-kedve szerint, akkor olyan ideges leszek, hogy az elesettek retteghetnek tőlem. Ha mindenki szépen vigyázzba áll, akkor simulnak ki az idegeim és akkor az elesetteknek is jut valami. Mondjuk egy hajléktalanotthon.

Egymillió szavazópolgárba tételeződtek át az SZDSZ kártékony eszméi. Ha ez az egymillió nem tanul rá, akkor még tragédia is történhet.

Mondjuk nem oda szavaznak, ahova a magyarság érdeke megkívánja.

2013. november 27., szerda

Csak a láncaitokat veszthetitek

Két grafikon került a kezembe a minap. Az egyik az amerikai államadósság növekedését mutatja, a másik pedig a bolygó átlaghőmérsékletét. Az egybeesés döbbenetes. Pont a '90-es években, amikor az amerikai államadósság a leggyorsabban növekedett, pont akkor gyorsult fel leginkább a globális felmelegedés. Talán nem véletlen az egybeesés. Alapos okkal feltételezhetjük, hogy a birodalmi globalóma féktelen étvágyát kielégítendő olyan lendülettel harapdált a Földanya élő húsába, hogy a súrlódástól az egész bolygó felmelegedett.

De beszéljünk mégis az amerikai bűnözésről.

Amerikában verik a négereket. Ennek oka pedig nem más, mint az amerikai nemzetállamra telepedő mohó globálbirodalom, ami a négerek kiszivattyúzott centecskéiből épít hatalmas repülőgéphordozókat, hogy azokkal aztán másokat, például a magyararcúakat félemlítse meg, ha több zsozsót mernek követelni. A kizsákmányolt 20 millió szörnyű szegénységben él és nem jut hozzá az egészségbiztosításhoz. Most is, mi történik. Amikor Obama elnök kiadta a parancsot, hogy fizessen mindenki egészségbiztosítást, hogy a nyomorultak is hozzá tudjanak jutni az egészségügyhöz, akkor az ultraliberálisok nem átallották aláaknázni a tervet. Ezt én korábban az USA hanyatlásának tudtam be, de most, a mélyszerkezet alapos tanulmányozása után mégis inkább azt gondolom, hogy ez a birodalmi USA dölyfe miatt van. Azok a nyomorultak, akiknek korábban nem volt egészségbiztosításuk, most tiltakoznak, hogy milyen jogon kényszerítik őket arra, hogy vegyenek kötelezően. Ez is mutatja a birodalom perfiditását, hogy pont a megalázottakat és megszomorítottakat kényszerítik egészségbiztosítás vásárlására.

Elkalandozom! Ott tartottunk, hogy verik a négereket és börtönbe csukják őket. A börtönöket meg odaadják a karvalytőkének, amely karvalytőke kiapadhatatlan étvággyal új négereket akar a börtönbe zárni, hogy ilymódon garantálja az extraprofitját. Akinek persze pénze van, az meg tudja fizetni a jó ügyvédeket és kikerül a börtönből. Amerikában van ez így, hála a Világszellemnek, Magyarországon nem.

Mindebből az következik, hogy Amerikában csak annak van szabadsága, akinek pénze is. Ti, szabadságmániától és liberalizmustól fertőzött agyú konzomidiótácskák, az USA-ban csak a láncaitokat veszthetitek.

2013. november 21., csütörtök

Nemzetstratégiai szövetség

Most már a britek sem látják szívesen a magyar munkavállalókat. Hogyan jutottunk ide? Egyszerűen túl sok volt a szabadság. Ha kevesebb lett volna a szabadság, akkor a britek azt se tudnák, hogy a magyar munkavállalók a világon vannak, így aztán nem is alakulna ki bennük ellenérzés.

Már megint az a túl sok szabadosság, mondhatni liberalizmus, ami a bajok forrása.

Ahhoz, hogy a bajok mélyszerkezetéhez leássunk, látnunk kell, mihez vezet a munkaerő szabad áramlása az EU-ban. Van egy olyan ország, mint mondjuk Magyarország, ami hatalmas humántőkével rendelkezik, de mással szinte semmivel se. Mit tehet egy ilyen ország? Mondjuk az elit elhatározza, hogy mi leszünk a legversenyképesebb gazdaság. Magyarul megmondjuk a konzumidiótáknak, hogy dolgozzanak a lapostévéért kétszer annyit, mint egy kevésbé versenyképes gazdaságban. Meglátja ezt a karvalytőke és idecsődül, ami egyfelől jó az elitnek, mert lám, sikerrel teremtett munkahelyet, másfelől jó a konzumidiótáknak, mert egyáltalán kapnak lapostévét. Ha kétszer annyi munkáért is.

Különben a konzumidióták kénytelenek lennének beérni kolorsztárral és a vele járó tűzoltókészülékkel.

Ezt a tervet ássa alá az, hogy a konzumidióták is üzleti tervet merészelnek készíteni. Miszerint nem fognak ők kétszer annyit dolgozni a lapostévéért, hanem inkább feleannyit dolgoznak Galway-ben. Így aztán a karvalytőke hiába jön ide, a konzumidióták már régen a lapostévéjüket dédelgetik valahol máshol.

Rossz ez mindenkinek. Rossz az elitnek, mert hiába a nagyszerű nemzetstratégia, nem jön a kilábalás. Rossz a karvalytőkének, mert hiába a nagyszerű üzleti terv, ha nincs, aki végrehajtsa. Rossz a magyaroknak, mert ha a konzumidióták elmennek Galway-be, ki fizeti a professzori fizetésemet? Rossz a Galway-ben lakóknak, mert ki szeretné, hogy holmi idegenek fizessenek adót Galway-ben? És végül rossz a konzumidiótáknak, mert sokkal több lapostévét tudnak venni, amivel kizsigerelik a bolygót és mindannyian szánalmasan elpusztulunk a környezeti katasztrófák miatt.

Benne vagyunk az EU-ban, ezzel nincs mit tenni. Ha nem lennénk benne az EU-ban, nem kapnánk zsozsót, amiből bioáramfejlesztőt lehetne építeni. Már persze annak, akinek az elit megengedi. Tehát magát az EU-t kell megváltoztatnunk és ez szövetségesek nélkül nem megy. Ebben a harcban a szövetségesünk pedig mindenki, aki ráveszi a konzumidiótákat arra, hogy kétszer annyit dolgozzanak a lapostévéért.

Még ha ezért utálniuk kell a magyarokat, akkor is.

2013. november 16., szombat

Kleine Fische, gute Fische

Edward Snowden, WikiLeaks, erődszerű amerikai nagykövetségek. 25 éve még gond nélkül besétálhattam a londoni USA-nagykövetségre, most meg nem engedtek be, csak holmi ellenőrzés után. A felszínen egyelőre csak kisebb gejzírként jelentkeznek a mélyben zajló roppant erők hatásai. Adjuk ehhez hozzá az arany árának szárnyalását és az Obamacare körüli költségvetési huzakodást és csak egyféle következtetésre juthatunk. Az USA bevégezte, ezzel szemben Magyarország ismét a világtörténések középpontjába kerül és éllovas lesz, nem középiskolás fokon.

Most aztán futkoshatnak a kollaboránsok, az ötödik hadoszloposok, a neoliberálisok. A helyi komprádorburzsoázia is rájön, hogy jobban teszi, ha szövetkezik a világforradalom erőivel, mert a tengerészgyalogosok nem fogják tudni megvédeni. Kiderül, hogy a birodalom kémkedik, hogy erőszakkal töri le és emiatt eladósodott.

Kibújt a szög a zsákból, kiderült világosan, ki gyártja itt az összeesküvésteóriákat! Az, hogy jobban élhetünk az USA által parazitálva, az egy összeesküvésteória. Képzeljük csak el, hogy sötét erők esküdnek össze arra, hogy a magyarok jobban éljenek. Teljesen hihetetlen állítás, ezt beláthatjuk könnyen. Az sokkal valószínűbb, hogy sötét erők esküdnek össze arra, hogy a magyarok rosszabbul éljenek. Nem egyszerűen valószínűbb, de megfelel a mindennapi tapasztalásnak is, hiszen rosszabbul élünk, mint 32 éve.

A sötét erők témájának beszédtérbe emelésében immár nem bír a Birodalom engem megakadályozni. Akármennyi tengerészgyalogossal is próbálkozik.

2013. november 6., szerda

Az igazság jogán

Újra Film van a Rendezőtől, akinél egyszer már főszerepeltem a Győztes Csapattal együtt. Azt a filmet - dacára annak, hogy a Fidesz 2010-es győzelmében kulcsszerepet játszott - csak a Duna TV tűzte műsorra, a mostani azonban főműsoridőben megy majd. Ez is jelzi, hogy a neoliberalizmusra mért megrendítő csapások eredményeképpen mennyire megállíthatatlanul tör előre a nemzeti szocializmus eszméje.

Miről szól a Film? Hát nem mindegy? Nem az a lényeg, miről szól a Film, hanem az, hogy mit kell gondolni arról, hogy Magyarország szovjet függésbe tartozott 45 évig. Erről pedig azt kell gondolni, hogy Szovjetunió vagy Brüsszel egykutya, az egyik Birodalom jön, a másik megy. Ha pedig úgymond igazságtétel történik, az is birodalmi igazságtétel, ami lehet, hogy jogszerű (a jog perfid betűje szerint), de semmiképpen nem igazságos. Az igazságot itt szakrális értelemben vettem, ami 3000 éves törvény, nem újdonász betűleves. Ortega y Gasset is ezt mondaná, ha élne.

Vegyük csak, mi történt Nürnbergben. Nürnbergben ott ült a Nyugat meg Sztálin és ítélkeztek. Volt-e joguk ítélkezni azok után, hogy ők is bűnösök? Felettünk ítélkezni, akik csupán az igazságot védtük? Nem volt joguk és az, hogy törpe kisebbségben voltunk és vagyunk ezzel a véleményünkkel, csupán technikai részletkérdés. Az igazság mindig igazság, függetlenül attól, hogy mit gondolnak erről a többiek. Ha nekem igazam van, akkor tökéletesen mindegy, hogy másik néhány milliárd azt mondja, hogy nincs igazam. Nekem akkor is igazam lesz, nekik meg akkor is nem lesz igazuk. Ezt hívjuk szakrális igazságnak.

A szakrális igazság rendszere bomlik, a jog műigazsága pedig zsarnokoskodik. A jog nevében taposnak csizmával igazakat. Főként a birodalmi kollaboránsok. A jog tehát nem számít, ha úgy érezzük, hogy igazunk van.

Erre kell gondolni, amikor a Filmet nézzük. Akármiről is szól az a film.

2013. október 31., csütörtök

Az első győzelmek

Recseg-ropog a Birodalom szörnygépezete, ahogy a nemzetállamok beviszik az első csapásokat a globalómának. Múlt héten azt mondtam, hogy az USA összeomlása már csak napok kérdése és tessék, már meg is születtek az első győzelmek. Lebukott egy kamatmanipulátor kartell és kártérítést kellett fizetnie egy banknak, mert helytelen hitelminősítésekkel adta el egyes termékeit.

Évekkel ezelőtt soha, de soha nem jelenhetett volna meg a sajtóban, hogy a globális Birodalom bármilyen módon is ne lett volna tökéletes. Eltussolták a tőzsdei összeomlásokat, senki egy szót se mert leírni az ázsiai válságról és a bankok csaló brókereit megvédte a hallgatás törvénye. Azonban a nemzetállamok végre magukra találtak és követelik a jussukat - nemzetállamilag, nemzetstratégiai érdekek mentén akarunk osztani, konkrétan én. Csapásokat viszünk be a pénzhatalmi globálszivattyúnak és mondhatom, ennek a küzdelemnek az éllovasa volt ez a blog és most is az. Velünk együtt osztozik a győzelemben az egész magyar törzsszövetség, mert ez nem más, mint a Spirituális Szakralitás diadala a kufárista Birodalom felett, amit nem mellesleg szintén megjósoltam ezeken a hasábokon.

Óriási dolog ez, most már csak az a kérdés, mikor fogják a Birodalom hatalmasságait börtönbe csukni egy életre, hogy a nemzetállamok aztán végképp megmutassák, ki ül a szakrális hatalom kristályszerkezetének tetején. A börtön még várat magára, egyelőre azonban örüljünk az első győzelmeknek. Ez mutatja meg a kétkedőknek, hogy a végső győzelem is ott van a láthatáron.

2013. október 27., vasárnap

Háromszázháromhatvan

1973-ban háromhatvan volt a kenyér, 2013-ban pedig háromszázháromhatvan. Hol a különbség? A különbséget biztos nem mi, magyarok ettük meg, mert akkor nem élnénk rosszabbul, mint 32 éve. És most következik a nagy titok, amit a véleményterroristák el akarnak titkolni előletek.

A háromhatvan és a háromszázháromhatvan közötti különbséget az USA ette meg. Egyfelől megette a szupergazdag birodalmi elit, ami nem fizet adót, szemben a magyararcúakkal, akik adócsökkentés után is becsengetik a jövedelmük felét és akkor az ÁFÁ-ról még nem is beszéltem. Másfelől megette az igazságtalanul jól élő amerikai középosztály, ahol két autó is van a garázsban, miközben a magyar gyalog jár. Harmadrészt pedig elköltötték vasfegyverekre, amelyekkel a szakrálisan gondolkodó népeket akadályozzák meg a lázadásban.

És még verik is a négereket.

Ez a Buzgárelv, amelyet a korábbiakban már bizonyítottam. Ha mi rosszabbul élünk, akkor meg kell nézni, ki él jobban. Mert őnála tör fel buzgárként a mi pénzünk, ez következik a pénzfolyadék elméletéből, vagyis hogy a pénz összenyomhatatlan, tehát ha valahonnan hiányzik, az nem lehet máshogy mint elszivattyúzás okán. Na most nem úgy néz ki, mintha az USA-ban olyan rosszul élnének, ami csak egyet jelenthet: a pénzünk náluk van.

Megjósoltam, hogy súlyos lesz az a nap, amikor a százmillió amerikai szegény a világ globális megalázottjaival összefogva megmondja az amerikai középosztálynak, hogy szíveskedjék harmadakkora életszínvonalon élni, mert ez így igazságos. Súlyos lesz a nap, de egyre közelg. Az USA adósságplafonja körüli vita annak a hírnöke, hogy bizony a Birodalom összeomlása már csak napok kérdése.

Megéri kivárni, harcostársaim. Mert akkor újra háromhatvan lesz a kenyér.

2013. október 17., csütörtök

A szupervulkán nyaktilója

Garázdák ledöntötték Orbán Viktor műanyagbábuját azok után, hogy a francia forradalomban milliók pusztultak el, többek között a nyaktiló nevű eszköz által. Talán nem véletlen az egybeesés. A műanyagszobor ledöntői és a nyaktiló működtetői egyaránt egy olyan szociálpszichológiai artifaktum mélyszerkezetébe engednek bepillantást, amit leginkább egy szupervulkánnal írhatunk le ontológiailag.

Amikor egy szupervulkán kitör vagy amikor a műanyagszobrot ledöntik, lenézhetünk a föld kérgén keletkezett lyukba. Lent ott fortyog a láva, ami olyan tűzforró, hogy milliók szörnyű tűzhalálát képes okozni egy pillanat alatt, mindenféle nyaktiló nélkül. Ezzel szemben a francia forradalmároknak a milliók kiirtása nem ment ilyen gyorsan, bár a nyaktiló nagyban elősegítette a folyamatot.

Ezekkel az erőkkel játszadozik az, aki ledöntendő műanyagszobrot emel. Én nem is tennék ilyet, mert a nyaktilót végtelenül deszakralizált dolognak tartom, amivel csak a Birodalom által a nyakunkra ültetett SZDSZ-es francia kriptoforradalmárok élnének. Ezért küldtem törzsmagyarokat a birodalmi komprádorügynökök, a szefárdok és a roncstársadalmisták ellen, mert ők egyfelől megérdemlik, hogy valaki egyszer szigorú hangon elbeszélgessen velük, másfelől pedig amíg kőtörő kalapácsokkal a Birodalom érckapuját veri a megalázott és megszomorított magyarság, addig se az én érckapumat verik azokkal a kőtörő kalapácsokkal.

Óriási felelőssége van az elitnek abban, kit jelöl ki ellenségnek. Az a legkevesebb, hogy ne egy másik elitcsoportot, mert mi van, ha kitör a szupervulkán, feltámad a tenger és elnyeli a jó kis tanácsadói bizniszünket? Innen szólítom fel tehát a francia forradalmárokat: legközelebb másról mintázzanak műanyagszobrot.

Mondjuk egy komprádorügynökről, egy szefárdról vagy egy roncstársadalmistáról. Vagy akár Baalmontról, a bütyökmagtermesztő lobbi vezéralakjáról.

2013. október 10., csütörtök

Bütyökmag és Szakralitás

A szakrális ember életének az alapvetése az ember a Természet és a Természetfeletti szakrális szövetsége. Ezt a Szövetséget szimbolizálhatnák a nem létező termeszhangyák is, de a legkifejezőbb már-már jelképerejű Szimbóleuma mégis a Bütyökmag és a Szakrális ember kapcsolata.
A Bütyökmag már mamutra vadászó őseink világában is fontos szerepet játszott, a Bütyökmag szakrális tiszteletének talán legfontosabb bizonyítéka az a tabu, amely az Természettel Egységben élő őseink számára szigorúan tiltotta a Bütyökmag képi ábrázolását. Ez a tabu teljesen univerzális volt egyetlen bütyökmagábrázolást sem találtak a különböző kontinensek barlangrajzain. Ez nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időben még a magyarul beszélő Szakrális Őskultúrához tartozott a világ teljes népessége.
Barlangrajz, figyeljük meg a Bütyökmag hiányát. A Bütyökmag ábrázolása Univerzális Tabu alá esett a Szakrális Őskultúra idején.

A Bütyökmag első írásbeli említése egyidős magával az írással, egy több mint 6500 éves sumér égetett agyagtáblán találták meg Ki földistennőnek címzett imát, melyben a bütyökmagcserjék kiirtásáért könyörögtek az istennőnek (megj: a sumér nyelvben a bütyökmagot kecskepuffasztóbogyónak nevezték, ugyanis a bütyökmag fogyasztásától a kecskék felpuffadtak és elpusztultak… más állatok általában messzire elkerülték a kellemetlen szagú növényeket). Ez azonban csak a Bütyökmag, a Szakrális Ember és az Isteni Szféra kapcsolatának az első lépcsője volt.
Miután a sémitaeredetű bankárnépek leigázták az afrikai elefántvadászokat a latin nyelvű szakrális központ felé fordultak. A mamutháton érkező pénzügyes hordának semmi nem tudott ellenállni ráadásul az elvtelen komprádorok hada is duzzadt körülöttük és Cannae mellett döntő vereséget mértek a Szakralitás akkori képviselőire. Amit azonban nem tudtak, hogy éppen ez a győzelem okozza a vesztüket, ugyanis a mészárlás elől menekülve egy Scipio nevű férfi egy bütyökmagbozótba tévedt és döbbenten vette észre, hogy a Mamutok meghátrálnak. Ezzel a tudással felvértezve a következő ütközetben a katonáit bütyökmagszósszal dörzsölte be, amelytől a Finánctőkések serege összeomlott.
Azonban nem csak a rómaiak, de a magyarok életében is kulcsszerepe volt a bütyökmagnak. Abd el-Rashid arab utazó emlékirataiban találhatunk utalást egy táltos felavatására, ahol az erjesztett lótejbe egy zöldes színű, penetránsan büdös olajos folyadékot öntenek, és a sámánnak ezt egy húzásra fel kellett hajtania, hogy bizonyítsa, az istenek képesek őt megvédeni. Az Abd-el Rashid által leírt esetben az ifjú táltosjelölt szörnyű kínok között múlt ki. Mindenesetre az, hogy őseink hitében a bütyökmag kulcsszerepet játszott mi sem bizonyítja jobban, mint az az erély, amellyel a Birodalmi hittérítők és kesztyűbábjaikként működő „magyar”királyok a Kárpát-medencében őshonos bütyökmagcserjék kiirtásáért felléptek. Szerencsénkre a Szakrális Szövetségesünk az Oszmán Birodalom (amely jó Birodalom volt) még épp időben avatkozott be szétszórva a Birodalom (amely a rossz Birodalom) Komprádoraiként működő „magyar” elitet és a Mezőgazdaságot. A komprádorok elleni hadjáratban a Magyar Szakrális Nép végre újjászülethetett, és birtokba vehette az elmocsarasodott tájon tenyésző buja Bütyökmagligeteket.

Elöntött területek, melyek ideálisak a buján tenyésző bütyökmag számára.

A Bütyökmag különös kötődéssel bír a Roncstársadalom és az elnyomottak felé. Ahogyan azt Szent Johanna az Orléansi Szűz egyik felhívásából ismert „és pisáljatok az angolok sörébe és borába, kenyerének lisztjükbe és lovaik abrakjába pedig keverjetek Bütyökmagot” a bütyökmag az elnyomottak reménye.
Talán profánul hangzik ezek után, de a bütyökmag Gyógyhatása is közismert. Már a híres ókori orvos Galénosz is használta a Bütyokmagot különféle betegségek Gyógyítására. Különösen a bütyökmag fájdalomcsillapító hatása nyűgözte le. Az egyik betege csupán egyetlen korty bütyökmagfőzet hatására teljesen gyógyultnak érezte magát és perceken át bizonygatta, hogy nincs szüksége több Orvosságra, hiszen Egészséges majd váratlan hirtelenséggel elhalálozott. Lindisfarnei Kevin ír szerzetes egy 791-ben kelt levele szerint „a Bütyökmag növeli a férfierőt és segít a fiúgyermekek nemzésében”  két évvel később a szerzetest Skandináviába küldték, hogy „vigye el a pogányoknak Krisztus igéjét és az átkozott Bütyökmagját”.

A Bütyökma Áldásai tehát közismertek, de a Bütyökmag ennél több. Egy Új Szakrális Magyarország alapja.  A Bütyökmagnak úgyszólván nem létezik Nemzetközi Kereskedelme, sőt Felvevőpiaca sincs. A Roncsmagyar, aki Bütyökmaggal kezd el foglalkozni kivonja magát a Világot uraló Bankoligarchia és hazai Komprádoraik hatása alól, a Bütyökmag ugyanis köztudottan eltömíti a Komprádorszivattyút. Sőt azáltal, hogy így a Pénzfolyamtól is elszigetelődik lehetővé teszi, hogy az éltető Pénzenergia azt őt jobban megillető hely felé vándoroljon.

2013. október 9., szerda

Mammut

Michael Ostenburg, a New York-i egyetem ontológiatanszékének professzora szerint az ősközösségi társadalom volt az idill. A finoman szervezett ősközösségben (nem keverendő az elnyomás és az elidegenedés mikrostrukturájával, a törzzsel) mindenkinek megvolt a szakralitás és ősrend által meghatározott helye. Így aztán nem volt szükség olyan diktatorikus rendszerekre, mint amilyen a demokrácia, amely az elnyomást és az elidegenedést hozta az életünkbe. Aki nem tette a dolgát, azt agyonlépte egy mammut, ezúttal is küldve egy határozott jelzést a Földanya által, hogy mi vár arra, aki a szakralitás kristályszépségébe nem képes beilleszkedni.

Bertrand Guillemot, a bordeaux-i Université IV. anatómusa szerint a földművelés elterjedése okozta azt a katasztrofikus létösszeomlást, ami az ősrend finom szerkezetének szétszaggatásához vezetett. Mert például miért termelünk bütyökmagot? Az íze akármiképpen is elkészítve rettenetes, a katicabogáron kívül minden ismert létformára nézve mérgező, ezzel szemben lekaparni a termését a bütyökmagcserje szívós és tüskés ágairól maga a szenvedés. Mi veszi rá az embereket erre a kamumunkára akkor? Semmi más, mint a földművelő létmód által lehetővé tett elnyomás és elidegenedés, ami miatt bekerítették a közlegelőket azért, hogy ott bütyökmagot termesszenek és megakadályozzák az ősközösségi létformához ontológiailag szükséges mammutvadászatot. És akkor a piramisok, a Colosseum vagy a Notre Dame megalkotásához szükséges kamumunkáról még nem is beszéltem.

Ha sikerülne felszámolni a bütyökmagtermesztést és visszatérhetnénk a mammutöléshez, 8 óra helyett 3-ra csökkenne a napi munkaidő, a felszabaduló időt pedig filozofálásra, művészetekre és a köz előremozdítását szolgáló konstruktív vitákra fordíthatnánk. Ha nem lenne Baalmont és az ő bütyökmaglobbija, akkor a társadalomtudósok nem lennének terrorizálva és végre azzal foglalkoznának, ami a dolguk: a mammutölésen alapuló Tökéletes Társadalom alapjainak lerakásával. Ti ölnétek a mammutot, én meg lennék a Látó, ami már az ősközösségi szkíták finoman szervezett strukturájában is létező szerep volt.

Mert természetesen az én munkám nem kamumunka.

2013. október 3., csütörtök

A Nagy Kísérlet

Miért nem vagyunk komcsik, ha államosítunk? Ennek megértéséhez vissza kell nyúlnunk az örvénylő pénzörvény kezdeteihez, aminek eredményeképpen rosszabbul élünk, mint 32 éve.

Öt éve példátlan pénzügyi katasztrófa történt és létrejött egy pénzügyi fekete lyuk. Lényegében kiderült, hogy a a bankrendszer óriási mennyiségű fedezetlen pénzt - v.ö. hamispénzt - gyártott le és sajnos nem egyszerűen kamu számlákon és derivatívokban tartotta, hanem az emberek meg is próbálták elkölteni. Az a szó, hogy elkúrás, talán mond valamit. És ment volna mindez a végtelenségig, de sajnos lenéztünk a kötéljárás közben és ott volt alattunk a kamupénz elképesztő tömege. Ahelyett pedig, hogy azt mondtuk volna, mit számít a kamupénz, majd veszünk nagyobb számítógépet - olyan hülyék nem leszünk, hogy a csilliókat kinyomtassuk bankjegyben - egyszerre a hitelt adók elkezdtek kételkedni abban, hogy a hitelt felvevők ezt az összeget valaha is képesek lesznek visszafizetni. Azóta tart a kamupénz megsemmisítése és nagy kérdés, hogy kinek a számítógépéből mi tűnik el.

Minden bajunk a hit hiányából fakad. Ezért oldaná meg a világválságot  a Spirituális Szakralitás és néhány nagyobb számítógép, hogy a nullák elférjenek. De eh, a francia forradalmárok meg az ő materializmusuk miatt inkább megszorítás van.

Miért mi? Már megint miért mirajtunk kísérletezik a globálhatalmi rendszer? Mit tettünk mi, hogy először nekünk kellett csődbe mennünk, nem számolva mondjuk Izlandot és Ukrajnát, de még Görögország, Portugália és Írország előtt? Talán a 3000 éves ősszakralitásunk lenne, vagy a megnyert pozsonyi csata, amivel jól a Birodalom arcába másztunk? Vagy Trianon, esetleg a szefárdok bosszúja? Ez az ontológiai kérdés megválaszolásra vár, de egy dolog biztos: a természetes társadalmi hierarchia kristályrendszerében a csúcson levők semmiképpen nem okozhatták, akármennyit is pampogtak a közénk, magyararcúak közé épített francia forradalmárok elkúrásról és trükkök százairól.

Akárhogy is, ismét itt, a Kárpát-medencében dúl a birodalmi pogányok ellen vívott titáni globálütközet sztálingrádi csatája. Megszokhattuk. Ismét itt kell határozott nemet mondanunk arra, hogy kísérletezzenek velünk, mint a fehéregerekkel és ezért kell Viktornak kísérletezni velünk, mint a fehéregerekkel 2010 óta. És ha minden jól megy és a konzumidiótákat megint át tudjuk verni, akkor a Nagy Kísérlet 2014 után is tovább folytatódhat.

Ehhez kérem minden magyarpárti támogatását. A tét, mint mindig, óriási.

2013. szeptember 25., szerda

Lakner Dávid hazugságai

Öt éve, 2008 szeptemberében omlott össze a neoliberális világrend. Öt éve, 2008 szeptembere óta a világ ontológiai értelemben már nem létezik. Nem létezik, mivel a neoliberális ontológiának vége, de ezt a globálkomprádorok kezében levő média elhazudta, így sok konzumidióta még mindig azt hiszi, hogy nem volt létmódváltás. Így ülünk itt világmagyarázat nélkül; a hazugságra épülő birodalmista magyarázat megbukott, az emberek fejében mégis túlélt. Hiába tudjuk mi, a Látók, hogy ennyi volt, vége, ha nem elég jó a kommunikáció, hogy ezt a tényt a szennymédiától eltompult fejekbe is beleírhassuk.

A nem létező világ furcsa abszurditása különös lényeket hozott létre. Neoliberális bloggerek próbálják elhazudni a nyilvánvaló igazságot. Tartótisztjeik nem szóltak még nekik, hogy a háborúnak vége? Vagy szóltak, de a fanatizált zombihorda már nem hallgat rájuk se? Itt van például az álnév alatt bomlasztó Lakner Dávid a Mandiner nevű neoliberális rémblogról, aki nívótlan, egymondatos benyögésekkel gúnyolódik rajtam, de csak magáról állít ki szánalmas bizonyítványt.

Hol a zsozsó, Dávid? Hazudjál valamit, légyszíves.

Ezer milliárd milliárd dollár tűnt el. A pénzfolyadék elmélete alapján a pénz nem tűnik el, hanem buzgárként tör fel másutt. Aki egy kicsit gondolkodik, az tudja, hogy vízjeles papírra nyomott, míves bankjegyek nem tűnnek el csak úgy, pláne nem ezer milliárd milliárd dollár. Ha azt a pénzt akár csak elégették is, a füstje eltéveszthetetlen lett volna. Ha az az ezer milliárd milliárd dollár a tiborcok zsebében lenne, akkor nem létfogyatkozás lenne, hanem létkövéredés, és nekem nem kellene azon aggódnom, hogy a Magyar Ügyet hogyan fogom képviselni egy esetleges kormányváltás után. Elengedhetetlen tehát, hogy megtaláljuk, hova rejtették a zsozsót, akárhogy is uszít Lakner Dávid. Meg is mondom, hol van az emberek pénze: a globálburzsoázia tette zsebre, hogy luxusfogyasztásra költse, miközben a magyararcúaknak már benzinre se telik!

Van ugyanis egy füstölgő pisztoly, egy eltéveszthetetlen bizonyíték. A válság idején az Economist, a Birodalom szócsöve forradalommal, kőtörő kalapácsokkal betört ajtókkal, szabadságharcos tömegekkel riogatott. Kinek lehetett ez érdeke? Csak a létfosztóknak, a fogyatkozópártiaknak, a szivattyúsoknak. Folyami öntéstalajból bütyökmagot sarjasztó szakrálnép sarjának, mint nekem, meg se fordulna a fejemben, hogy szabadságharcról, áradó forradalmi tömegekről, kalapácsokkal bevert érckapukról fantáziáljak.

Ezt cáfolja meg Lakner Dávid, ha tudja.

2013. szeptember 18., szerda

A Magyar Ügy jövője

Forradalom és szabadságharc! Mily megkapó látvány volt, amikor a 2010-ben forradalmi üzenetekkel kampányoló Viktor mögé egy emberként állt oda a nép a globálkomprádorok megtörését és szakrális alkotmányt követelve, egy emberként fogadva el a Győztes Csapat igazságát! Ma már történelem. Három év kíméletlen létharc után ideje megkérdeznünk, ment-e a világ a forradalom által elébb? Mi lett volna, ha Hegedűs hadnagy módjára feladjuk az egri várat és nem védjük meg hősiesen a magyar törzsszövetségieket a birodalmi martalóctőkétől?

Mi lett volna, azt nem tudhatjuk. Jobb biztos nem lett volna, hanem ezzel szemben rosszabb lett volna. Az embereknek. De értik-e ezt az emberek, különösen azok alsóbbrendű, konzumidióta része? Mint tudjuk, a gyomormagyarok csak a hasukra hallgatnak. Az egyetlen dolog, amit értenek, a költség-haszon elemzés. Őszintén meg kell nekik mondani, lehet, hogy rosszabbul élünk, mint 32 éve. Azonban még sokkal rosszabbul élnénk, ha a globálkomprádorok globálszivattyúja szárazra szívta volna a létteret. Akkor nem egyszerűen drága lenne a benzin, de benzin se lenne.

Meglehet, hogy a Fidesz jövőre nem nyeri meg a választást és Viktor helyett más lesz a Vezér. Én azonban az új Vezérnek is szívesen adok tanácsokat. Mit szívesen adok, a titáni csatában, amikor a magyar faj élethalálharcát vívja az Idegen Érdekekkel, nekem - és minden magyarszívűnek - kötelességem az Igazságot az állami politika szintjére emelnem.

Ne higgyék a konzumidióták, hogy holmi választással megszabadulhatnak a Magyar Ügytől.

2013. szeptember 11., szerda

2014 tétje

Foglaljuk tehát össze tanulmánysorozatomban eddig kifejtett megállapításokat a Magyar Létontológiai Térről. Vannak a francia forradalmárok, akik létrehozták a globális SZDSZ-t. A globális SZDSZ célja a magyarság kifosztása és kipusztítása. A francia forradalmárok szefárd ága felelős a "baloldal" nevű átverésért, amivel a munkásságot tartják ellenőrzésük alatt. A lakájértelmiséget és a labancarisztokráciát pedig gondosan kihipózták, hogy a létszivattyúzás elé ne gördíthessenek akadályt. Mindez azt eredményezte, hogy a magyar törzsszövetség ott áll a sírgödör szélén.

Mi a teendő?

A magyar politikai élet szereplői nem képesek megakadályozni ezt a példátlan létmegsemmisítést. Gondoljunk bele, itt egy nemzet süllyed el egy sírban és ez ellen olyan viccfiguráknak kellene tenniük, mint Fodor Gábor vagy az MSZP. Tudja ezt a globális SZDSZ is, ezért nem is rájuk épít, hanem a Viktorra. Ha ez nem így lenne, akkor nem hagyta volna a Viktort se győzni 2010-ben. Tehát a globális SZDSZ a Viktorra épít, mivel tudja, hogy globális pénz-szuperfegyvereivel bármikor engedelmességre kényszerítheti. Vegyük csak észre, hogy milyen szadista ez a globális SZDSZ, egy igazi szabadságharcost kényszerít arra, hogy a magyarság érdekei ellen tegyen. Olyan ez, mintha a pozsonyi csatában Árpád vezért a bajor csapatok vezetésére kényszerítették volna. Árpád egyébként sose tett volna ilyet, jegyzem meg közbevetőleg.

Tehát akkor még egyszer kérdem, mi a teendő?

A "baloldal" nem jöhet szóba. A "jobboldal" egy "konstrukció". Viktor kényszerítve van, pedig egyébként ő csak a nemzet érdekében tenne. A csapdából csak úgy lehet kilépni, ha a kényszerítés megszűnik. És akkor Viktor végre megteheti azt, amit a nemzet érdeke megkövetel tőle.

Ez 2014 tétje.

2013. szeptember 4., szerda

Magyarpárt

Nesztek, komprádorszivattyú! Komprádorszivattyú, komprádorszivattyú, komprádorszivattyú!!! Sőt, szivattyúelmélet!!! Most bezzeg reszkettek, gonosz "konstruktőrök", meg a lakájértelmiségetek és a vele szövetséges labancarisztokraták! Féltek ettől a szavamtól, hogy komprádorszivattyú, de nem fogom abbahagyni! Addig ismételgetem - komprádorszivattyú - amíg rá nem kényszerítem a Birodalmat a magyar létjavak szivattyúzásának abbahagyására, a kispénzű tiborcok roncstársadalomba döntésére!

Komprádorszivattyú! Szivattyúelmélet!

Hol is hagytam abba a magyar politikai élet mélyszerkezetének boncolgatását? Az az igazság, ha meglátok egy "konstruktőrt", azonnal elkap a hév. Ott tartottunk, hogy ezek a "konstruktőrök" ("liberálisoknak" vagy "globálSZDSZ-nek" is hívhatjuk őket) valójában francia forradalmárok, akik a magyar nemzet nyaktilózását vették a fejükbe. Ehhez feltétlenül meg kellett alapítaniuk egy pártot, amit saját magukról "lokálSZDSZ-nek" vagy egyszerűen SZDSZ-nek neveztek el.

Amikor SZDSZ-ről beszélünk, ne egy pártra gondoljunk. Van illetve volt az SZDSZ, a párt, de ez a legegyszerűbb rész, szóra se érdemes. Hanem az SZDSZ csápjai szövik be az idegenarcúak baloldalát és ők hozták létre az úgynevezett nembaloldalt is. Milyen gonosz nyelvi csapdát is állított az SZDSZ, hiszen még ontológiánk sincs arra, hogy megnevezzük a nembaloldalt. Kínlódunk itten ilyesmikkel, hogy konzervatív meg jobboldali, viszont nem tudjuk megtalálni azt a kézenfekvő nevet, ami a magyar politikai fejlődés alapján a pozsonyi csatától a Horthy-korszakon át (amikor a nemzet egy rövid időre összetömörült a nemzeti érdekek mögött) egészen a máig ível. Azt a nevet, hogy Magyarpárt. Amivel szemben az SZDSZ minden tagozatának valódi neve - legyen az liberális, baloldali vagy labancarisztokrata - Idegenpárt.

Magyarpárt és Idegenpárt. Ezt a két nevet kellett volna megtalálni 1990 és 1994 között, amikor a globális és lokális SZDSZ példátlan létpusztulásba döntötte a magyar törzszövetséget, én pedig államtitkárként voltam megvezetett, gyanútlan eszköze a létenergiák kíméletlen kiszivattyúzásának.

Jobb későn, mint soha. Most már megvan az ontológiánk, aminek tükrében megvizsgálhatjuk, kinek hogyan kell szavaznia 2014-ben.

A magyaroknak természetesen a Magyarpártra.

2013. augusztus 27., kedd

Választás 1.0

Jövőre sajnos választások lesznek Magyarországon - ez a "konstruktőrök" által ránk erőltetett, demokráciának nevezett szánalmas színjáték következménye. A választás lehet színjáték, de az összecsapó erők túlzás nélkül nevezhetők titániaknak. Az élethalálharc kezdetéig én fogom a mieinkben felkorbácsolni a harci kedvet csontig hatoló elemzéseimmel. Ti ott lent kezdhettek csápolni, amint én a húrokba csapok.

Hány éve van háború? Van itt bőséges választék a hétéves, a tizenöt éves, a harminc éves vagy a százéves háború között. A Kondratyev-ciklusok ismerői azonnal rájöhetnek, hogy ezek a háborúk is ciklusok hosszát követik és igazából a háromezer éves háborút kellene vizsgálnunk. Eljön annak is az ideje, majd a 14.3-as részben, de most szorítkozzunk a 250 éves háborúra.

Francia forradalmárok tombolnak a magyar politikai életben. Ezeknek forradalmároknak, ezeknek a "konstruktőröknek", ezeknek a "kesztyűbábozóknak", ezeknek a "globálösszeesküvőknek" nem volt elég, hogy francia földön ugattak a nyaktilók, a nagy terrort ide is exportálták. A terroristák pedig a következők: a komprádorszivattyú fejállomását üzemeltető, magukat liberálisnak nevező lakájentellektüelek, a magukat munkásoknak álcázó szefárdok, Rotschildok és Bronsteinek, valamint a gyökereiket nyugati dekadenciára cserélő labancarisztokraták.

Velük szemben vannak a magyarok és a szakrálisok, beleértve ezek közös halmazát, a magyarszakrálisokat is, továbbá minden jó szándékú ember.

2014-ben tehát mindenkinek a következő döntést kell meghoznia. Idegen érdekeket szolgáló idegenszívű vagy, esetleg labanc főnemes? Ez esetben szavazz Viktor, a Vezér ellen. Utána egyből ki is szoríthatod magad az országból, a nemzetnek nincs szüksége rád. Magyar vagy? Esetleg nem vagy magyar, hanem szkíta, hun vagy párthus, aki azonban szakrális kapcsolatban van a magyarsággal? Vagy esetleg ezek egyike se vagy, de hiszel akármilyen szakralitásban, legyen az keresztény vagy másmilyen szakralitás? Ekkor Viktor a te embered, ne is húzd máshová a keresztet, csakis a Viktorpárt neve mellé!

A következő 27 részben ennek a teóriának a mélyszerkezetét fogom addig boncolgatni nektek, amíg be nem vésődik és mintegy automatikussá nem válik. Hibás döntést egyszerűen nem engedhet meg ez a sokat szenvedett nemzet.

2013. augusztus 21., szerda

Benne vagyunk a tévében II.

Az Index hírportál azért tematizál, hogy a háttérhatalomnak nem tetsző véleményeket indexre tegye. Nincs ennek látványosabb bizonyítéka, mint hogy a háttérhatalom mesterkedéseiről a leplet lerántó blogunk még sose szerepelt az Index blogajánlóban (csak a tévébe sikerült bekerülnünk). Annál többet szerepeltek ott véleményterrorista heccblogok, amelyek teljesen egyértelműen a blogunk ontológiai megsemmisítését tűzték célul.

Azonban a közelmúltban három alkalommal is hiba csúszott a számításba és írni voltak kénytelenek az Összeesküvésről. Mindhárom alkalommal ugrásszerűen nőtt az olvasottságunk, elsősorban a Birodalom által kizsebelt magyarság körében.

Hát tessék, Index, ennyit ér a véleményterrorizmusotok. Hiába blogunk indexre tétele, az Igazság végül utat tör, mint egy búvópatak és még az indexre tevők is kénytelenek róla írni. Mit sem törődve azzal, hogy ezzel saját maguk rántották le a leplet a Birodalom létezéséről és arról a szándékáról, hogy ki akarja irtani a magyarságot.

Buták voltak? Vagy nagyon is körmönfontak? Majd meglátjuk, amikor a Birodalom által kizsebelt magyarság felkapja a kőtörő kalapácsokat.

2013. augusztus 13., kedd

A ganajtúrók helye a szakrális világrendben

Hej, ti ganajtúróbogarak!

Bocs, egy kicsit előreszaladtam. Szóval pusztán a gondolatkísérlet kedvéért tételezzük fel, hogy ti mind ganajtúróbogarak vagytok. Ott túrtok a ganajban, busa fejrészeteket ritkán emelve ki a trágyából. Na most gondoljatok bele, ebben a helyzetben mit tudnátok arról, hogy a világban nem csak trágya van és bogarak, hanem magasabb szintű szellemiség és ezen magasabb szintű tudattartalmak által szőtt összeesküvések is?

Ennyi bizonyíték elég is a köztetek levő, kissé fejlettebb központi idegrendszerrel rendelkező ganajtúrók számára, hogy egy láthatatlan, megnevezhetetlen Birodalom fenekedik a magyarság ellen, hogy kiirtson minket, mint a dodómadarakat. A többi, a törzsfejlődés alacsonyabb szintjén megrekedt egyedet elrettentő példaként fogom felhasználni a megvilágosodottabbak számára.

Tehát kedves elit-ganajtúrók. Beavatlak benneteket az európai gondolkodás egyik legfogasabb kérdésébe, amin a legfényesebb agyak törték magukat a francia forradalom óta. Nézzetek csak le a nemelit ganajtúrókra. Fúj, micsoda primitivizmus! Remélem, elönt titeket az elégedettség, hogy ti a létértelmezés magasabb szintjére hághattatok. És most nézzetek fel rám a ganajból. Szemben veletek, én egy magasabb tudati szinten álló elit vagyok - nem elit ganajtúró, mint ti, hanem elit ember. Felettem már csak az igazi szakralitás van, ami közvetlen csatornán osztja meg velem a létértelmezést meg azt, hogy milyen szakrális cél érdekében kell felhasználnom a ganajtúrókat.

Amit itt most láthattatok, az a létezés szakrális piramisa, amiben én elég magasan vagyok, ti meg sokkal alacsonyabban, de még mindig jóval a szakralitástól teljesen mentes konzumganajtúrók felett. Ezt a természetes hierarchiát akarják eltagadni a liberálganajtúrók, a rossz felsőbbrendű emberek kesztyűbábjai, akik titeket is lehúznának a konzumganajtúrók szintjére. Gondoljátok csak meg, mit vesztenétek ezzel: elit-ganajtúrói rangotok egy pillanat alatt szertefoszlana és egy szintre kerülnétek azokkal a véglényekkel. Inkább hallgassatok rám, mert én biztosítani tudom számotokra, hogy mindig legyen, akit lenézhettek. Ugye, milyen remek érzés?

Ne hagyjátok, hogy ezt a közöttünk kialakult szakralitást a francia forradalmárok deszakralizálják.

2013. augusztus 7., szerda

Hazudik az IMF

Kísértet járja be Európát: napnál is világosabb, hogy hazudik az IMF. Ez a grafikon alant a bizonyíték.



Napnál is világosabban látszik, hogy a görögök töpörödnek, pedig az IMF nem ezt ígérte. Az IMF azt ígérte, hogy lesz egy kis töpörödés, de aztán újra növekedés következik. Most ne menjünk bele abba, hogy tudományosan bebizonyítottam, hogy növekedés eleve nem lehetséges, ontológiailag és létfilozófiailag se. A lényeg az, hogy az IMF létértelmezése bizonyítottan hibás, aki az ő receptjüket követi, azok úgy járnak mint a görögök. Így jártunk volna mi is, ha bölcsen nem hajintjuk ki az IMF-et az ajtón. Akkor lenne nálunk is töpörödés, 7 meg 9 százalékos, csakúgy, mint Görögországban.

Most meg van 0% körüli. Az annyi, mint 7% relatív növekedés az IMF-hez képest. Nesztek, növekedésfétisiszták, itt van nektek egy kis növekedés, amit a nemzet kormánya ért el.

Nem, mintha meglepetés lenne, hogy ha nem a nemzet van kormányon, akkor csak töpörödés, létpusztulás, sír, melyben nemzet süllyed el vár a magyarságra. Az IMF utasításainak megfelelően Rákosi és Kádár alatt sem kapta meg a magyar, ami jár.

Kell-e több bizonyíték, hogy ki akarnak irtani minket?

2013. július 30., kedd

Az Esemény

Amikor Orbán Viktor a Birodalomról, a komprádorszivattyúkról és a szabadságharcunkról beszél Tusnádfürdőn, az mindig esemény. Most sem volt másképp. Magyaroligarchákról azonban most beszélt először.

Még szerencse, hogy figyelmes olvasóimat nem éri meglepetés, mert én már megmondtam, hogy magyaroligarchák, szevasztok.

Ahhoz, hogy megértsük magyaroligarchizmus jótékony hatásának mélyszerkezetét a magyarság létharcára a Materializmus, a Fejlődés, a Tudomány és a Demokrácia négy lovasa ellen, egészen Koreáig kell elmennünk. Vagy tudjátok mit, ne álljunk meg Koreánál, menjünk egészen Ausztráliáig. Vagy éppen Új-Zélandig. Vagy ne álljunk meg ilyen kommersz helyeken, ahol konzumidióták véleményét terrorizálják a véleményterroristák, irány az Antarktisz.

Az Antarktisz is évszázadokig volt a Birodalom kizsákmányolásának a tárgya. Most meg ugye.

Ennyi bizonyíték után lássuk, mit mond ez a példa nekünk a magyarság titáni küzdelméről, amelyet az emberiség nemmagyar része ellen folytatunk. Az Antarktiszon is először nagyon hideg volt és csak devizahitelre lehetett bálnaolajat venni. Nem volt kéjhömpöly. Azonban egy ihletett diktátor jól pofánverte a pampogó entellektüeleket, a maradéknak meg mit volt mit tenni, elkezdtek keményen dolgozni. Mostanra pedig részesülhetnek az osztásból.

Mit kell tennünk ahhoz, hogy a magyarság széles tömegei is felemelhessék a merőkanalaikat a nemzet malacpörijének bográcsánál?

A megoldás egészen egyértelmű. El kell vennünk a létjavakat a globáloligarcháktól és oda kell adnunk a magyaroligarcháknak. Egyfajta komprádorszivattyút kell bekapcsolnunk nekünk is, ami a globáljavakat a magyaroligarchák zsebébe szivattyúzza. Aztán amikor a létjavak a magyaroligarchák zsebében vannak, akkor majd megmondjuk nekik, hogy tegyék meg a nemzetért, amit meg kell tenni és kezdődjék végre az osztás a tiborcoknak is.

És már miért is ne tennék meg, ha mi, magyarok megkérjük őket rá?

2013. július 24., szerda

A front állása

Mi újság a globális világháborúval? Az van a globális világháborúval, hogy OTP-részvényeket adnak-vesznek a szakrális felhatalmazással nem rendelkező lokálvezérek és ebből is látható, hogy ősszel kitörhet a polgárháború, hacsak a devizahiteleseket stratégiailag nem segítik meg.

De ne szaladjunk előre.

A kérdéseknek ez a megakomplexuma egy nemzetstratégiai kérdésre vezethető vissza, vagyis arra, hogy teleszaporodjuk-e az országunkat vagy a morális nihil szaporodja-e tele? Na most mit ért ebből egy átlagos konzumidióta magyar szavazó? Semmit sem ért a nemzetstratégiai léptékű gondolkodáshoz, csak az érdekli, hogy legyen a hasban malacpöri és az autóba benzin, a fokgazdálkodással, kézikapával is művelhető - ezáltal a magyarság megújhodását biztosítani képes - bütyökmagot pedig lehetőleg vegyi úton irtsák ki, mert sajátos szagát a rögről letépett rögnép most már tűrni sem hajlandó. Miután 20 évig szavaztak a magyar konzumidióta szavazók rosszul, 2010-ben végre jól szavaztak és pajzsra emelték a Vezért. A magyar konzumidióták természetesen olyan gyengeelméjűek, hogy fogalmuk sem volt a helyes irányról. Ezért azt mondták a Vezérnek: mi, gyengeelméjűek csak rosszul tudunk dönteni, nem értjük a mélyszerkezetet, te viszont egy csillogó intellektus vagy, Vezérünk. Te mindig tudtad, mikor szólít meg a Történelem személyesen. Most is itt az alkalom, csinálj az országgal, amit akarsz.

És a Vezér csinált az országgal, amit akart.

Most viszont újra szavazóurnákhoz készülnek ballagni a konzumidióták, akármilyen sajnálatos is ez. Idegesek, konzumidióta agyacskájukban nem tudják megfelelően elrendezni az eseményeket, hogy ugyanis azért támadtuk meg a Birodalmat a szabadcsapatainkkal, hogy egy "win-win" helyzet jöjjön létre, vagyis a Birodalom több pénzt ad, ezért cserébe mi nem zajongunk a kiegyenesített kaszákkal és nem robbantunk ki globálforradalmat. A Birodalom azonban olyan megátalkodott volt, hogy a képünkbe kacagott és azt mondta, hogy ő inkább "lose-lose" helyzetet kíván létrehozni, akármit is mond erről a játékelmélet. A szabadságharcra felbiztatott, kaszákkal agitáló konzumidióták meg esetleg a kaszát az ellen fordítják, aki először kerül a kezükbe. Ami nem a Birodalom, hanem a magyar törzsszövetség nemzetstratégiai kérdései, a szakrális hierarchia kristályszépsége iránt fogékony nemzetben gondolkodó Látók. Mondjuk én.

A tét tehát óriási, a detonátorokká vált konzumidióták könnyen lehet, hogy nem értik meg a háborús erőfeszítések szükségességét, továbbá azt, hogy a mindenkitől áldozatokat követelő háborút ki robbantotta ki (a Birodalom).

Kihívások lesznek.


2013. július 17., szerda

A falvak igaz magyarsága

Charles Gati, aki nemsokára az USA magyarországi helytartója, oppardon nagykövete lesz, világosan beszélt: ki kell irtani minket, mint a dodómadarakat. Kik azok a "mi"? A magyarokról beszélek és nem a "magyarokról". A magyarokról, akik a falun laknak és nem a beteg városokban, ahol rákbetegség van meg szomatika. Tiszta emberekről beszélek, akiken áttiportak a Fuggerek, VIII. Henrik és Sztálin. A falvak igaz magyarsága ezen történelmi példák nyomán világosan megértette, hogy ami Nyugatról jön, arra gyanakvással kell tekinteni. Mínusz a Gorenje hűtőládára, de az nem is igazán Nyugatról jön.

Charles Gati megmondta az interjújában, hogy a falvak igaz magyarsága nem fogékony a nyugati értékekre. Nekünk, Látóknak, akiknek fülünk van az Igazságra, azonnal világossá válik a szavainak igaz értelme: ha a falvak igaz magyarsága nem akar a Birodalom vasalt csizmái alatt, annak "jogállami demokráciájában" élni, akkor pusztulniuk kell. Majd jön helyettük nép, akinek megfelelnek azok a csizmák. Hallottunk már ilyet, láttuk már, amint a Birodalom martalócai lángot és halált okádó vasfegyverekkel lerohanták a falvak igaz magyarságát és nem adták meg a sonkáért és a fehér kenyérért, ami jár. Kevesebbet adtak. Ebbe pedig a falvak igaz magyarsága nem nyugodhat bele.


Charles Gati azon hökken meg az interjújában, hogy még Romániában is visszasírják a Ceausescu-rendszert, Magyarországon meg Kádárt főleg. Hát miért ne sírnánk vissza, helytartó úr? Amikor 3 forint 60 fillér volt a kenyér, volt családonként három vájling és a roncstársadalom féken volt tartva? A falvak igaz magyarságának nem kell elmondani, hogy nekik akkor jobb volt, tudják ők azt zsigerileg. Mínusz Gorenje hűtőláda, de a hibákat orvosolni kellett volna, nem pedig hagyni, hogy ránk kapcsolják a nyugati demokrácia kifosztó létszivattyúját, amikor akármilyen nemelit proli is beledumálhat, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a társadalom hierarchiájának kristályszépségét, amelyben van a Vezér és vagyok én, a hűséges tanácsadója. Minden Vezérnek. A falvak igaz magyarsága - szemben a patológiás városokkal - tudja, hogy nem kapjuk meg, ami jár és hogy Magyarország többet érdemel.

Innen üzenem Gati úrnak, hogy jöhetnek a nyugati demokrácia martalócai, a falvak igaz magyarsága majd móresre tanítja őket és nem hagyja, hogy kiirtsák és helyére más népet telepítsenek. Amint azt az igaz magyarság igaz történelme során sose hagytuk.

Ti pedig ott a falvakban, jó ha tudjátok: Charles Gati már kijelölte azokat, akiknek a házaitokba kell költözniük. Győzelem vagy halál: a választás a tiétek.

2013. július 10., szerda

Strasbourg

1105 évvel és 363 nappal (egyes birodalmista források szerint 359, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni) azután, hogy Árpád vezér döntő csapást mért a Birodalom rablóhordáira a pozsonyi csatában, Viktornak is csatába kellett vonulnia Strasbourg-ban. Az évforduló szakrális jelentősége nyilvánvaló mindenkinek, aki behatóan ismeri a numerológia tudományát. 1105 és 363 (egyes források szerint 359) a magyarság ősi hite szerint szakrális számok, Világszellemnek kedvesek. Ilyenkor jó csatába vonulni. Azonban szemben a pozsonyi csatával, a strasbourg-it elveszítettük. Miért? A választ a Háború a nemzet ellen című dokumentumfilmben találjuk meg, amiben főleg én beszélek meg még három Tényező: a Zöldenergiás, a Szentkoronás meg a Oligarchaölő.

A birodalmi véleményterroristák mindent megtettek, hogy ezt a dokumentumfilmet eltitkolják a létmagyarok elől, ezért ment csak a Duna tévén és nem a Barátok közt helyett. Ezért muszáj összefoglalnom itt is, hogy a lényeg ne vesszen el. A mélyszerkezet az, hogy a Nyugat háborút folytat a magyarság ellen. Nem egyszerűen háborút, ki akartanak irtani minket. Nem ma kezdték, hanem 1105 évvel és 363 (egyes források szerint 359) nappal a strasbourg-i csata előtt és a titáni harc ma is tart. Viktor Legfőbb Vezetővé választása után világossá tette, hogy ezt a nagyon magyar létharcot a mi korunkban ő fogja vezetni.

Voltak hibáink. Voltak dolgok, amik nem úgy sültek el, ahogy vártuk. Ennek két oka van. Egyfelől, mert szánalmas krajcároskodás miatt nem lett elég pénz költve a nemzetstratégia kidolgozására. Másfelől, mert a Birodalom beültette az ügynökeit a Legfelső Vezető közvetlen környezetébe, akik nem zártak össze, amikor a Legfőbb Vezető mögé kellett volna állni, hanem trafikmutyiztak és elvették a földet azoktól, akiket szakrális jogon megillet. Ezek miatt a rossz tanácsadók és összeesküvő udvaroncok miatt vesztette el Viktor a strasbourg-i csatát.

Akármi is történt Strassbourg-ban, a magyarság kiirtására indított háború nem ér véget, amíg egy is él közülünk (és itt most a magyarokra és nem a "magyarokra" gondolok). Nem érhet véget, mert amíg a Nyugat ontológiailag csak zabálni akar, minél többet, addig a magyarok mást, szakrálisabbat akarnak. Jó, a magyarok is akarnak két szobát, három gyereket és négy kereket, továbbá nyaralni is akarnak meg a nemzet civilizált körülmények között történő bővített újratermeléséhez szükséges létjavakat is akarnak, de nem akarják megzabálni a bolygót, mint a Nyugat teszi. Ez olyan drasztikus különbség, ami miatt a Nyugat nem hagyhatja abba a háborút.

Ezt a csatát elveszíthettük, de ez csak azt mutathatta meg, mennyi teendőnk van még. A végső győzelem úgyis a mienk, csak a Spirituális Szakralitásba vetett hitünknek kell erősnek lennie. Akkor nem veszíthetünk.

2013. július 5., péntek

Az entellektüel klikk árulása

Korunk, sőt bátran mondhatjuk, az emberi civilizáció legkényesebb problémája a devizahiteles családok helyzete. Ennek a gordiuszi csomónak a megoldása a bíróság kezében van és akárhogy is dönt a bíróság, a Föld sorsa megváltozik. Ezért különös fontosságú az a levél, amit a Mi Emberünk írt a Mi Emberünknek és amiben azt javasolta, hogy az Emberek szenvedjenek tovább, a globáluralmisták pedig kapjanak egy újabb kaviáros falatkát a homár mellé.

Hogy kerülhettem abba a lehetetlen helyzetbe, hogy a Mi Emberünk tetteit kell magyarázzam az utolsó forintkáikat is a devizahitelre vett autóba benzint kuporgató néptársaknak? Ehhez egészen Max Weberig, a politikatudomány atyjáig kell visszamennem, aki szerint van hatalom és uralom. A hatalom a globáluralmisták kezében van, az uralom pedig a gazdasági szabadságharcot hazudó, Magyarországon lakó - de nem magyar szívű - entellektüel klikk kezében. Weber elméletének mai korra adaptálása nem történhet másként, ez is azt mutatja, hogy korszakos zsenik is egyetértenének velem. Ha élnének.

Az entellektüel klikk a Fidesz, de legalábbis a Mi Emberünk.

Hogyan kerülhettem tehát ebbe a lehetetlen helyzetbe, kérdezem ismét, ezúttal emeltebb hangon? Hát úgy, hogy a Globálbirodalom elhatározta, hogy a meglevő 12-15 pénzszivattyú mellé egy újabbat kapcsol be, a devizahitelezést. Ezért hitelfelvételre kényszerítette a magyar törzsszövetség tagjait, még olyan szakrális egyéneket is mint az én Lázár barátom. A pénzszivattyút viszont nem hajlandó leállítani, ezért megüzente az uralmi helyzetbe hozott entellektüel klikknek, hogy vagy szorgosan áramlik a pénzfolyadék a kaviáros falatkák fogyasztói felé, vagy megy a magyar proli bütyökmagot kaparni a sívó homokból.

Amely bütyökmagkaparással szemben megmagyarázhatatlan az ellenállás a forintkáikat a devizahitelre vett autóba benzint kuporgató néptársak körében. Ide vezetett a globálkonzumista agymosás a szennymédia által.

Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Én megírtam ezt a kinyilatkoztatást - nem volt egyszerű, mintha két macska lettem volna, akik egymással vívnak szabadságharcot. Most már a szakrális Vezéren a sor, hogy kompromisszumot találjon, ha a neki dolgozó entellektüel klikk a globálkomprádorok markába is került.

2013. június 27., csütörtök

Extraprofit

A nyugati Európa ismét bizonyította perfiditását és hazug természetét azzal, hogy csak most engedte ki a magyarságot a túlzottdeficit-eljárás alól. Miért éppen most? Miért minket gyötörnek, amikor pedig mindenki más deficites? És egyáltalán, miért van az, hogy még ez a deficit is a magyarságra tör? Mitől keletkezik és hogy lehetne szabadságharcot folytatni ellene?

Ahhoz, hogy megértsük a deficit igazi okozóit, meg kell értenünk, honnan van pénze az államnak és mire költi. Az állam a gazdagok és a dölyfösök pénzét veszi el, hogy mindenkinek jobb legyen. Például autópályát épít belőle, ami nem csak a magyar embereknek jobb, de a Globális Szuperstruktúra kamionjai is gyorsabban jutnak el a helyszínekre, ahol a kizsákmányolás folyik. Márpedig egy autópálya nem olcsó dolog, minden kilométere milliárdokba kerül. Amikor pedig a Világ Főhatalmát megkéri az állam, hogy ugyan fizesse ki az autópályát, mivel az az ő kamionjainak épült, akkor a Világkormány beint és olyan országba megy, ahol olcsóbban épülnek az utak.

Ez a bajnak csak az egyik fele. A másik fele az, hogy a Háttérbirodalom a magyar embereknek sem fizeti meg, ami jár. A reálbér nem nőtt, hanem ott van az életszínvonal, ahol 35 éve. Tehát az államnak az autópályákért és sok egyébért járó bevételét a magyar emberek se fizethetik.

Hol a zsozsó, kérdezhetném drámaian?

Mert valahol csak van az a zsozsó, olyan nincs, hogy a zsozsó csak úgy ne legyen. A szorgos magyar nemzettörzs tagjai ugyanúgy ledolgozzák a napi 8-10 órát, akkor pedig a zsozsónak meg kell lennie. Ha meg akarjuk találni a zsozsót, akkor azt kell figyelnünk, hol tör fel buzgárként. Annak a buzgárnak a magyarországi végén realizálják az extraprofitot. Amint sejthetik, nemzettársak, a buzgárt könnyű megtalálni. A perfid és hazug Nyugaton tör fel.

Kizsákmányoltatásunk oka az, hogy a Nyugat autót, motoros fogkefét, okostelefont és alpesicsokoládét ad el nekünk azzal a céllal, hogy azokon extraprofitot realizáljon. Viszont nem adja meg a zsozsót, ami jár nekünk azért, hogy megvehessük ezeket a javakat, ezáltal boldogan tudjuk újratermelni a humántőkét. Az államnak se adja meg a javakat, ami ahhoz kell neki, hogy milliárdokért autópályát építhessen. Így aztán humán- és állami deficit halmozódik fel. Meg kell azonban érteni, hogy ez a deficit és betömésére felvett hitelért szedett kamat perfid és hazug, nincs mögötte semmi igazságosság. Ha a Nyugat megfizette volna a humán erőforrás árát és mindazt, ami jár, akkor nem lett volna sem magánhitel, sem állami deficit. Akkor nem lett volna gazdasági szabadságharc se és most nem lenne az a kommunikációs probléma, hogy az emberek nem értik meg, hová lett a zsozsó a szabadságharc ellenére.

Ebben a helyzetben az egyetlen épeszű megoldás az, ha a Nyugat is megérti, hogy Magyarország nem fizeti ki az igazságtalanul nyakunkba lőcsölt hitelt. Továbbá több zsozsót is akarunk, úgy az államnak, mint a magyar embereknek.

Egyelőre most ezt a kettőt akarjuk.

2013. június 19., szerda

Dugás

Mi történt Csehországban, ahol most politikusokat mészárolnak? Nem tudjuk, mi történt, de ami az újságokban van, az semmiképpen sem történt. Mint mindennek, a Csehországban történteknek is mélyszerkezete van, amit kihüvelyezni egy kicsit se bonyolult annak, aki ismeri a Világ Valódi Természetét.

A cseh politikusokat a globálhatalom globálbüntije mészárolja.

Kezdjük a filozófiai alapokkal. Szakralitás nélkül az ember csak egy kegyetlen vadállat, akit csak a zabálás meg a dugás érdekel. Ne legyünk szégyenlősek, nemzettársaim, nevezzük nevén az elállatiasodott, szakrális létmódtól eltávolodott konzumember valódi motivációit. Zabálni meg dugni, ezt tudnak ezek és ez áll a politikusaikra is. Vagyis ha a valódi hatalom, a globális és háttér ki akar csinálni egy politikust, akkor kezébe nyom egy nagy zsíros cubákot, félreérthetetlen helyzetbe hozza egy "p"-betűs fogalommal - amit írásaim szakrális természete miatt most nem nevezhetek meg, de köze van a dugáshoz - és már mehet is a bulvárcikk és a politikusmészárlás.

A politikusok csak addig kerülhetik el a politikusmészárlást, amíg engedelmesen szolgálják a globálbirodalmat. Mihelyt nem szolgálják engedelmesen a globálbirodalmat, már jön is a selyemzsinór egy "p" betű formájában vagy egy plágiumváddal. Mert legyünk őszinték, melyikünknek - még közülünk a legszakrálisabbnak is - nincs egy ilyen a múltunkban? Mindenki zsarolható, a politikusok főleg. Amikor pedig a Birodalom megharagszik, akkor előveszi ezeket a dossziékat és már mészárolódik is a politikus.

A Birodalom által. Minden politikus.

Ez a Lehet Más a Politika formációra is igaz, jegyzem meg rejtelmesen.

2013. június 13., csütörtök

Szeressétek a vizet

Jött és elment az árvíz és mi a saját vállunkat lapogatjuk, hogy milyen ügyesen sikerült elkergetnünk. Valóban, ez a történet egyetlen elbeszélési módja, vagy netán a vas bűne által megmételyezve, globálkonzumista véleményterroristák által széthazudva látjuk így? Gondoljuk csak meg, akár már a hétvégén is meleg lesz, melegben meg mi esik jobban, mint egy pohár víz? Akkor azonban az a víz már nem lesz itt, mert vasgátakkal kergettük ki az országból, embertelen technológiánk bűvkörében elkábulva. Sőt, megtörténhet, hogy a víz, ami igazából a Világszellem egy manifesztációja, megsértődik és vissza se jön.

Testünk 70%-a, a sörital több, mint 90%-a áll vízből. Folytathatnám a sort a malacpörivel vagy a szakrálkenyérrel, mind-mind tele van vízzel. Tudta ezt a szakrális létét a maga teljességében megélő szakrállétmód-ember és ahelyett, hogy a vizet elkergette volna, magához engedte. Nem próbálta útját állni a Világszellem áradásának, hanem ha jött a víz, akkor azt kellett szeretni. Az csak a csodagépei hamis biztonságérzetében magát elringató, szakralitástól, Világszellemtől, ökosámánizmustól elrugaszkodó vasember önbecsapása, hogy ha a vizet nem akarnánk a nappalinkban, akkor az csak úgy kirekeszthető. Ezért az elbizakodottságért drágán kell megfizetnünk, hatalmas árvízekkel, sáskajárással, háromnapos sötétséggel, elsőszülöttek halálával. Lám, az árvíz már itt is van.

Egy új világrend keretében egy új létmódot kell kialakítanunk a vízzel, a szeretet jegyében. Szeretnünk kell a vizet, legalábbis azoknak, akik a víz környékén laknak. Meg kell érteniük, hogy a víz időnként úszni akar és ha úszni akar, akkor a szakrális elődeink által fokoknak nevezett csatornákkal egyszerűen oda kell engedni az emberek közé, hadd élvezzék egymás közelségét. Meg kell változtatni a társadalom gondolkozását a vízzel kapcsolatban.

Nekem erre mondjuk nincs szükségem, mert a hegyen lakom.