2015. november 11., szerda

Új Európa Program

Lengyelország és Magyarország között sok hasonlóság van. Mindenekelőtt rajtunk szoktak átgázolni a hatalmak keletről nyugatra vagy nyugatról keletre. Mivel az utolsó átgázolás éppen keletről nyugatra volt, ezért mi, lengyelek és magyarok zsigeri ellenszenvet érzünk a keleti hatalom ellen.

Ezt a zsigeri ellenszenvet azonban el kell felejteni. Magyaroknak és lengyeleknek egyaránt.

Most egyáltalán nem az van, hogy keletről nyugatra vagy nyugatról keletre történik a gázolás, mi pedig pislogunk középen és próbáljuk a lehető legkisebb pusztítással túlélni. Nem. Most az van, hogy van a nagy Európa, amiben nincsen Nyugat meg Kelet, sőt. Sőt, a Kelet lett a Nyugat. Ha nyugatra pislogunk, Európát látjuk az óceánig. Ha keletre pislogunk, akkor Európát látjuk a másik óceánig.

Meghirdetem az Új Európa Programot.

A Program meghirdetése után pedig kijelölöm, kik azok, akik nem Új Európaiak. Ez eléggé egyértelmű. Ha az Új Európa óceántól óceánig terjed, akkor nem Új Európaiak azok, akik az óceánon túl élnek. Nevezzük nevén a gyereket: az amerikaiak nem mi vagyunk. Ezzel szemben mi vagyunk azok, akik az Új Európában élnek, beleértve az oroszokat és a kínaiakat.

Az új geopolitikai valóság új politikai programot kíván. Mindezt egy hasonlattal fogom megvilágítani. Régen volt Aczél György és Pozsgay Imre. Aczél György nem tartozott a nemzethez, Pozsgay György pedig igen.

Pozsgay és Aczél: lehet választani köztük, ők egy választóvonal. Vagy egyik, vagy másik. A másik választóvonal az, hogy ki ad a nemzetnek és ki nem. Aki ad a nemzetnek, azt a nemzet szereti. Ezért aztán nem meglepő, hogy az a politikai erő, aki nemzeti és ad, azé a hatalom az Új Európában.

Nemzetiszocializmust akarunk, még ha a nemnemzeti óceánontúliak számára ez tabu is. Sőt, főleg azért nem szeretjük az óceánontúliakat, mert nekik ez valami érthetetlen okból tabu. Biztos azért, mert ők nem nemzetiek.

Mi van ezek után Lengyelországban? Hát nem tökmindegy? Ők is az Új Európa tagjaivá kell váljanak és előttük is csak a nemzetiszocalizmus útja van. Majd meglátják. A magyarok és a lengyelek is.

2015. október 24., szombat

Fukuyama harmadszor

Nagy kedvencem nekem a Fukuyama, már írtam az elméletéről itt meg itt. Azt mondja ez az ember, hogy a "liberális" "demokrácia" mindig győz.

Hahaha. Nincs ennél egyszerűbben megcáfolható téveszme.

Hát először is, mi az, hogy "demokrácia"? Van-e egyáltalán olyan, hogy demokrácia? Mert ha demokrácia nincs is, akkor a "liberális demokrácia" nem létezik, tehát nem is győzhet. Most tekintsünk el attól a mellékes kérdéstől, hogy eleve, miféle ötlet az, hogy a többség véleményét követjük? Akkor hol marad az elit, az ő magasabbrendű tudásával meg a transzcendens beavatottságával? Ha egy beavatott Látó szavazata pont annyit ér, mint egy alkoholista paraszté, akkor hogyan haladunk egy jobb, igazságosabb világ felé, amelyhez az utat csak a Látók tudják megmutatni?

De ez egy mellékszál, mert sokkal fontosabb, hogy a demokráciában az emberek nem úgy szavaznak, ahogy ők gondolják, hanem úgy, ahogy politikaipari holdingok megmondják nekik. Tehát demokrácia nincs is, ebből az következik, hogy a "liberális demokrácia" nem győzhet.

Most annak bizonyításába nem megyek bele, hogy a spirituális szakralitás ("Isten") felsőbbsége nélkül az emberiség végpusztulása következik majd be hamarosan, így okozza a Nyugat a történelem végét, de nem úgy ám, ahogy Fukuyama elképzeli. Halálhörgés lesz és siralom, nem örökké tartó jólét.

Ezért van az, hogy a vasárnapi boltzár nem népakarat kérdése, mert ez a spirituális szakralitás ügye. Aki vasárnapi bevásárlást akar, az a világ pusztulását sietteti. Gondolják meg.

Így éldegélünk a pusztulás felé rohanva egyre növekvő sebességgel, mivel a profithajsza kizsigereli a bolygót és az emberi lelkeket, a birodalmi csúcsragadozó kizsákmányolja Európát, Oroszországot és Kínát, ezek viszont a szörnyű kizsákmányolás miatt nem tudják azt mondani, hogy ácsi, nem akarunk kizsákmányolva lenni, ezzel szemben a bolygóval és emberi lelkekkel összhangban akarunk élni, hanem kénytelenek behódolni a kereskedelmi, pénz és médiafegyverek nyomásának. Vagyis magyarra fordítva rettegnek attól, mit szól majd a nép, ha okostelefon helyett füstjelekkel kell kommunikálni, kissé tradicionálisan, de nagyon öko-kompatibilisen. Tudják, hogy a tömegpusztító médiafegyver birtokában a nép bármikor fellázítható, hogy ők okostelefont akarnak és nem veszik észre, hogy a jövőjüket képező ivóvizet adják ezért.

Fukuyama mindezt nem tudja és nem akarja megérteni. Ezzel cinkossá válik abban, hogy a Birodalom nem képes megérteni a spirituális szakralitás igazságát és így borzasztó atomháborúba dönti majd a világot. Vagy ha nem dönti, akkor kihal majd a fehér ember, mivel nem születik elég gyerek.

Ami majdnem olyan rossz, mintha az emberiség halna ki teljesen. Mert fehér ember nélkül mi értelme van az emberiségnek?

2015. október 15., csütörtök

Volkswagen


Atomháború lesz a Volkswagen dízelmotoros csalásából!

2315-ben, amikor Nyírő József már megkapta a helyét a világ valaha élt legokosabb embereinek panteonjában, már világosan látszani fognak az összefüggések. VALAKIK lerombolták a World Trade Centert 2001-ben és most VALAKIK atombombákat telepítenek Németországba. Talán nem véletlen az egybeesés. Talán azok a VALAKIK ugyanazok a VALAKIK és a Volkswagen-botrány csak azért kellett nekik, hogy a harmadik világháború felé vezető - lassan 14 éve tartó - hosszú utunkon előkészítsék a közvéleményt az elkövetkezendőkre.

Korábban azt mondtam, hogy a Birodalom tömegpusztító pénzfegyverekkel tartja ellenőrzése alatt a világot. Mostanra fejlesztenem kell az elméletemet. Igen, tömegpusztító pénzfegyverek is be vannak vetve, mint most, a Volkswagen ellen is. A lényeg azonban nem a pénz, mit számít a Birodalomnak a pénz? A lényeg a föld, illetve hogy ki él rajta. Ezért a végső fegyver a demográfia. Embermilliárdok vannak a legsötétebb nyomorba döntve azért, hogy ezáltal jobban szaporodjanak és taktikai atomfegyverként lehessen őket a magyarság alá helyezni egy végső polgárháborúban.

A cél, mint mindig, a nemzet és az emberiség megmaradása.

Ebben a gigantikus sakkjátszmában egy lépés a Volkswagen-botrány. Ami, megjegyzem, nem történt volna meg, ha a Volkswagen nem törekszik ilyen elkeseredetten profitra. Most azonban el kell gondolkodnunk azon, mennyire rossz profit a Volkswagen profitja, hiszen mi is kaptunk belőle. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor rá kell jönnünk, hogy a Volkswagen csupán áldozata a világpusztító világerőnek. A világpusztító világerő mondta a Volkswagennek, hogy menj, szerezz profitot. És a Volkswagen szerzett, az osztásnál mi is kaptunk. Tehát a világpusztító világerő most a magyarság pénzecskéjét akarja elvenni, így lesz a Volkswagen profitja jó profit. Ezt a jó profitot akarja most a Birodalom ledarálni egy világháborúval, de mi hangosan megmondjuk neki, hogy eddig és ne tovább!

Mi a Volkswagennel vagyunk!

2015. szeptember 24., csütörtök

Mese

Európa bevégezte.

Egyszerű kijelentés, amely mögött négy rétegű mélyszerkezet húzódik meg. A vég immár nem kérdéses. Műszereinket összepakolhatjuk és mehetünk az óvóhelyre, gondosan felhalmozott konzervek kupacai közé. Miközben a legszükségesebbeket készítjük össze, még vegyük át, kinek köszönhetjük az öreg kontinens pusztulását.

Vannak a migránsok, mint látványelemek. Szomorú történet lenne, ha ilyen nyomorult emberek döntenék porba a világot egykor uraló Európát, így nekik nem is szánok más szerepet, mint a fegyverét, amit ránk fogtak. Kik fogták ránk? Bűnügyi történetekből közismert, hogy a fegyver használója általában mindig egy bábfigura, akinek megbízója van. Ha egyszerűen egy gyilkos lenne, akinek egy pillanatában elborul az agya és gyilkol, akkor hol lenne a sztori? A csavar? Ki venné meg akkor a történetet?

Nem. Ez így nem elég az olvasónak. Kellenek összeesküvők, magasba nyúló szálak, kell egy kis ezotéria, sötét szekták, sőt kell végső megbízóként maga a Sátán. Így lesz a történet eladható, megfilmesíthető, így válik olyan kerek egésszé, amit az emberek szájról szájra adnak, mint egy népmesét.

Ez a mi célunk. A modern népmese. Nyissátok ki a fületeket és figyeljetek.

Gyilkosság történik. Az áldozat egy egész kontinens. Migránsokat szabadítanak ránk, akik hadseregbe szerveződnek és összecsapnak az őslakosokkal. Vannak a történetben bűnözők, akik a migránsokat mozgatják, titkosszolgálatok, akik fedetten ténykednek, a hatalom emberei, akik a szálakat mozgatják és végül van a szálak mozgatója, a világpusztító világerő, aki maga a Sátán.

Így válnak a migránsok a Sátán eszközeivé. Nem kérdés, mi a teendő velük ezek után.

2015. szeptember 15., kedd

Fél

Hatalmas kihívással néz szembe a nyugati ember és a magyarság is. Amíg az amerikai börtönválság megoldásán járattuk az agyunkat, megjelentek a menekültek, jönnek egyre többen és akarnak. Valamit tenni, de legalábbis mondani kell és nem az amerikai börtönökről.

Pedig én olyan szívesen beszélnék inkább az amerikai börtönökről.

Vonakodva tehát, lássuk a menekülteket. Amint a népi bölcsesség mondja, minden problémára van egy gyors, könnyű, olcsó és rossz megoldás. Ebből az következik, hogy a menekültprobléma megoldását nem a gyors, könnyű és olcsó megoldások között kell keresnünk, mivel az rossz is lesz. Eleve tehát csak lassú, nehéz és drága megoldás jöhet szóba.

Most itt akkor elmondom, hogy elhúzódó háborúra van kilátás. Már a világpusztító világerő elleni titáni harcunknál - nyerésben vagyunk, de annak a harcnak sincs vége - láttuk már, hogy harcosokon erőt vehet a félelem. Beszéljünk hát egy kicsit a félelemről.

Ha valaki fél, akkor nem egész, vagyis nem egészséges. Nem egészséges harcosokkal pedig nem lehet harcolni, vagyis a harcosnak ki kell egészítenie magát egésszé. Ha ez megvan, akkor kész a harcra és akármennyi migráns is özönlik, védeni fogja a vártát. Vagy meghal, mint Zrínyi Miklós, de meg nem adja magát.

Itt van tehát a migránsválság kulcsa. A szeretet. Ha a migránsok szeretnék egymást meg a népüket, akkor el se indulnának. Azonban agyukat megfertőzte a végromlásban fetrengő nyugati ember hedonizmusa és szeretet helyett ők is bírni akarnak. Lapostévét vagy divatos ruhát, mindegy.

Szeretet kell és minden megoldódik. Főleg a migránsoknak kell szeretet, mert a vártát védő harcosok momentán kevésbé tudják hasznát venni. A vártát védő harcosoknak rend kell, a megpróbáltatások sztoikus tűrése, szabadság vagy anyagi élvezetek keresése most nem játszik.

A hedonizmust meghagyjuk a brutális rablóból szánalmas madárijesztővé degradálódott nyugati embernek, akiknek pusztulása most már tényleg csak percek kérdése.

2015. szeptember 13., vasárnap

Pitbull

Weöres Sándor emlékév is volt két éve és erről egyből eszembe jut egy Tóth Kriszina vers. Ez itt:


    Az ember,
    ha kutyát
    simogat,
    izgul,
    főleg, ha
    a kutya
    netalán
    pitbull.
    Pedig
    nem is egy
    ideges
    fajta:
    akkor is
    harap,
    ha nem
    akarja.
    Mindegy,
    az ember
    lába
    vagy karja,
    a pitbull
    azt mind
    sorra
    lekapja.
    Vagyis
    ha éppen
    sétálni
    indul
    az ember,
    jobb, ha
    nem jön a
    pitbull.
    De ha jön,
    akkor
    ne simo-
    gassa,
    mert a ku-
    tya őt
    kettéha...

Az egyszerűnek tűnő mondanivaló - a pitbull megharaphat - mögött Weöres Sándorra és a magyar népmesékre oly jellemző mélyszerkezet rejtőzik. A magyar emberek ezredévek óta szakrális kapcsolatot ápoltak az őket körülvevő természettel és benne a kutyákkal is. A szakrális magyar kuvaszt lehetett simogatni, az a kutya szavak nélkül is egységes nemzetstratégiába rendeződött magyar gazdájával, harapástól nem kellett tartani. Azonban a túl sok szabadság azt eredményezte, hogy a magyar néplélektől idegen kutyafajták, például a pitbull fészkelte be magát a magyarság szállásterületeire. Az a szakrális kapcsolat, ami magyar ember és magyar kutyája között feszült, megszakadt és most attól kell rettegnünk, hogy saját kutyánk harap ketté.

Az erkölcsi rend széthullása, a morális züllés vezetett ide. A szavak ereje tartotta távol eddig a pitbullt a magyar szállásterületekről, de ha a szavak helyett csak értelmetlen dadogás, a kuvaszok öblös ugatása helyett pitbullok idegenszerű vonyítása tölti be a kommunikációs teret, oda lesz a rend és az emberi közösség megindul a széthullás útján.

Önfelszámolás lesz pitbull által. Egy harapás és kész.

Aggódnunk kell-e a pitbullok miatt? Egy ilyen rendetlen, teszetosza, kaotikus világért nem kár. Egye csak meg a pitbull. Majd ha vége lesz, akkor mi majd építünk egy jobb világot, ahol rend van. A mi rendünk.

Ott nem lesz pitbull, azt garantálom.

2015. szeptember 2., szerda

Amerika, vigyázz!

Amerikában már megint lelőttek egy embert. Miért van ez? Miért Amerikában lőttek le egy embert és miért nem Szingapúrban vagy Japánban, esetleg Oroszországban vagy Nagy-Britanniában? Miért van annyi ember börtönben Amerikában és mit tehetünk mi ez ellen itt Magyarországon?

A kérdések megválaszolásához menjünk vissza az indiánokig.

Az indiánoké volt Amerika és ők tudták is használni. Mindaddig, amíg a fehér emberek atomizálva, fékevesztett hordaként lezúdulva a hajóikról, lőfegyvereket szorongatva el nem kezdték lemészárolni őket. Legyilkolásuk előtt az indiánoknak nem volt idejük elmondani a fehér embereknek, hogyan kell Amerikát használni szakrális és fenntartható módon, így ők az egyedüli dolgot cselekedték, amit ismertek és teszik azóta is.

Tömeggyilkosságokat hajtottak és hajtanak végre lőfegyverrel.

Nézzük a számokat azok kedvéért, akiknek a szakralitás és fenntarthatóság nem elég. Szingapúrban 100000 főre 0.2 gyilkosság jut. Nagy-Britanniában egy. Magyarországon 1.3. Az USA-ban 4.7. Oroszországban 9.2. A Virgin-szigeteken, amely szintén az USA része pedig 52.6.

Íme, ezt teszik a lőfegyverek és a szakralitástól mentes szabadosság.

Csoda-e, hogy az amerikai polgárok, látván az egyre riasztóbb gyilkosságokat, állig felfegyverkeznek lőfegyverekkel? Annyi gyilkos eszköz van náluk magánkézben, hogy ha kitörne egy polgárháború, még az amerikai hadsereg se tudná megfékezni. Tény, hogy az utolsó polgárháború régen volt náluk, jelenleg pedig a gyilkos polgárháborúk máshol vannak, de éppen ezért óriási a veszély. Tudják ezt az amerikaiak is, ezért van állandó rendkívüli állapot ott keretlegényeket is megszégyenítő brutalitással viselkedő rendőrökkel.

Ezt a problémát kell most megoldanunk hiszen a tét, minden túlzás nélkül, a világ jövője. Az amerikaiak nem akarják odaadni a fegyvereiket és ennek nem lesz jó vége. Innen is figyelmeztem őket: Amerika, vigyázz! Rossz vége lesz ennek!

2015. július 26., vasárnap

Ahol bevándorlás van

Van a bevándorlás. Erről már beszéltem egyszer és még egyszer, de mivel ezt a témát kaptam házi feladatnak, újra nekiveselkedem.

Társadalomtektonika. Tajping-felkelés vs. amerikai polgárháború. Világbirodalom-váltás. Globálagymosás. Energiavámpír. Világrák. Nemzetstratégia. Nyugat alkonya, az USA bukása. Az USA és Európa küzdelme. Jó diktatúra vs. rossz káosz.

Ja, és bevándorlók. Amíg el nem felejtem.

2015. július 14., kedd

A görög kérdés

Szemeink előtt bomlik ki a görög probléma, ami a mélyszerkezet legalaposabb ismerőit is komoly töprengésre készteti. Mert az mélyelemzés első szintjén a helyzet világos. Görögországot éppen lerabolni és létezésében megszüntetni igyekszik a Nyugat, illetve a Nyugat mögé bűjt világpusztító világerő. Itt és most a görögség és vele együtt a nyugati civilizáció bölcsőjének a megmaradása forog kockán, így nem kérdés, hogy a görögöknek mi a teendője. Tudván, hogy most már a nekik kölcsönadó tőkepénzesek aggódhatnak, meg különben is geopolitika van és ha megharagszanak, akkor annyi a Birodalom békéjének, nyugodtan diktálhatják a feltételeket. Kijelenthetik, hogy gyorsan adjanak a tőkepénzesek még több pénzt, vagy különben. Az ő harcuk a megalázottak és megszomorítottak, a bolygó szegényeinek világítótornyaként hasít a turbókapitalizmus sötét éjszakájába.

Erre fel ahelyett, hogy jól beintettek volna a pénzeseknek, a látványjólétet választották. Ezek a konzumidióták.

Patthelyzet alakult ki. Rossz hír, hogy a görögökön kipróbáltak egy olyan planetáris szuperfegyvert, ami azzal járhat, hogy ha a görögök megpróbálnak beinteni - mondjuk a geopolitikára hivatkozva - akkor a hitelezők viszik a Partheont. Darabokban, ahogy eddig is tették. Rossz hír ez a gazdasági szabadságharcot folytató népeknek, hiszen ilyen alapon az én fejem felől is elviheti a házat a globálbirodalom.

Jó hír, hogy a birodalmisták még meg is gondolhatják magukat. Például gondolhatják azt, hogy hát szép dolog-e, hogy ilyen keményen elkentük a görögök száját, még a végén minket neveznek élősködőnek. Ha a Birodalom ezt felfogja, akkor egyetlen választása marad: megadja, ami jár.

Különben imádkozhatunk a nyugdíjamért.

Miért? Hogy fordulhatott elő ez a blamázs?

2015. július 6., hétfő

12 pont

Mit kíván a magyar nemzet? Nemzeti hagyományainkhoz híven 12 pontban foglalom össze a nemzet követeléseit.


  • Bankrendszer
  • Energetika
  • Média
  • Kereskedelem
Több nem jut most eszembe. Tessék, ennyire deszakralizálódott a Nyugat materializmusa által eltorzult emberi gondolkodás, hogy Vaskor 12 pontja csupán 4.

Nade milyen négy pont az! Arról szól, hogy a szuverén magyarság uralni akarja a világot uraló négy főerőt. Ezt ki is mondta Viktor most egy interjúban.

Mátyás király volt az utolsó, akinek a négy főerő még a kezében volt. Azóta legfeljebb jogi uralomról beszélhetünk, ami a főerők uralása nélkül félkarú óriás. Mondhatjuk azt, hogy uralkodhat a szakralitás a jogi főuralom által, ha a hatalommatériák csatornái felett holmi "független" hatalommágusok diszponálnak. Tudjuk mi azt nagyon jól, mit jelent a "függetlenség" ebben a kontextusban: a világpusztító világerő ágensei ténykednek a világbirodalom érdekében, a magyarság létrontására fittyet hányva.

Tesz a világpusztító világerő arra, lesz-e nekem méltó nyugdíjam.

Miért ez a négy? Azért, mert ezek a főerők közvetítik az éltető anyagi és szimbolikus matériát a nemzeti jogalanyoknak. A bankrendszer nyújtja a pénzanyagot, amin keresztül a kereskedelemből szerezhet tápanyagot saját maga egyszerű és bővített újratermelésére, a média tölti a fejébe a gondolatanyagot, hogy mit kell gondolni a világról és végül az energetika gondoskodik arról, hogy a jogalanyok el legyenek rendezve jogalanyi formába, amivel szemben a jogalany darabokra hullásának állapota van.

Mi a teendő?

  • Bankrendszer - pipa, az már a zsákban van.
  • Energetika - pipa, az is a zsákban van.
  • Média - ne írjuk ide azt, hogy pipa, de ez a helyzet. Mondjuk úgy, lesz ez még pipább is.
  • Kereskedelem - nincs pipa, mi ez a töketlenkedés?
Az USA világuralmának perceken belül vége és új világhatalom emelkedik majd fel. Remélhetően szakrális és illiberális. A rendszerváltás hazaárulói hagyták, hogy egy nemzeti (bár nem szakrális) hatalom által a nemzet érdekében a nemzet kezébe fogott főerőkre a hanyatló Nyugat tegye rá a kezét. Ez nem maradhat így, és tudják az okot az olvasóim nagyon jól: nemzetstratégia.

Ismerjük be, követtünk el hibákat. A módszerek nem voltak mindig tökéletesek. Az irány felől azonban nem lehet kétség. Csak akkor válhat a nemzeti oldal uralma egy Mátyás király új aranykorává, ha a továbbiakban is kézben tartjuk a főerőket. Világosan leírtam a teendőket, vagyis azt, hogy elsősorban a kereskedelemre, kisebb mértékben a médiára kell koncentrálni. Ez a nemzetstratégia.

Most pedig jöhetnek a végrehajtók, akik a gyakorlatban megcsinálják. Visszakérdezés nélkül.

2015. június 23., kedd

A világ rákja

Az emberiség egy rák a Földön. Először mindent megzabál, majd elpusztítja a környezetét, végül azzal maga is elpusztul.

Ez egy kicsit kemény így, nemde? Bele az olvasó arcába, hogy hé te ott, te nem egy olvasó vagy, hanem egy kiirtandó betegség. Oké, enyhítek rajta egy kicsit: a kedves olvasó azért betegség, mert egy világfaló parazita hatalmának engedelmeskedik. A kedves olvasó azt hiheti, hogy azt csinál, amit akar, sőt, a demokrácia által még a főhatalomban is részt vesz, de ez ámítás és hazugság. Valójában a világpusztító világerő uralkodik azáltal, hogy képeket vetít és ezzel megmondja, hogy mit gondoljunk. Ha pedig valaki megpróbálja leleplezni, arra a törvény szigora sújt le. Óvatosságból nem mondhatom meg, hogy melyik paragrafus, de azt hiszem, értjük egymást.

A világpusztító világerőt védő paragrafus.

Ezek után lássuk a bevándorlókat.

Már beszéltem a bevándorlókról, de ismétlés a tudás anyja. A bevándorlók jönnek, sokan vannak és másképp néznek ki, mint mi. Ebből az ember azonnal gyaníthatja, hogy itt ismét a világpusztító világerő ténykedik. És valóban. Úgy kezdődött, hogy a Nyugat ment ki a világba, természetesen nem a saját szakrális elitje parancsára, hanem a világparazita mondta neki. Kiment, ezzel bevándorolt más népek életterébe. Ott szétrombolta a szakralitást, minek eredményeképpen az egész világ egy nagy romhalmaz, egy deszakralizált pép lett szakrális szempontból. Most a deszakralizált néptömegek össze-vissza kóvályognak a világban, ahelyett, hogy szépen ülnének a fenekükön és imádnák a Vezérüket.

Ott van például Tunézia is, akik milyen jól megvoltak, amíg a pusztító világparazita meg nem puccsolta  bölcs vezérüket. Most rendetlenség van ott, békétlenség és nem szűrik ki a bevándorlókat, hanem éppen tovább engedik. Felénk.

Mi pedig harcolunk a világ ellen, ahelyett, hogy a világ harcolna a főparazita ellen. Így nem fogunk túlélni, ezt megmondom nagyon határozottan. Vagy mi pusztítjuk el a globális rákot, vagy az minket. Vagy-vagy.

Akármit is mond a büntető törvénykönyv. Amit egyébként szintén a világfalók írtak.

2015. június 9., kedd

A sors keze

Minden történelmi esemény egy korábbi történelmi eseményre épül. A magyar nemzet esetén ezt úgy mondhatjuk, hogy minden nemzeti sorstragédia egy korábbi nemzeti sorstragédiára épül. Vegyük csak a legutolsó nemzeti sorstragédiát.

Orbán Viktor évet értékelt.

Ebből az eseményből visszafelé láncba fűzve a nemzeti sorstragédiákat a demokrácia kitörésétől Jaltán át eljutunk Trianonig. Megannyi kataklizmikus történés. Trianonban valakik eldöntöttek, ennek eredményeképpen 1945-ben létrejött az IMF, ami a magyarságra kényszerítette a szocializmust. Amely szocializmus igazából turbókapitalizmus volt és amikor az IMF elérkezettnek látta az időt, akkor ránk szabadította a demokráciát, ami 20 évig pusztított. Mindaddig, amíg a nemzet 90%-os egységbe forrva egy hatalmas forradalom és szabadságharccal el nem kente a demokrácia véres száját.

Ezt a forradalom és szabadságharcot foglalta most össze a Miniszterelnök Úr.

Megértettük-e azonban nemzeti szinten a minket sújtó nemzeti sorstragédiák okát? Nem úgy tűnik. Tízmillió magyar tizenötmilliót gondol arról, hogy miért rossz nekünk folyamatosan ahelyett, hogy egyet gondolna és a globális, történelmi SZDSZ-t, a vezér mögüli kihátrálást és a demokráciát nevezné meg nyomorúságának okozójául egyhangúlag. Így aztán hadakozunk jobbra-balra, szabadságharcolunk és utána építkezünk, miközben a nemzeti gyökereket rágcsáló nyomoroncok nincsenek pofánverve.

Most, ebben a pillanatban is új Trianonra készülnek, e felől ne legyenek kétségeink. Ilyen körülmények között szó sem lehet békés építkezésről, kizárólag a létharc folytatásáról.

2015. június 1., hétfő

Szükségszerűség

Kezdjük akkor a szaporodással.

Van a szaporodás, mint biológiai szükségszerűség. Ennek a tetején azonban van a tradícionálisan szakrális társadalomszövet létrendszere, ami csak akkor engedi szaporodni a társadalmi egyedeket, ha erre a feltételek adottak. Például jó a termés, sok a mammut - szaporodás van. Rossz a termés, mert megette a mammut - nincs szaporodás. Nem is fordult ezért elő a tradícionálisan szakrális birodalmak története során, hogy népességfelesleg miatt tömeges migráció történt vagy háborúk törtek volna ki.

Így ment ez az ember létezésének évezredei alatt háborítatlanul, amíg meg nem jelent a Nyugat. A Nyugat a következőképpen roncsolta szét a tradícionálisan szakrális társadalomszövetet. Egyfelől lehetővé tette, hogy emberek tömegei jussanak el a világ legkülönbözőbb tájaira. Ilyen Magyarország esetében csak akkor fordult elő korábban, ha a Birodalom megpróbálta rátenni a szőrös mancsát a világ ezen kulcscsataterére. Ilyen eset volt a népvándorlás, a tatárjárás, a török hódoltság vagy a demokrácia eljövetele. A honfoglalás nem volt ilyen eset, mivel ekkor csak hazatértünk oda, ahol korábban 3000 éven keresztül laktunk.

Tehát van a fékevesztett utazgatása az embereknek, amit a Nyugat tesz lehetővé. A Nyugat még ezen kívül kizsákmányol, elszállítván a javakat és az emberi erőforrásokat Nyugatra - sajnos, nem engem, ezért vagyok kénytelen ezeket a nyugatszidalmazó dörgedelmeket erre a médiafelületre ömleszteni. Pedig olyan könnyű lenne engem megvásárolni egy nyugati egyetem professzori állásával ...

Lényegre.

A Nyugat még ennek a tetejében társadalomszövetet is rombol, ami a tradícionálisan szakrális társadalomszövet finoman hangolt szaporodási mechanizmusát is szétzúzza. Vagyis most nem csak akkor van szaporodás, ha jó a termés, hanem mindig. Tradícionálisan szakrális aranykoroktól eltérően nem egyszerűen szaporodás van, hanem ezek a szaporodottak életben is maradnak, mert nem halnak éhen, nem irtja ki őket a betegség, de még háború se végez velük. Így aztán ezek a hordák útra kelhetnek, "hála" a fékevesztett utazgatásnak, amit a Nyugat tett lehetővé és hamarosan itt dörömbölnek a kerti lakom ajtaján, hogy ők is vennének az eprestálból.

Na, az lesz egy olyan létkatasztrófa, amit még nem látott a világ. Mindez a Nyugat miatt. Ha nem teszünk valamit mi, tradícionálisan szakrálisak, akkor pusztán Nigériából annyi ember özönlik ránk, mint egész Európa lakossága most.

Addig egyétek az epret, amíg a Nyugat által ránk szabadított léthordák fel nem zabálják. Én szóltam.


2015. május 16., szombat

Rabszolgaság ma

Amerikában verik a négereket, ez nem újdonság. Börtönbe is csukják őket, erről is beszéltem már. Most éppen Baltimore-ban tört ki a polgárháború az elnyomott feketék és az elnyomó Amerikai birodalmisták között.

Mindez nem meglepetés annak, akit nem vakítanak el a szennymédia médiamanipulációi.

A híres tudós szerint a feketék mai rabszolgasága az USA-ban annak a következménye, hogy a média azt mond, amit akar. Ami ismét csak annak a bizonyítéka, hogy a médiának nem azt kell mondania, amit akar, hanem azt, amit a nemzetstratégiai érdek megkíván. Miért engedi meg az USA, hogy a médiája rabszolgákat csináljon a feketékből? Azért, mert ez az érdeke a birodalmistáknak. Ne legyenek kételyeink: ahogy az amerikai feketéket rabszolgasorban tartja az USA, úgy akar minket is rabszolgasorban tartani. Ha hagyjuk és nem keresünk más gazdát, aki nem tart rabszolgasorban másokat.

Miközben az USA szűnik meg kioktatni minket, hogy így emberi jogok meg úgy emberi jogok.

Ha az USA-nak szabad börtönbe zárni a saját rabszolgáit, nekünk miért nem engedi? Mert álszent, azért.

2015. május 5., kedd

Szemetek

1990-ben a győztes MDF és a vesztes SZDSZ paktumot kötött. Az SZDSZ látszólag megengedte, hogy az MDF kétharmados törvények béklyója nélkül kormányozzon, cserébe az SZDSZ néhány, látszólag jelentéktelen pozíciót, a köztársasági elnöki posztot és a tévé-rádió elnökségét kérte.

A szemetek.

Ez az elképesztően aljas, a nemzeti néprögtől való idegenségüket tökéletesen kifejező húzás eredményezte azt, hogy nekem kellett a nép vagyonát elkótyavetyélni. Látszólag. Így aztán ma, ha egy nemzetben gondolkodó tiszta szemű fiatal megkérdezi, hogy hát Professzor úr, hol a vagyon, akkor kénytelen vagyok azt mondani ... akkor inkább nem is mondok semmit. A magyarságba idegen testként ékelődő liberálisok odadobták a gyeplőt és azt mondták: tessék, tietek a pálya, csináljatok, amit akartok. Így aztán az a látszat alakult ki, hogy a magyar nemzet példátlan lepusztulását eredményező vagyonvesztés a nemzeti oldal bűne.

Pedig dehogy is. Az igazság az, hogy az igazi bűnös Soros György, Aczél György, a demokrácia, a liberálisok meg a francia forradalom. Azt csak a mélyszerkezetet áttekinteni képtelen konzumidióták gondolják, hogy a rendszerváltás 1990-ben volt. A rendszerváltás 1982-től kezdődött, amikor Soros György, Aczél, a demokraták, a liberálisok és a francia forradalmárok elhatározták, hogy a főhatalmat a liberáldemokrata francia forradalmárok kezébe teszik le és ezzel párhuzamosan egy komprádorszivattyúval kiszívják az életerőt a magyar törzsszövetségből. Ennek az ördögi tervnek az egyik kulcslépése volt az, hogy 1990-ben látszólag a nemzeti oldalnak adták a főhatalmat.

Látszólag enyém volt a főhatalom.

Azonban látni kell, hogy még ha én is kótyavetyéltem el a nemzeti vagyont, igazából a liberáldemokrata francia forradalmárok uralkodtak, tehát őket kell szidni, nem engem. Ezzel egy történelmi zsákutcába szaladt a zsákutcás magyar alkat és most ismét itt vagyunk egy sorsfordulónál, amikor látszólag a nemzeti oldal kezében van a főhatalom - már 5 éve - de a Nemzeti Hajnal csak nem akar felvirradni.

Ebből a zsákutcából kellene kifarolni, amíg nem késő.

2015. április 27., hétfő

Boldog rabszolgák

Beszéljünk akkor az Egyesült Államok piszkos kis titkairól.

Volt az a polgárháborújuk. Azt hiszik, nem olyan volt, mint bármely háború, piszkos és véres, hanem nemes eszményekért folyt? Hát egy fenét, az amerikai polgárháború piszkos és véres volt, pénzért és hatalomért folyt, nem nemes eszményekért!

Tessék, remegj világ, ki lett mondva az igazság.

És azt hiszik, jó lett a déli rabszolgáknak, miután felszabadították őket? Hát nem lett jó, rabszolgaként több malacpöri jutott nekik, mint "szabadként". Hajukra kenhették a nagy szabadságot, ha nem kapták meg, ami jár. Amit pedig korábban megkaptak a rabszolgatartóiktól.

Ezek után mindenki eldöntheti, ilyen feltételek között szabad akar-e lenni vagy rabszolga, aki megkapja, ami jár.

Én már választottam.

2015. április 15., szerda

A nemzet nevében

Ratkó Anna kommunista volt, ezért az emlékét megsérteni nem lenne helyes. Azonban lássuk világosan, hogy világerők parancsának engedelmeskedett, amikor betiltotta az abortuszt. Nem hiszem, hogy ő felfogta volna, mit szabadít a magyarságra ezzel.

Engem.

Pedig akkortájt az abortusztilalom tökéletesen felesleges volt, hiszen úgy is született volna gyerek a háború után bőven, ahogy máshol meg is történt. Telt-múlt az idő és egy generációval később ismét családbarát intézkedéseket hozott a Kádár-kormány - lett is zsúfoltság az oktatásügy minden szintjén.

Nem is meglepő, hogy egy, sőt még egy generációval később a gyerekvállalási mutató meg se rezzen. Mert ugye van a két korábbi nemzetstratégiai intézkedés kellemetlen emléke.

Pedig most igazán szükség lenne rá.

Mert ha így mennek a dolgok, akkor pont akkor lép a magyarság a nemzethalál útjára, amikor én megyek nyugdíjba. Nemzethalálban vergődő ország pedig esetleg nem lesz képes kiköhögni azt a nyugdíj-juttatást, amit én méltónak tartok szem előtt tartva a nemzetmentő munkálkodásom közben szerzett érdemeket. Ezermilliárdok fognak hiányozni, de nem ez az igazi baj, hanem esetleg azok a milliók is fognak hiányozni, amit nekem kellene kifizetni az éppen aktív nemzedéknek.

Ez így nem maradhat. Egyfelől a magyarság nem halhat ki ilyen szánalmas módon, pusztán anyagi megfontolások miatt 3000 évnyi kárpát-medencei jelenlét után. Másfelől nagyon szomorú lenne, ha számos érdememért cserébe nem kaphatnám meg egy érdemdús élet után, ami jár.

Nincs mese, meg kell győzni a magyarságot arról, hogy újra nemzetstratégiai intézkedések váltak szükségessé. Természetesen ezúttal nem világerők parancsára, hűbelebalázs módon bevezetett felesleges intézkedésekről lesz szó, hanem kizárólag a nemzet érdekében végrehajtott nagyon szükséges intézkedésekre.

Szigorúan szakrális alapon, persze.

2015. április 10., péntek

Hazárd

Szögezzük le mindjárt ezen dolgozat elején: a brókerbotránnyal kapcsolatban semmit sem tudhatunk meg. A médiából nem tudhatunk meg semmit, mert az vetít, közvetlenül meg végképp nem tudhatunk meg semmit, mert az a tapasztalás a pénzre vonatkozna és a pénz fogalma meg már magában közvetítést von maga után, tehát nem más, mint egy újabb vetítés.

Ezt a tételt mindjárt el is nevezhetjük a László, a Professzor Határozatlansági Elméletének és méltó helye van Schrödinger macskája és a Gödel-tétel mellett.

Határozatlanság ide, határozatlanság oda, egy dolgot mégis tudhatunk. Minden bróker csaló, meg úgy általában mindenki, aki pénzzel dolgozik. Ez azért van, mert akik pénzzel dolgoznak, azok részei a háromezer éves világerőnek, a világerőt pedig nem érdekli más, csak a pusztítás. Ha ezért embereket kell kiforgatnia a vagyonából, akkor azt nevetve megteszi, hiszen mi okozna neki nagyobb örömet, mint mások nyomora?

Ennyit akkor a pénz embereiről. Most akkor valamit a kötvényről.

A kötvény a lopás másik neve. Azért adnak neki ilyen furmányos nevet, mert ha a pénz emberei azt mondanák, hogy tessék, ellopom a pénzed, akkor az utca egyszerű embere felháborodna. Ha azonban kötvénynek hívják a lopást, akkor a pénz emberei akadály nélkül fürdőzhetnek a luxusjavakban, hedonista élvezeteiket kielégítendő.

Viszont felmerül itt Orbán Viktor neve, aki valahogy belekerült a pénz emberei pusztító világerejének uszályába. Nem arról van szó, hogy itt bárki hazardírozott volna, nem. De azért az utca egyszerű emberében mégis felmerül a kérdés, hogyan került több milliárdnyi közpénz közönséges bűnözőkhöz. Ilyenkor bizony kinyílhat a bicska a zsebben és ennek a felháborodásnak adott hangot Orbán Viktor is, aki az utca felháborodott emberének nevében maga is felháborodott.

És ha kell, a bicskanyílási mozgalomnak az élére is fog állni, hogy ilyen nemhazardírozó közpénzkezelés többé sose fordulhasson elő.

2015. március 31., kedd

Végidők jelei

Múlt héten elképesztő brutalitás történt. Lezuhant egy repülőgép és sok ember meghalt. Ez a példátlan katasztrófa rámutat arra, hogy a technokütyük révületébe feledkezett világunk önnön pusztulásába rohan.

Tegyünk egy lépést hátra.

Fekete dobozok vannak. Az elképesztően bonyolult rendszerek elképesztően brutális eseményeivel foglalkozó tudomány - a rendszerelmélet - egyfelől fekete doboznak hívja az embert és annak társadalmait. Másfelől a repülőgépeket építő techno-indusztriális komplexum fekete doboznak hívja azokat a techno-indusztriális kreatúrákat, amelyek érző emberek utolsó, rettentő pillanatait őrzik meg nekünk, túlélőknek.

Talán nem véletlen az egybeesés.

Csoda, hogy ebben a rettentő világban összetörik az emberi lélek?

A német repülőgép katasztrófája azt mutatja meg, hogy a pszichológia és a pszichiátria áltudomány, egy hamis főkonstruktőr - egy gonosz Isten - kreálmánya. Nagy hazugság, hogy a pszichológusok és a pszichiáterek bármit is meg tudnak gyógyítani, mert nem tudnak semmit sem meggyógyítani. Legfeljebb elfedni tudják a techno-indusztriális halálgyár brutálisan rettentő létpusztítását, ami aztán egy hatalmas robbanásban pusztít el mindent maga körül.

Amint azt a német repülőgép fekete dobozának felvételén is hallhattuk.

Még nem késő, hogy elvessük a fekete dobozokat, a repülőgépeket, a pszichológusokat és pszichiátereket, az értelmet és a techno-indusztriális halálgyárat és visszatérjünk ... visszatérjünk oda, ahol jó.

Különben a végítélet katasztrófái egyre csak sűrűsödnek majd. Én megmondtam előre.

2015. március 19., csütörtök

600 oldal grafikon

600 oldalnyi grafikon. A számok szerelmeseinek írta a Nemzeti Létharc Bankjának elnöke a könyvét. Remélhetőleg a sok grafikontól és számtól szalonképes lesz a mainstream "közgazdaságtan" hívőinek is.

Nekünk, a magyarság fennmaradó részének azonban az a fontos, hogy mi nincsen benne a könyvben, bár kiolvasható belőle. Azt kell kiolvasni a sorok közül, hogy ki vagyunk rabolva! Valahányszor szerzünk egy kis pénzt, mindig többet kérnek vissza a mocsok kifosztók! Közben úgy keverik-kavarják a dolgokat a háttérbirodalomban, hogy a szerzett pénz valahogy elfolyik kézen-közön és a végén itt áll a magyarság, hogy fizetni kell, de nincs miből.

Nem csoda, hogy egyre szegényebbek leszünk így együtt, törzsszövetségi szinten.

Ennek azonban vége. Orbán Viktor és Matolcsy György beintettek a kifosztóknak, megmondták nekik, hogy pénzt márpedig nem kapnak. A kifosztóknak ez természetesen nem tetszik, ők azt a pénzt akarják, ami igazából nem is járna nekik, ha a befektetések kamatát a szakrálerkölcs szabályai szerint számolnák. Ők azonban csak lengetik a zsebszámológépüket, de nekünk aztán hiába lengetik! Coki van, nem pénz!

Aki mer, az nyer! Nem vagyunk egyedül, már a világban egyre többen jönnek rá, hogy nem kell fizetni. Ez olyan forradalmi változás a történelemben, hogy bízvást hívhatjuk világfordulónak. Csak remélhetjük, hogy bátor kísérletünk eredménye az lesz, hogy megtarthatjuk a pénzt és nem kell fizetni. Különben a mohácsi vész semmi nem lesz ahhoz képest, amivel szembe kell nézzünk.

2015. március 13., péntek

A világ, ahogy ma ismerjük

Jalta óta az USA uralja a világot. De már nem sokáig.

Bontsuk ki ennek az állításnak a mélyszerkezetét. Az magyarázatot se érdemel, hogy Jalta óta az USA kezében van a főhatalom. Ez annyira magától értetődő állítás, hogy még a tekintélyes Cato Institute sem mond ilyet. Ez egyszerűen így van, a Szovjetunió is tulajdonképpen az USA parancsainak engedelmeskedett.

Azt azonban mondja a Cato Institute, hogy mostanában a főhatalmat az USA rosszul használja. Állandóan beleszól lokális főhatalmisták helyi ügyeibe, megakadályozza a szakrális vezetés természetes kialakulását és működését, mondvacsinált korrupciós vádakkal és "demokráciaféltéssel" megzavarja a lokális erőforrásszívattyúk zajtalan üzemét.

Ennek ára van ám, mutatnék rá sokat sejtetően.

Az az ára, hogy ha a lokalitásokat nem tudják a természetes szakrális vezetők uralmuk alatt tartani a lokalitást lakó nép nemzetkaraktere számára természetes módon, akkor az USA-nak kell uralma alatt tartania és nem számíthat a természetes szakrális vezetők segítségére ebben. Vagyis felfordulás lesz, forrongás, engedetlenkedés. Hogy ebben miért vagyok olyan biztos, arra már korábban is utaltam, most se részletezem. Így lesz és kész.

Drága dolog ám békét tartani a lokalitásban természetes szakrális vezető nélkül.

Otthon meg ugye tele van minden fegyverrel az USA-ban. Ha ott netán rendzavarás következik, akkor az nagyot durranhat ám.

Így áll tehát a helyzet. A Birodalom beleavatkozik, ezért pusztulásra ítéltetett. Ha nem avatkozna be, akkor folytatódhatna az uralma, dehát nem így áll a helyzet. Ezért kell felkészülnünk arra, mi lesz a teendőnk a bukás után.

2015. március 4., szerda

Ha lenne

A közgazdaságtudomány megbukott és ismét a költőknek, íróknak van igazuk. Sajnos azonban a közgazdászokat elfelejtették erről értesíteni, így ezek a szellemi prostituáltak, ezek a hiénái a globális nagytőkének, ezek a hullarablói a megalázottaknak és megnyomorítottaknak továbbra is úgy írnak és beszélnek, mintha meg se buktak volna.

Az a globális helyzet, hogy a globáltőke külszíni fejtéssel termeli ki az ázsiai munkaerőt, ahelyett, hogy intenzív belterjes gazdálkodással termesztené a magas minőségű európai munkaerőállatot. Amely európai munkaerőállat vagy csendben kipusztul, átadva helyét alacsonyabb rendű életformáknak, vagy lázad, de akkor kiirtják, mint a dodómadarakat.

Mindez azért van, mert a világot az amerikai Birodalom uralja, amely Birodalmat meg a globáltőke mozgatja, mint kesztyűbábot. Ha lenne a Birodalom ellen egy másik Birodalom, amitől félelem költözne a globáltőke Birodalmának a szívébe, mint történt a hidegháború idején, akkor a globáltőke kénytelen lenne megadni a zsozsót, ami jár az európai munkaerőállatnak. Innentől teljesen egyértelmű, hogy az európai munkaerőállat érdeke micsoda. Kell egy másik Birodalom.

Ha lenne egy másik Birodalom, akkor ismét bátran az arcába kacaghatnánk az amerikai Birodalomnak és azt mondhatnánk neki, hogy ide a zsozsót, mert.

Ha lenne.

2015. február 27., péntek

Megmentő

Anne Applebaum fűti a lengyeleket, mert ő a lengyel parlamenti házelnök felesége. Ezek után nem is meglepő, hogy a lengyelek nem szeretnek minket. Az Applebaumok nem engedik.

Miután ezt tisztáztuk, nézzük, mivel fűt ez az Applebaum. Applebaum azt mondja, hogy az ukránoknak jobb életük lesz, ha a Nyugattal tartanak. Most kibújt a szög a zsákból! Egy cumit láthatunk itten, amikor azt ígérik a megtéveszthető kelet-európaiaknak, hogy több lesz a zsozsó. A valóság azonban az, hogy kevesebb lesz a zsozsó, mert a Birodalom léttömeget szivattyúz el, amely léttömegből csak morzsákat juttat vissza a lokálkomprádoroknak.

Mindez a szivattyúzás roppant egyszerűen bizonyítható. Jobban vagy rosszabbul élünk-e, mint 1978-ban, a liberális diktatúra kezdete előtt? Aki nem élt volna még 37 éve, hogy visszaemlékezzen, annak elmondom, hogy rosszabbul élünk, mint 37 éve! Ukrajna most rosszabbul vagy jobban él, mint élt a Szovjetunió részeként? Tessék csak megkérdezni az ukránokat, akik most katonai behívót kapnak és nincs munkájuk: hát bizony, hogy rosszabbul élnek!

Világos, mint a nap, hogy a Birodalom létjavakat szivattyúz.

Ki az, aki segít nekünk, kiszivattyúzott kelet-európaiaknak abban, hogy a létjavakat ne szivattyúzzák el? Hát nem is Anne Applebaum, aki a szivattyúzó Birodalom szócsöve.

Csakis Putyin tud a kifosztásunkon mérsékelni.

2015. február 21., szombat

Megidézem Hamvas Bélát

Mit mondana Hamvas Béla, ha látná a mai politikai élet létroncsoló dáridóját? Minden bizonnyal azt mondaná, hogy tessék, ide vezet, ha a szellemi beavatottság alacsonyabb szintjén vegetáló konzumidióták kedvére kell tenniük a vezetőknek, ahelyett, hogy a magasabb szintű szellemiséggel foglalkozhatnának.

Ha megszavaztattuk volna a 1400-ban a spanyol királyság konzumidiótáit, hogy létezik-e Amerika, mire szavaztak volna? Arra szavaztak volna, hogy nem létezik, ami teljességében megmutatja, mennyit kell adnunk a konzumidióták véleményére. Ők alacsonyabb szellemi szinten léteznek, nagyjából a nádi poszáta és a sündisznó létnívója között félúton, a véleményük is annyit ér, mint a nádi poszátáé vagy a sündisznóé. Elképzeléseik a világegyetem természetéről látatlanul is sutba dobhatók.

Jól mondta Hamvas Béla: a politikus hallgasson inkább arra, aki közelebb van a végső igazság keresésében a célhoz. Vagyis rám. Ezt mondaná Hamvas Béla is, ha élne. Mivel azonban nem él, inkább idézem gondolatait a francia forradalomról. Hamvas szerint sose bizonyosodott be világosabban, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség egy gyilkos téveszme, mint a francia forradalomban.

Az aranykorban, amit szintén Hamvas Béla tételezett, nem volt szükség szabadságra, egyenlőségre és testvériségre. Akkor a jóságos és bölcs filozófuskirályok vezetését önként fogadta el az alacsonyabb szellemi szinten álló plebs. Ma azonban jóságos és bölcs filozófuskirályok helyett a tömegemberek véleményét figyelő politikaipari holdingok tobzódnak, így aztán különösen nagy szükség van az én véleményem kikérésére.

Ez most nem történt meg, jelezném. Így aztán nem lesz igazságra támaszkodó politikai többség.

2015. február 9., hétfő

Világkatasztrófák szakadékai fölött

Itt az ideje, hogy végre átfogóan elmagyarázzam, mi történt, mi történik és mi fog történni a világban. Amikor majd az események megtörténnek, emlékezzenek erre a kiképzésre és túl fogják élni. Ha szerencséjük van.

Kezdjük Jaltától. Nem is, kezdjük a vesztfáliai békétől. A vesztfáliai béke után béke volt, akárcsak Jalta után. Azért volt béke, mert a Nyugat - ami akkor még magában foglalta az USA-t, Európát és Szovjetuniót - úgy döntött, hogy végleg bekeríti a kelet-európai szakrális paraszti közlegelőket és ipari proletariátussá idegeníti el a rög szakralitását még őrző nemzettesteket. Volt közben a Szovjetunió összeomlása és néhány majdnem-atomháború, de a mélyszerkezet Látóit ezek a kamuesemények nem zavarhatják meg, mert mi tudjuk, hogy minden világesemény célja a Kárpát-medence dús öntéstalajának, a Rögnek az elvétele a fajmagyarságtól.

Így zajlott a kifosztásunk és kiirtásunk a kommunizmus, a liberalizmus és a demokrácia szuperfegyvereit felhasználva szépecskén, amíg hirtelen a horizonton fel nem merült India és Kína. A Nyugat egyből szétesett Oroszországra, északi és déli Európára valamint USA-ra és elkezdett egymással harcolni, no meg rettegni attól, hogy most már tényleg bekövetkezik a 100 éve megjósolt bukása a Nyugatnak. India, Kína és Oroszország mind arra készül, hogy a Nyugatot megbuktassa, mi meg itt vagyunk a bukásra készülő Nyugathoz láncolva egy tektonikus kulcs-csatatér kellős közepén.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a magyarság, sőt az egész emberiség túlélése egy hajszálon függ. Ha Mohácsot, Trianont és Fekete Gyulát összeadjuk, még azoknál is rettenetesebb a pusztulás, ami most ránk vár. Ha hűek maradunk a szövetségeseinkhez, velük bukhatunk. Ha meg eláruljuk őket, akkor ki lesz, aki megvéd minket?

Pokoli dilemma ez és a nemzet túlélésnek egyetlen útja van. Ha nem gecizünk itt néhány koszos milliárd miatt, hanem egységbe forrva menetelünk a szakrális vezér mögött.

2015. január 27., kedd

Európai nemzetstratégia

Itt az idő, hogy kidolgozzuk az európai nemzetstratégiát.

Itt az idő, mert a hanyatló amerikai Birodalom rá akarja tenni a kezét a piacainkra. Génkezelt termékekkel, szennymédiával és kifosztó pénzfegyverekkel akar minket betámadni, hogy a mi létjavainkból szívjon erőt és akadályozza meg az elkerülhetetlen bukását. Az európai emberek előtt ez a sátáni terv pedig teljes mértékben rejtve marad, hiszen a Birodalom tudja, hogy ha a valóság napvilágra kerül, akkor az európai emberek lázadása elsöpri őket.

Egy kis történelmi áttekintés. Kereskedelmi fegyvereket vetettek be India és Kína ellen, így jöhetett létre a Nyugat világfőhatalma. Íme a példa, mire képesek a kereskedelmi fegyverek. Most viszont India és Kína veti be a kereskedelmi fegyvereket, így a Nyugat világfőhatalma veszélyben forog.

Ezért egyezkedik a Nyugat két fele, az amerikai Nyugat és az európai Nyugat azon, hogy kereskedelmi fegyverré alakítja a szabadkereskedel
mi szövetségét. Ez lehet, hogy jó a finn villamosmérnöknek vagy a német autótervezőnek, sőt még akár a globálkomprádorok zsoldjában álló magyar bérrabszolgáknak is jó lehet, de nem jó a nemzet gerincét adó vidéki magyarságnak.

Ezért kell megalkotni az európai nemzetstratégiát a ránk szegeződő kereskedelmi fegyver ellen.

2015. január 23., péntek

A történelem kereke

Dúl a világméretű vita a történelemről, mint olyanról.

A vita három résztvevőjeként elsőként Fukuyama (már üzentünk neki) szólalt meg 1989-ben és azt mondta, hogy a történelem mostantól béke lesz a liberális demokráciá ernyője alatt. Másodiknak Huntington tette le a garast 1996-ban amellett, hogy a történelem mostantól háború lesz a különféle vallások ernyője alatt. Harmadik, egyben legérdekesebb hozzászólónk Oswald Spengler, aki azt mondta, hogy nem, mindketten tévedtek, történelem nincs is és a Nyugat, mint olyan megsemmisül.

1918-ban mondta ezt.

Ez a friss látásmód elgondolkodásra kellene minket késztessen. Ha nincs történelem, akkor nincs sors, ha meg sorstalanság van, akkor meg csak az öröklét számít. Amikor a Nyugat összejön Párizsban, hogy holmi terrormerényletek miatt holmi szabadságot ünnepeljen, akkor derül ki igazán, mennyire előrehaladt a Nyugat megsemmisülése a Spengler könyvének megjelenése óta eltelt rövidke időben. Párizsban nem a szabadságot kellett volna ünnepelni, hanem sírni kellett volna a francia forradalom halottai miatt, akiket ugyanezen szabadság (plusz egyenlőség és testvériség) miatt tettek sírba. Másfelől pedig miféle szabadság az, ahol kíméletlen véleményterroristák ugatják le a Nyugat alkonyának és a spenglerista autoriter nemzeti szocializmus híveit.

De jól van, szédelegjetek csak a sírotokba vakon! Majd a gödör peremén talán belátjátok, hogy össze kellett volna fogni velünk, akik megjósoltuk a pusztulást és azt is megmondtuk, mi lenne a túléléshez vezető út.

Hát először talán a szabadságot kellene elfelejteni.

Nektek aztán beszélhettünk.

2015. január 16., péntek

Pénztartály

Vagyon. Tőke. Pénz. Micsoda mágikus szavak ezek és mégis, milyen sokunknak nem jut belőle elég. Hadd utaljak most csupán arra, hogy az új Mohács felé tántorgó, már tízmilliós létszámot sem elérő magyarságnak annyi vagyona van csupán, mint a világ leggazdagabb hat emberének. És míg a majdnem tízmilliós magyarság tudná mire költeni a leggazdagabb hat ember vagyonát, addig a leggazdagabb hat embernél ott áll kupacokban a pénz és nem használják semmire.

A pénzfolyadék elmélete alapján a pénz összenyomhatatlan és szivattyúzható. Úgy kell elképzelni, hogy a nagyon gazdag ember palotájának alagsorában egy hatalmas pénztartály rejtőzik, ahová a komprádorszivattyúk döntik a pénzfolyadékot. Ezzel szemben a történelem által megtaposott magyarság pénztárcájában a hó végén alig csordogál néhány csepp. Ha tehát sikerülne megcsapolni a szupergazdagok pénztartályait, egyből lenne jólét a sokat szenvedett Kárpát-medencében. A pénzfolyadék mágikus képességei olyanok, hogy azt meg lehet inni, meg lehet enni, sőt autóvá is formázható. Nem kellene többé bütyökmaggal bíbelődni, ha mindenki annyi pénzfolyadékot szürcsölne, ami beléfér.

Most ezzel szemben örvénylés van. Az örvénylés eredményeképpen a manna a hat embernél gyűlik össze és nem a Kárpát-medencében vagy Bangladesben hanem Kínában. Az a hat ember pedig mire megy a mannával? Megenni belőle többet már nem tud, mert így is dugig van tömve a gyomra. A logikus lépés tehát az, ha egy globális rendszerrel, egy gigantikus ellen-komprádorszivattyúval odaszivattyúzzuk a mannát, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Mondjuk az én zsebembe.

Az emberiség előtt álló legbonyolultabb feladat, hogyan lesz ez lépésről lépésre megoldható.

2015. január 6., kedd

Erkölcsi eszterga

Van ez a Piketty nevű ember, aki Nobel-díj aspiráns, most utasította vissza a Becsületrendet és mesteremhez hasonlóan a Tőkéről írt bestsellert.

Ennyit akkor a híres emberről és most, hogy a sok nyugatmajmoló sznob felfigyelt, lássuk a mai üzit.

Opel és Bentley, mekkora a különbség, pláne árban! Mi a hatalmas árkülönbség oka? Az az oka, hogy a Bentley-t jobban megmunkálták a megmunkálók. Ugyanilyen okból kell megfizetni magas áron azokat, akiket erkölcsileg alaposan megmunkáltak az erkölcsi megmunkálók. Az erkölcsi megmunkálók azok a kapuőrök - nyugatmajmolóknak gatekeeper-ek - akik maguk is magas erkölcsi megmunkáltsággal rendelkezve eldöntik, kiknek elég magas a megmunkáltságuk ahhoz, hogy a globálkapitalizmus kapitányi posztjain az erkölcsiség követelményeinek eleget tegyenek és a világot ezáltal megóvják a gátlástalan kaparjkurták harácsolásától.

Naná, hogy én is ilyen kapuőr vagyok.

Ha a globálkapitalizmusból a kaparjkurták kiszorulnának és a magas erkölcsi megmunkáltságú Bentley-k döntenének arról, kinek mennyi jár a méltó (!) élethez, akkor mindjárt előbbre lennénk. Sajnos azonban pénzügyi szuperfenevadak tombolnak. Elmondom újra a szuperfenevadak vadászterületeit, melyekre a magas megmunkáltságúaknak rá kell tenni a kezüket: pénzügy, kereskedelem, energetika, távközlés és média.

Ebben a keretben értelmezzük akkor a vasárnapi zárvatartást.

A médiának - ami szintén szuperfenevadak által mérgezett - a szuperfenevadak magas erkölcsi megmunkáltságú szakrális vezetők által való megfékezéséről kellene informálni a webprolikat és nem mindenféle mérgezett témákkal mérgezni őket, mint például a korrupcióval. Különben is, milyen korrupcióról beszélünk akkor, amikor a kapuőrök által kiválasztott magas erkölcsi megmunkáltságúakat amúgy is magas áron kell megfizetni? Ha a média arról beszélne, amiről kellene neki, akkor még lenne remény arra, hogy a világunk, ahogy ismerjük, túlél. Mert egyébként csak a káoszt tudom garantálni.