Madárijesztő

Görögországban megint válság van és ez a válság rávilágít arra, hogy pusztít el egész nemzeteket a globális Birodalom. A történelem első planetáris diktatúrájának nem számít, hogy Görögország a civilizáció bölcsője, s mint ilyen, szakrális minőséggel bír, őket csak a kipumpálható profit érdekli. S lám, a görögök nem indítottak gazdasági szabadságharcot, hát pumpálják is őket.

Mélyszerkezeti elemzés következik.

A görögök úgy jutottak idáig, hogy volt egy titkos megegyezés. Ez a megegyezés arról szólt, hogy a görögök csalhatnak, amennyit akarnak, ha a csalás eredményeképpen német és francia bankokból vesznek fel hitelt. Ez azért kellett a Birodalomnak, hogy azt hazudhassa, hogy van felemelkedés a szegénységből, amikor pedig csak a kizsákmányolás kapcsolt turbófokozatba. A 2008-as válság után a Birodalom egy pillanat alatt kimutatta a foga fehérjét és képmutató módon követelni kezdte a  görögökre rátukmált hitelt.

Most itt állnak a görögök és fizetni kell. Fizetni pedig ki szeret?

Ki is eszelték a görögök, hogy ha fizetni kell, akkor el szoktak szabadulni a szélsőjobboldali erők, azoktól pedig fél a Birodalom, mert tele van pedigrésekkel. Most azonban eljött az igazság pillanata és azokat a törvényszerűen elszabaduló szélsőjobboldali erőket meg is választhatják. A Birodalom tehát választhat. Vagy fizetnek a görögöknek és minden úgy megy, mint eddig, vagy példátlanul pusztító háború hisztérikus örvénylése kezdődik, ami a világot, ahogy mi ismerjük, megsemmisítéssel fenyegeti.

Ez a görög választás nagy tanulsága a magyarság számára is.

Zseb

Akkor pontosítanám az előző bejegyzésben tett követelésemet: momentán a kereskedelem, a bankrendszer és az energetika kell nekem. A biztosítás, a távközlési és a közlekedési szektor még várhat, a közműszektor pedig már zsebben van, ugye. Kereskedelem, bankrendszer és energetika nélkül nincs szuverenitás, szuverenitás nélkül nincs vesztfáliai béke, vesztfáliai béke nélkül meg háború van, ha pedig háború van, akkor retteghet a Birodalom.

Jaj, a médiát majd' elfelejettem. Kell nekem a média is.

Hadd magyarázzam meg, szokásom szerint a szkítáktól vagy a hunoktól kezdve. Vagy nem is, legyen inkább a reneszánsz. Mégis inkább az egyiptomi birodalom. Szemben a reneszánsszal, az egyiptomi birodalom tudott piramisokat építeni gazdasági növekedés nélkül, azonban a reneszánsz óta ez lehetetlen. A fáraó és a reneszánsz utáni deszakralizálódott Nyugat között az a különbség, hogy a fáraó kezében volt a média, a Nyugattól pedig elvették ezt a fegyvert. Így aztán nem is épültek azóta közpiramisok, viszont a konzumidióták elkezdték lerabolni a bolygót, Rio de Janeiróba röpködnek, ezért aztán immár az emberiség túlélése a tét. Mindaddig, amíg az agymosott konzumidióták újabb agymosásban nem részesülnek, ezúttal tőlünk, a Fenntartható Jövő embereitől, nem tudom garantálni, hogy él még ember a Földön 100 év múlva.

A tét tehát óriási.

A világkatasztrófa közepette nekünk, magyaroknak is keresni kell a menekülési utat a túlélés felé. Helyzetünk nem egyszerű. A hanyatló Nyugat mögött sunnyogó angolszász Birodalom hanyatlik. Hanyatlása közepette csapkod össze-vissza és csapkodása közben felfedezett valami technológiát, ami úgy tűnik, mégis csak kevésbé fontossá teszi az emelkedő Kelet erőforrásait és a születő eurázsiai Birodalom motorja, Oroszország most kevésbé tűnik győztesnek, mint akár egy hónapja is.

Így kerültünk mi, magyarok a világesemények örvénylésének frontvonalába. Megint. És így lett a média fontos. Megint. A csapkodó Birodalom mondhat akármit, ha csak a mi sztorink jut el a konzumidiótákhoz.

Most kell összefogni, hogy ebben az új, mindent eldöntő csatában ismét győzzünk.

A nemzet jövője

A Magyarországot 1982 óta uraló liberális diktatúra hatalmasai 1989-ben eldöntötték térségünk sorát. Bár látszólag a latin-amerikai országokról beszéltek, valójában arról határoztak, hogyan aratják le a szakralitás morzsáit még mindig makacsul örző kelet-európai értékmezőket.

A liberalizmussal csinálták.

A globálbirodalom hazug természetének megfelelően nem mondták meg, mi a valódi céljuk. Volt egy tőke nélküli kereskedelmi banki rendszer, azt mondták, hogy feltőkésítik. Volt egy alulfejlett úthálózat, azt mondták, hogy utakat építenek.  Voltak az ABC-boltok, azt mondták, hogy lesz Shopping City Süd nálunk is. Volt egy múltba ragadt közműrendszer, azt mondták, hogy felhozzák az Európai Unió követelményeinek megfelelő szintre. Volt egy történelem előtti távközlési hálózat, azt mondták, hogy minden lesz, ami a világ más részein is.

Valójában azonban csak az extraprofitot akarták kivinni.

Megnevezem a szektorokat, amelyekre mi, akarom mondani a nemzeti szocializmus nemzeti állama igényt tartunk. Kell nekem a bankszektor, a közműszektor, az energetikai szektor, a biztosítási szektor, a távközlési szektor, a kereskedelmi szektor és a közlekedési szektor, de izibe. A magyarság túlélése függ azon, hogy a komprádorszivattyú nemzeti zsebekbe pumpálja ezeknek az ágazatoknak az értékmezőit. Ha nem sikerül őket megszereznem, akkor akár ki is tehetjük Hegyeshalomhoz és Záhonyhoz a fekete koporsót.  Ha viszont nemzeti zsebekbe kerülnek azok a pénzjavak, akkor megvalósítható a nyugodt szakrális osztás Magyarországon. Újra létrejön másfélmillió munkahely, amelyet a liberálisok elvettek és lesz miből finanszírozni a magyar nemzeti babákat.

A tét, mint megszoktuk, óriási. Nem kevesebb, mint a magyarság túlélése. Így hát nem szőrözhetünk olyan apróságokkal, mint korrupció és jogállam.

Arc

A vesztfáliai béke hozta létre az állami szuverenitás fogalmát és egyben a vesztfáliai béke óta nincs állami szuverenitás. Ez az ellentmondás feloldhatatlan lehet azoknak, akik nem szívták anyatejjel magukba a dialektikát, mint én, de hát azért állok itt rendíthetetlenül, hogy korunk elkorcsosult, szibarita konzumidiótáinak fejébe töltsem a Látás módszerét.

Hasonló látszólag feloldhatatlan ellentmondás az, hogy ha a világot a vesztfáliai béke óta a szakralitás helyett a globális pénzbirodalom uralja, akkor miért van az, hogy az elmúlt 20 évben az angolszász Birodalom és Nyugat-Európa pénzbirodalmistái ellentétbe kerültek? Erre is a dialektika adja meg a választ. Azért kerültek ellentétbe, mert az angolszász Birodalom kezében van a katonai erő, míg Nyugat-Európa, Oroszország és Kína stratégiai szövetsége pedig a Jövő.

Remélem, értve vagyok.

Csúnyán orrba vágtak minket és ez fáj, fáj, fáj! Miért megint minket? Miért a sokat szenvedett magyarságot, még ha az elöljáró élcsapatán keresztül is? Azért tudtak minket megtámadni, mert ti, ott kint, agymosott konzumidióták vagytok. Hiába szajkózom évek óta, hogy ha dörög az ég, ha rohamoz az ellen, akkor egységbe kell forrni az élcsapat mögött. Amikor eljött a pillanat, hogy Trianont végre meghaladva egy szebb jövőbe vezető nemzetstratégia útján az első lépéseket megtegyük, az agymosott konzumidióták a technokütyüjeiket villogtatták az ég felé, jelezvén, hogy hol az ő lojalitásuk.

Miattatok szenvedtünk vereséget, szánalmas gyomormagyarok.

De mondok én valamit. Ha a Birodalom árthat nekünk, mi is árthatunk magunknak. Aztán meglátjuk, kinek sikerül nagyobbat pusztítania. Ezen elgondolkodhat a Birodalom, mivel az nyeri a nagyobb arcot, aki nagyobbat pusztít. Még ha saját magán is.

Unalom

A magyar kormány és azon keresztül minden magyar ellen irányuló korrupciós botrány egyszerűen unalmas. Nem is foglalkoznék vele, ha nem tárná fel minden világosan látó magyar előtt egyértelműen, hogy ki a korrupt.

A Goldman Sachs-ot megbírságolták, tehát a globálbirodalom a korrupt.

Korrupció miatt eljárást indítani legfeljebb a globálbirodalom ellen lehetne, ezt azonban a globálbirodalom megakadályozza azzal, hogy tagadja a létezését. Jogi értelemben nem létező dolog ellen pedig nem lehet jogi értelemben vett eljárást indítani. Olyan ez, mintha a magyarságnak bekötött szemmel kellene harcolnia egy láthatatlan ellenség ellen. A csapás bárhonnan jöhet és nincs mód visszaütni. Ilyen helyzetben csak egyet tehetünk. Mint egy ökölbe szorult kéz összehúzódtok egy csomóba és tűritek a csapásokat. Ezt tette Dobó is, amikor a török – valójában szefárd – Birodalom ágyúzta a várát. Fogcsikorgatva tűrt, mivel tudta, hogy az ágyúzás nem tarthat örökké és amikor a vára már egy romhalmaz, akkor fog megjelenni az ellenség láthatóan és akkor lehet lekaszabolni.

Ez a mi stratégiánk is, amelyhez nektek minden áron ragaszkodnotok kell. Ne legyenek kétségeink, ára lesz a küzdelemnek, amit meg kell fizetnetek. Az alternatíva azonban egy új Mohács, egy új Trianon. Ezekben az esetekben is az történt, hogy az összeomló Birodalom romjai – Mohács esetén a Fugger-birodalom, míg Trianon esetén a Habsburg-birodalom – maguk alá temetik a nemzettörzset nemzetstratégiástul együtt.

Azt hiszem, teljesen világos, hogy melyik esetben jártok jobban.

Ha győzünk, akkor megváltozik a világ. Az angolszász Birodalom helyett – aminek Trianont, Jaltát és a párizsi békeszerződést köszönhetjük – egy kontinentális Birodalom részesei leszünk Kínával, Oroszországgal és Európának azon részével, ahol még pislákol a szakralitás szikrája. Ebben a Birodalomban meg fogják érteni a magyar fajtának erős kézre, szakrális osztásra, morális alapú államberendezkedésre és létharcra irányuló óhaját.

Mert ebben a mostani birodalmi békében a magyar katonanépre csak a lepusztulás vár.

Fal

A Nyugat építette a berlini falat.

A konzumidióták, a mélyszerkezetbe belátni képtelenek számára ez az állítás meglepő lehet. De ha tudjuk, hogy a világot egy gonosz isten irányítja, akkor máshogy nem is lehet, mint hogy a berlini fal is az ő műve.

Ennyit akkor a berlini fal hátterének bizonyításáról.

Tudjuk tehát, ki építette a berlini falat: a Nyugat. A következő kérdés, hogy miért épített a Nyugat Berlinben egy falat? Elég csak a térképre nézni és rögtön szemünkbe ötlik egy hatalmas terület, Oroszország. Ha a Nyugat valahol falat épít, az nyilvánvalóan azért van, hogy az orosz szakralitást megtörje. Tehát akkor a berlini fal se épülhetett másért, mint hogy az orosz parasztokat leszakítsa a szakrális orosz rögről.

1917, 1939, 1945, 1956, 1989, 2014. Egy iszonyú terv, a szakrális Kelet-Európa deszakralizált konzumidiótákká változtatásának a kulcsévszámai. Most pedig itt ülünk mi, keletiek, deszakralizálva, átkonzumálva, az Igazságtól megfosztva egy virtuális fal mögött, amelyben én pusztán a hozzáadott értékem alapján legfeljebb pizzafutár lehetnék, ha tudnék robogót vezetni. De nem tudok, így az imádott-utált Nyugat még vendéglátóipari kisegítő munkásként sem tart rám igényt.

Másokra igen, ők a konzumidióták.  

Évfordulók

A taxisblokád 24. és az 1956-os sajnálatos események 58. évfordulójára időzítve ismét zavargásokat szított Budapesten a globálbirodalom. A nemzetstratégiai mélyelemzésekben jártas Látó számára azonnal szembeötlik, hogy mindhárom rendzavarásban kulcsszerepet töltött be a kommunikáció. Míg 1956-ban a kártékony gondolatok a rádió segítségével terjedtek, addig a taxisblokád során már CB-rádiót, a mostani, úgynevezett nettüntetések idején pedig a globálbirodalom interplanetáris csúcsfegyverét, az internetet vetették be.

Egy konzumidióta nem csinál káoszt, hogy a népi mondást idézzem. Ha ezek a zavaros fejűek nem tudtak volna egymással kommunikálni, akkor rendetlenség sem lett volna. De tudtak és itt megfogható a globálbirodalom eltökélt szándéka, amivel a nemzetstratégia végrehajtásán munkálkodó nemzeti elitek ellen egyre fejlettebb csúcsfegyvereket szabadít a világra.

Az internet olyan, mint a szennymédiából ömlő valóságshow. Míg a valóságshowban látszólag egy mindennapi ember válhat tévésztárrá, az interneten egy, a szellemi beavatottság minimális szintjén álló véglény oszthat meg gondolatokat. Mindkét esetben arról van szó, hogy a szereplő több – alkalmasint igen sok – emberrel kommunikálhat úgy, hogy a mondanivalóját én nem hagytam jóvá. Ez a nagy “szabadság”, ami a valóságshow esetén a legalantasabb zsigeri ösztönök nagy közönség előtt való kiélését teszi lehetővé, az internet esetén a kommunikáló zsigeri konzumidiótát a globálbirodalom engedelmes eszközévé teszi.

Ne gondoljuk ugyanis, hogy az internetes kommunikátor képes a nemzetstratégiába illeszkedő gondolatok megfogalmazására. Mindenekelőtt azért nem, mert ezt a nemzetstratégiát el se mondjuk neki, hiszen nem is tartozik rá. Ő csak vezesse a targoncáját, nyesegesse a virágait, foglalja el magát kamuvitákkal a roncstársadalmistákról, a helyes döntéseket majd mi meghozzuk helyette. Éppen ezért helytelen, ha a kezébe olyan veszélyes játékszerek kerülnek, mint a twitter, a facebook vagy a legpusztítóbb csúcsfegyver, a blog. Amikor ugyanis azt hiszi, hogy ezeken keresztül a saját gondolatait osztja meg, akkor bizony könnyen lehet, hogy idegen, sötét hatalmak pusztító gondolatfegyvereit veti be saját nemzettársai ellen, tudatlanul.

Ezeket a megfontolásokat ajánlom a nemzetben gondolkodók figyelmébe, mielőtt újra nekifutunk a magyarság meggyőzésének az interplanetáris csúcsfegyver, az internet megadóztatásáról.

Mikrostruktúra

Itt a pillanat! A Birodalom kimutatta a foga fehérjét! A kollaboráns “civil” szervezeteire és a globális véleményterrorizmus véleményterrorját csővezetékként szállító internetre mért kettős csapás eredményeképpen a “megnevezhetetlen” Birodalom ügynökei végre kibújtak rejtekhelyeikről és a magyar léttérbe, Európa szívtájékára delegált helytartójukon keresztül megpróbálnak keresztbe tenni a magyar létérdekeknek, melyek egyben orosz létérdekek is. Most kell minden magyarhitűnek felkapnia a cséphadarót, egy tömegbe forrni a Vezér mögött és jól odapörkölni a globálkomprádoroknak, ahogy Árpád tette a pozsonyi csatában! Most kell összeforrni a világ elnyomott népeivel és a globális kizsákmányolóktól elvenni azokat a létjavakat, amelyek a magyarság bővített újratermeléséhez szükségesek. Most kell ...

Wait a minute, a cetlimre nem ez van írva.

Bocsi, a mai témánk legyen mégis az egészség meg annak építése. Két szakrális szó ez, a szakrális létegységet kifejező egészség meg a szakrális növekedést kifejező építés. Amennyiben a magyarság egészségét építjük, akkor triplán szakrális dolgot cselekszünk, mert van a magyarság, az egészség meg az építés, az három szakrális dolog. Egyszerre.

Van mit építeni a magyarság egészségén ugyanis. Az a kellemetlen igazság, hogy mihelyt a Birodalom egy kicsit másfelé nézett és kevesebb létjószágot szivattyúzott el a magyar léttérből, a magyarság egészsége egyből leépült, hiába lett annyi malacpöri, amennyit csak magukba tudtunk tömni meg egy kicsit több is.

Ennek a dialektikus összefüggésnek a kihüvelyezése vár most a kor gondolkodóira. Hogy keretezzem a gondolkodást: pénz nem lesz több, csak kevesebb, viszont a pénz hiányát a szeretet mikrostruktúráival kell pótolni.

Ezeken a mikrostruktúrákon lehet akkor agyalni, az internetet meg tessék szépen elfelejteni. Amíg még nagyvonalú vagyok.

Szebb jövő

1956 október 23-a évfordulója következik és mint mindig ilyenkor, kérdések merülnek fel bennem. Csak kérdezek itt, nehogy valaki azt higgye, hogy bármiféle álláspontot az '56-os sajnálatos eseményekkel kapcsolatban el akarnék foglalni, de hát a kérdéseket csak fel kell tennie valakinek, ha a sokat szenvedett magyar nemzetnek szebb jövőt akarunk, nemde?

Első kérdés, ami felmerül, hogy miért is harcoltak ezek 1956-ban? Netán a pártállam hívői egy idegen hatalom kollaboránsai voltak? Netán a forradalmárok egy másik idegen hatalom kollaboránsai voltak? Ha a védők és a forradalmárok mind kollaboránsok voltak, akkor hol voltak a magyarhitűek? Netán ők felismerték, hogy nem kérnek az idegen hatalmakkal való kollaborálásból, viszont kérnek szebb jövőt bőséges malacpöri és méltó (!) élet képében?

Aztán ha már így felmerül a kollaborálás, mik voltak azok az idegen hatalmak, amelyekkel a forradalmárok és a védekezők kollaboráltak? Netán nem is több idegen hatalom volt, hanem csak egy? Amely egyetlen idegen hatalom a liberális és demokrata diktatúrát erőszakkal terjesztő pusztító világerő volt, amely már ezer éve akarja kiirtani a magyarságot? És amelynek célja az, hogy a magyarság ne kapja meg a bőséges malacpörit és a méltó (!) életet?

Csak kérdezek.

Ha ez így van, miért nem csinálunk már múzeumot az elmúlt Köztársaság terének elmúlt kommunista pártházából?

Új Közbeszéd Terv

A hétvégi önkormányzati választással befejeződött tehát, amire már oly sokat vártunk. A királyválasztás folyamata lezárult.

Mi a teendő most?

Először is meg kell változtatnunk a közbeszédet. Sokan még mindig azt szirupolják, hogy 1989-ben valami szabadság jött el hozzánk. Hát nem. 1989-ben a kifosztás jött el hozzánk és ma a magyarság rosszabbul él, mint 1988-ban. Amikor tehát orosz barátaink csapatai távoztak, nem volt már senki se, aki megvédjen a liberalizmus és a demokrácia ördögi erőitől. Ezért jutott a magyarság a pusztulás szélére 2014-re.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarország többet érdemel.

Gyurcsány hazudott, pedig azt mondta, hogy igazat beszél. Már ez a dialektika is felhívhatja a figyelmünket arra, hogy itt valami nagyon nem stimmel. A Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásának a mélyszerkezete egy dupla hazugságot rejteget. Gyurcsány azt hazudta, hogy a lehetőségeinken felül éltünk. Pedig a valóság az volt, hogy a liberalizmus és a demokrácia mint valami hatalmas komprádorszivattyú szívták ki a léterőt a magyar léttérből.

De ennek most vége. Most majd megkapja a magyarság, ami jár.

Először is beszélnünk kell, hogy mi legyen liberalizmus és demokrácia helyett, mivel ezek csúfosan megbuktak most vasárnap is. Ennek első lépéseként beszélnünk kell a rendszerváltásról, mi történt akkor valójában. A beszélést nem úgy értem, hogy vitatkozunk vagy ilyesmi, hanem kitaláljuk, hogyan tölthetjük bele a magyarság agymosott konzumidióta részének agyacskájába azt az Igazságot, hogy az 1989-es szabadság szolgaság volt, most pedig az igazi szabadság jön el.

Vannak reménykeltő fejlemények, de még sok-sok súlyos dilemmával kell megküzdeni, hogy ez sikerüljön.

El nem kötelezettek

Két titáni világerő feszül egymásnak, mint azt megszokhattuk. Ezúttal legyen ez a két világerő az Angolszász Nyugat és a Nemangolszász Kelet. Utóbbiakhoz tartozik Oroszország, Kína, az arab világ és az el nem kötelezettek. Ja, bocs, az el nem kötelezettek még nem köteleződtek el, de majd fognak. Gyors fejszámolással rájöhetünk, hogy itt az emberiség nagyobb része küzd a kitüntetett kisebbséggel, így a harc kimenetele nem is lehet kétséges. Az Angolszász Nyugat hanyatlik és vereségre van ítélve, míg a Nemangolszász Kelet pedig emelkedik és győzni fog.

De addig.

Addig azonban az Angolszász Nyugat elégedetlenséget szít. Hierarchikus társadalmak nemzetstratégiáját megbontva a demokrácia nevetséges és kártékony eszméjével fertőzi az ideológiailag képzetlenebb fiatalságot. Most is, mi történt Hong-Kongban. Szabad választásokat követeltek felelőtlen fiatalok, mintha legalábbis Washington és a francia forradalmárok adták volna a szavakat a szájukba. Nem kérdéses, hogy kinek a szekerét tolják, kinek az érdekeit képviselik ezek a “forradalmárok”.

Ez megy a világon mindenhol. Az Angolszász Nyugat – érezve hatalmának hanyatlását – bomlaszt a természetes vezetők ellen. Bomlasztott Ukrajnában, bomlasztott az arab világban és most bomlaszt Kínában. A természetes vezetők figyelmét a bomlasztás pedig eltereli a nemzetstratégiai célokról – Magyarország esetében a kárpát-medencei szakrális kultúrfölényünk helyreállításáról.

Innen üzenem azonban a washingtoni bomlasztóknak, hogy súlyosan meg fognak csalatkozni. Kína hierarchikusan szakrális, akarom mondani szakrálisan hierarchikus volt és marad, még akkor is, ha pusztán kényszerűségből hierarchikusan nemszakrális turbókapitalizmussal támadja az Angolszász Nyugatot.

Ettől lehet reszketni, perfid nyugatiak.

Ezt mondják a skótok

Skóciában népszavazás volt az Egyesült Királyságból való kiválásból és ennek a népszavazásnak hatalmas tanulságai vannak a magyar nemzetstratégiára nézve. Először arra gondoltam, hogy lehetne az a tanulság, hogy ha Skócia kiválhat az Egyesült Királyságból, akkor Székelyföld is kiválhat Romániából. Sajnos a skótok nem e mentén a tanulság mentén szavaztak, így kénytelen vagyok egy másik, nemzetstratégiailag előnyös tanulságot levonni.

De mielőtt levonnám, nézzünk néhány természeti hasonlatot. Vannak a madarak meg a méhek, akik egybekelnek és új madarak és méhek születnek. Vannak a tűzhányók, amelyek addig köpik a lávát, míg egész hegyek lesznek belőlük. Vannak a földrészek, amik ide-oda vándorolnak, hol egyesülnek, hol meg szétválnak megállíthatatlanul.

Ugye értjük egymást? Ami most egyben van, az később szét is eshet, ahol most nincs semmi, ott később lehet valami.

Most, hogy már ismerjük a jelenséget, rátérhetünk a miértre. Miért vándorolnak a kontinensek? Vagy célzatosabban: miért drága a benzin? A benzin azért drága, mert a Birodalom szivattyúz és nem fizeti meg. Ha ez így folytatódik, mi bizony kiválunk a Birodalomból, így a Birodalom jobban teszi, ha fizet. A jelenlegi helyzet szerint a Birodalom az arcunkba nevetett és azt mondta, hogy tessék, ott az ajtó, de a játszma nincs még lejátszva, vannak még Birodalmak, akik hajlandók nekünk kifizetni a hazaárulási díjat a méltó (!) életért. Ahogy tehát a kontinensek vándorolnak, úgy vándorlunk mi is birodalmak között, tehát itt az idő, hogy felkészüljünk a nemzetstratégiai határváltozásra.

Skócia példája azt tanítja a szerbeknek, románoknak, szlovákoknak és a többi, kultúrfölényben hátrébb álló népnek, hogy anyagilag nem érte meg kiválni a Monarchiából. A Monarchiának volt szakrális vezetője, szemben a mostani hányaveti demokráciákkal, melyeknek alacsonyabb rendű volta tudományosan bizonyított. Továbbá tőlünk több pénzt is kaptak volna, mint a mostani birodalmi központból, tehát mindenki méltóbban (!) élhetett volna. Nagyobb kanállal ehetnénk a pájslilevest mindannyian.

Ehelyett viszont kiváltak és mostanáig is ki vannak válva. Szakrális vezető nélkül, kinn a hidegben, egy hanyatló Nyugathoz kötve, egy szétesőben levő Európai Uniót imádva. Csak úgy elmentek, ahelyett, hogy alkudtunk volna, ki mennyit kap és ki mennyit ad.

A skótok nem voltak ilyen meggondolatlanok, kedves szerbek, románok és szlovákok.

Haláltánc

Tessék, ismét egy szörnyű vírus. Ez is annak bizonyítéka, hogy Susan Sontagnak igaza volt és a nyugatias modernitás a pusztulásba viszi a világot. Nem először történik ez: a Nyugat már betegségek sorát szabadította a világra, például a feketehimlőt, a kolerát, az influenzát és most az ebolát is. Az igaz, hogy ezek a betegségek máshonnak indultak el, a feketehimlő és az influenza például a keleti szakralitás bölcsőjéből, Kínából. Míg Kínában azonban a feketehimlő és az ember egy szakrális létmódban kötött “win-win” alkut, vagyis a himlő megölt egy csomó embert, de cserébe egy csomó ember meg is maradt, addig a nyugati ember fékezhetetlen bírvágya miatt szakrális gyökereiről letépett betegség majdnem kiirtotta Európa lakosságát.

Mert az az állandó izgés-mozgás, az a bajok gyökere.

A feketehimlő sose jutott volna el Európába, ha a nyugati anyagelvű birodalmisták selyem helyett beérték volna a daróccal, amely daróc fenntartható módon volt előállítható helyi alapanyagokból. Ekkor senkinek nem kellett volna sehova se utaznia és a feketehimlő megmaradt volna a kínaiakkal kialakított szakrális létmódjában. Most meg az ebolával van ugyanez. Ha a nyugat-afrikaiak békén megültek volna a fenekükön és a globálhatalom nem parancsolja nekik a féktelen utazgatást, akkor az ebola megmaradt volna néhány afrikai falu helyi problémájának. Most meg ugye ott tartunk, hogy az emberiség túlélése forog kockán a szörnyű ebolajárvány miatt.

Volna okunk félni a globálbirodalom globáljárványaitól, ha egyáltalán lehetne erről beszélni. De az ebolajárvány említése is tabu, a globálbirodalmisták véleményterroristái a legkisebb pisszenést is elfojtják. Pedig az emberi lények féktelen nyüzsgése talán az utolsó haláltáncunk lehet, egy utolsó görcsös rángás a végső pusztulás előtt.

Erről persze nem hallani a tévében.

Vagyon

1989-ben Magyarországon a társadalom befejezte a szocialista kísérletet és elkezdődött a kapitalista kísérlet. Egyszerűnek látszó kijelentés, de micsoda mélységei vannak! Mi az, hogy Magyarország? És mi az, hogy társadalom Magyarországon? Mi az, hogy szocializmus és mi az, hogy kapitalizmus? Csupa definiálásra váró szó, mivel az utcákon hemzsegő konzumidióták fejében csak téveszmék köde gomolyog. Ők azt hiszik, tudják, mi az, hogy Magyarország - a hely, ahol élnek. Azt is hiszik, tudják, mi az, hogy társadalom - ők maguk. Azt is hiszik, hogy tudják, mi az a szocializmus - ahol nem lehetett Gorenje hűtőládát kapni. És azt is gondolják, hogy kapitalizmus az, ahol lehet Gorenje hűtőládát kapni, de munka nincs, aminek a béréből meg lehetne venni.

Micsoda téveszmék ezek, melyeket az ellenzéki kerekasztal konstruktőrei konstruáltak azért, hogy a magyarságot megvezessék és elfedjék azt a tényt, hogy nem a Gorenje vagy a Gorenje-nélküliség a lényeg. A lényeg a szakralitás, amelyben a magyar társadalom a szocializmus előtt élt. A szocializmus előtt nem volt pénz, piac, tőke, befektetés és megtérülés, csak a saját munkájára büszke, természettel és ősmagyar hagyományokkal harmóniában élő szakrális parasztság. Ezt a parasztságot kellett leszakítani a természetről, az ősmagyar hagyományokról és a szakralitásról, hogy létrejöjjön a konzumidióták szürke masszája, akik már csak Gorenjében képesek gondolkodni. Amikor pedig meglett ez az alap, akkor beígérték nekik a Gorenjét, mire a konzumidióták lelkesen bólogatni tudtak csak és megtörtént a létmódváltás.

Az igazi kérdés elsikkadt közben azonban. A szocializmus előtti szakralitásban nem volt vagyon, akkor minden a szakralitásé volt. A szocializmusban lett vagyon, de akkor minden a szocializmusé volt. Most kapitalizmus van, hová lett a vagyon? Kézen-közön eltűnt a szocializmus előtti szakralitásból származó vagyon fele, ami most nagyon hiányzik, mert ha újra el lehetne adni, akkor nem kellene a méltó (!) nyugdíjam miatt aggódjak.

Amint a villamoson tárcát lopó tolvajt elszámoltatják, úgy kell elszámoltatni azokat, akik a vagyon körül tüsténkedtek.

Engem mondjuk nem, mert én már a szakrális oldal harcosa lettem azóta.

A célpont: Oroszország

Új fordulatot vett a Spirituális Szakralitás és az anyagelvű, bírhatnám Birodalom közötti titáni összecsapás: ezúttal Oroszország a célpont. Hosszú ideig úgy tűnt, a magyarságnak egyedül kell a Birodalom martalóchordáival szembeszállnia, hogy nincsenek szövetségeseink. Mostanra minden Látó előtt világossá válhatott, hogy a globálSZDSZ Magyarországért folytatott csatája egy sokkal nagyobb terv része volt. A globálSZDSZ Oroszországot akarja.

Először egy kis ideológiai alapozás. Vagyunk mi, a spirituális szakrálisok. Mi megvetjük az anyagi élvezeteket, csakis azért akarjuk elvenni, ami jár, hogy a magyarságnak jó legyen. Mert ha mi fogyasztjuk el a fogyasztanivalókat, azzal a 3000 éves magyar szakralitás ügye kap egy nagy löketet. Van ezzel szemben a Birodalom, ami kizárólag öncélból fogyasztja el más létjavait. Tesznek ezek arra, hogy jó ügy érdekében zabálják-e a malacpörit vagy hedonista élvezkedés okán, egyre többet és többet akarnak és ha a Földanya már nem tud többet adni, akkor rátennék a kezüket mások létjavaira.

Akármennyire is szakrális célokból van azokra a létjavakra a másoknak szüksége.

Ilyenek ezek a birodalmisták. Megzabálnák még a csillagokat is. Hát nem csoda, hogy amikor a térképre néztek, egyből a szemükbe ötlött egy hatalmas megzabálandó falat. Oroszország.

Na most én korábban azt mondtam, hogy Keleten szakralitás van. Spongyát rá, nézzük más irányból. Figyeljetek alaposan, nyugatimádók, most jön az ereszkedés.

Keleten Nyugat van.

Oké, Oroszországban is felüti a fejét itt-ott a régiesség, de hol nem? Például az USA-ban verik a négereket, meg atombombáztak is, ők aztán igazán hallgathatnak a nyugatos modernitásról. Tehát az van, hogy Nyugaton is Nyugat van és Keleten is Nyugat van, a nyugatimádók tehát innentől kezdve Oroszországot is imádhatják.

Oroszországot megtámadta a Birodalom, akárcsak minket. Mindezt ráadásul azzal az ördögi ravaszsággal tette, ahogy minket is megtámadott. Magyarország esetében azért támadott, mert állítólag elkúrtuk, pedig nem is. Oroszországot meg azért támadta meg, mert állítólag Oroszország támadott, pedig nem is.

A nyugatos Oroszország csak a létjavait védelmezi egy kíméletlen ellenség ellen, ami a világot Peking-Washington-London-Párizs-Berlin-Moszkva tengelybe akarja kényszeríteni. Amikor pedig a mi érdekünk egy Washington-London-Párizs-Berlin-Moszkva-Peking tengely.

Ebben a titáni küzdelemben kell a megtámadott Oroszország segítségére sietnünk, mint tettük azt a magyarság történelme során annyiszor.

Szakralitásstratégia

Télből tavasz lesz, tavaszból nyár, ősz, majd újra tél. Lenyűgöző a természet időtlen körforgása, amivel együtt körben forgunk mi is, emberek és megéljük ezt a körforgást szakrális ünnepekben. Van téli napforduló meg tavaszünnep, ünnepeljük a napot, a vízet, a Holdat, az ősszakralitás örök szimbólumait.

És így jutunk el augusztus 20.-áig.

Nemzetstratégiailag egy hatalmas fejtörő ez az ünnep. Mert egy olyan ünnep, amikor a magyarság végre ráébred az igazságom igazságára és egyetlen hatalmas egységbe forr a tanaim mögött már igencsak ráférne a létpusztulás lejtőjén már a nemzethalálon is túlesett szegény magyar nemzetre. Megjegyzem, ez egyben végre létre is hozná a nemzetet, ami összefogás helyett most mindenfélét gondol, nem egyfélét.

Erre jó lenne augusztus 20. De mi van helyette?

Helyette az van, hogy betolakszik ebbe az ünnepbe István király, akinek komprádorügynök voltáról már kinyilatkoztattam ezeken a hasábokon. István királlyal pedig betolakszik a kereszténység, amivel nekünk, szakrális ős-nemzet-magyaroknak-szkítáknak igencsak ellentmondásos a viszonyunk. Merugye a kereszténység és a 3000 éves szkíta-avar-magyar szakralitás éppenséggel nem mond ellent egymásnak. Az ősmagyarságban is van szakralitás, meg a kereszténységben is van szakralitás, nincs itt semmi vita. Hanem viszont minek nekünk a kereszténység, amikor az ős-nemzet-szkíta-avar-magyar szakralitás is van ugyanolyan jó? A kereszténységgel a küszöb alatt beszivárgott a Nyugat, a Nyugat pedig létfoszt. Esetleg netán a kereszténység a Nyugat ötödik hadoszlopa?

Ezen kell elgondolkodnia a nemzethitűeknek augusztus 20.-án.

Fukuyamának üzenjük

Ritkán fordul elő, hogy valamit olyan fontosnak találjak, hogy egynél több blogbejegyzést is szenteljek neki. Orbán Viktor tusványosi beszéde ilyen fontosságú. Egyfelől, mert végre sikerült elérni, hogy olyan személyiségek is foglalkozzanak velem, akarom mondani a beszéddel, mint Francis Fukuyama. Másfelől, mert remekül megmutatkozott a világuralmi erők perfiditása és erőszakossága.

Kezdjük egy színtiszta logikai levezetéssel. A magyar nép kétszer adta meg Orbán Viktornak a teljhatalmat, hogy azt csináljon, amit akar. Igaz, vagy sem? Igaz. Teljhatalommal rendelkező személyiségként joggal gondolkodhat el azon, hogyan kellene megváltoztatni az országot, hogy a magyarságnak jó legyen. Igaz, vagy sem? Igaz. És ha azt látja, hogy a magyarságnak a liberális demokrácia semmi jót nem hozott, hanem csak töpörödést, szegényedést, lecsúszást, létpusztulást hozott, akkor joggal vetheti fel, hogy mi inkább egy, a nemzetkarakterünkhöz jobban illeszkedő rendszert kísérleteznénk ki szociálisan.

Igaz, vagy sem? Igaz.

Ezen bizonyítás után haraggal vegyes szomorúsággal kell látnunk azt nekem meg Orbán Viktornak így együtt, hogy a világerők meg akarják dönteni a hatalmunkat. Hát mi végre, kérdem én? Milyen alapon? Csak azért, mert Francis Fukuyama írt egy könyvet, attól még Magyarországon, ebben a pillanatban még lehet úgy, hogy nekünk (nekem meg Orbán Viktornak) jobban megfelel egy, a magyar nemzetkaratkterhez jobban illő, a magyar nemzetstratégiát jobban szolgáló, szakrálisabb rendszer.

Innen üzenem tehát Fukuyama úrnak, hogy söpörjön a maga portáján. Ha már a világerők nem adták meg a magyarságnak, ami jár, akkor hadd dolgozzunk mi itt a Kárpát-medencénkben azon a magunk sajátos magyar útján, hogyan szerezhetjük meg a méltó élethez szükséges létforrásokat. Hogyan osztjuk el a hazaárulás díját olymódon, hogy az a megalázott és megnyomorított magyar tiborcoknak végre elhozza a méltó életet. Méltó élet alatt nem azt értem, hogy több legyen a lakás meg az autó, de végre felemelhetné a magyarság a fejét, lehetne valami, amire büszke lehet.

Mondjuk a pozsonyi csatára.

Ezt ne akarja tőlünk elvenni, Fukuyama úr.

Vagy különben.

A technokütyük reszakralizálása

Az USA az emberi történelemben példátlan módon atombombát dobott Japánra. Mindezt amellett tette, hogy Amerikában verik a négereket és ott van a Birodalom főhadiszállása. Az atombomba – mint neve is mutatja – az atomok elképesztő erejét használja fel arra, hogy embereket pusztítson el és Hirosimában az USA pont ezt tette, atomvihart szabadítva a mit sem sejtő japánokra.

Sose lett volna szabad olyan ördögi dolgot felfedezni, mint az atombomba.

Jellemző, hogy az atombomba is a Nyugat terméke. Nemnyugaton ugyanis még őrizték az ősi szakralitásnak azokat a beavatási szertartásait, amik lehetetlenné tették, hogy a társadalmi piramis kristályrendszerének alján a szakrálisan felkészületlenek bármit is tudjanak. Így aztán a társadalom erkölcsileg és morálisan éretlen része nem tudta felfedezni az atombombát, magasabb tudatállapotú Őrzőik viszont nem akarták. Nehogy elszabaduljon az atomvihar.

Bezzeg a szakralitástól elszakadt Nyugaton össze-vissza lehetett mindent gondolni – meg is lett a következménye. A deszakralizált tömegek atombombát eszkábáltak össze és mielőtt még az Őrzők beavatkozhattak volna, le is dobták Hirosimára.

Amit én sose tettem volna. Na jó, esetleg ha az ellenség előzetesen pénzfegyverekkel támadott volna, ha a szefárdok nem fértek volna a bőrükbe vagy ha a nemzetstratégia magasabb céljai megkövetelték volna, hosszas erkölcsi, morális és fenntarthatósági fontolkodások után esetleg ledobtam volna én is, de ez teljesen más, mint a Nyugat deszakralizált, hűbelebalázs atombombázgatása.

Legyen ez intő példa, mivel jár, ha csak úgy kitalálnak mindenféle technokütyüt anélkül, hogy én és a hozzám hasonló, szakrálisan magasabb szinten álló Látók jóváhagynánk azokat. Mert persze vannak olyan technokütyük, amelyek a fenntartható, emberi életet szolgálják meg aztán van az atombomba is. Valakiknek el kell dönteniük, az új technokütyü melyik kategóriába tartozik, mielőtt valami szakrális hierarchiában alacsonyabb szinten álló végrehajtónak engedélyt adunk arra, hogy egyáltalán gondoljon rá.

Ez egyáltalán nem technokütyü-ellenesség. Ez a technokütyük szakralizálása fenntartható és erkölcsös módon.

Vagyis énáltalam.

Sztori

Szó, szó, szó. Milyen egyszerű lenne elhessegetni őket, mint “üres szavakat”, de gondoljunk csak bele: melyikünk látott már nemzetstratégiát? Vagy szakrális vezérséget? Vagy a dicsőséges pozsonyi csatát? Ezekről a lényeges dolgokról a szavak által szereztünk tudomást és a szavak helyezték el őket ontológiánkban. Olyan bonyolultak ezek a fogalmak továbbá a mögöttük álló mélyszerkezet, hogy átlagember meg sem értheti őket. Viszont nem is fontos, hogy megértse őket, elég, ha egyszerűen elhiszi őket.

És ezzel el is jutottunk a szavak erejéhez.

Korunk bonyolult világában a megértés már a múlté. A racionálisan gondolkodó ember egy mítosz, helyette szavak által programozott hívőkkel kell számolnunk. A mi feladatunk tehát az, hogy kitaláljuk a sztorikat, amikre rezonálnak, a szavakat, amelyek megmozgatják őket. Ha ez sikerül, akkor hatalmat nyerünk felettük és azt teszik, amit mi akarunk. Illetve amit a magyarság nemzetstratégiája a hazafiaktól megkövetel.

Ez a mi munkánk és nem is kevés.

A kibontakozás útjában leginkább az az egymillió volt SZDSZ-szavazó zombi áll, akik azt delirálták 1989-ben, hogy Magyarországon kommunista diktatúra volt. Pedig nem kommunista, hanem liberális diktatúra volt a '80-as években Magyarországon és az SZDSZ – a globálhatalom lokálhatalma - csupán lepapírozni akarta a helyzetet. Roppantul hálátlan dolog főhatalmistának lenni úgy, hogy mindenki más csak egy rozzant könyvmolyt lát bennünk. Az SZDSZ tehát 1989-ben akarta a főhatalommal járó megbecsülést is és kitalálta hozzá a szavakat.

Egymillió szavazót etetett meg és ez az egymillió szavazó most a mi problémánk.

Ezért kell egy új illiberális történet, ami megmondja nekik, hogy miért jó, ha a magyarság létkérdéseire és a szakrális főhatalomra szavaznak ezután. Agyuk, hogy megértsék, miért jó ez nekik, vagy ha nem is jó nekik, miért kell mégis megtenniük, úgy sincs hozzá.

Titokfegyver

Titkok. Vagyis olyan dolgok, amit nem tudhat más, csak én meg az a néhány ezer megvilágosult, akikkel megosztom őket. Honnan jönnek, merre mennek, mi a mélyszerkezetük?

Kezdetben, az ideális ősszakrális társadalomban titkok nem voltak, mert mindenki a teljes beavatottság ősállapotában volt. Úgy is mondhatjuk, hogy mindenki a titkok teljességének a tudója volt. Aztán később differenciálódott a munkamegosztás és létrejött a titoktudók szakrális rendje valamint a titoknemtudók széles tömegei, akik azonban nem voltak kiváncsiak a titkokra, mert tudták, hogy azokhoz semmi közük.

Így teltek-múltak az évezredek, amíg aztán ki nem nyújtotta csápjait a maradék szakralitás után a bolygó első planetáris diktatúrája, ami odáig süllyedt, hogy sötét céljai érdekében a titkokat akár fegyverként is felhasználja. Mit sem törődik ez a Birodalom azzal, hogy a titkok a titoktudók fejében kell maradjanak szakrális okokból, a birodalmisták bizony kiszivárogtatnak, felfednek, botrányt keltenek abból a célból, hogy az ilymódon megtévesztett webprolik által a szakralitás leromboltássék.

Ne legyenek kétségeink: ez egy világháború, ahol Európa és Amerika szakrális maradványait készülnek felszámolni a Birodalom martalócai. Genetikailag megcsipszelt növényekkel, szennymédiával, a világot lerabló rablótőkével. Velük szemben a szakralitás kicsi, de elszánt serege védelmezi magát a Létmódot, ami a végtelenségig feldühíti a Birodalmat.

Ne legyenek kétségeink, mindent be fognak vetni ellenünk. Még az is lehet, hogy fegyverként használnak egy-két titkot lelőtt utasszállítókról vagy titokban összehozott szakrális szövetségekről.

Amikor ez megtörténik majd, készen kell állnunk a válaszcsapással.

Egyenlőbbek

Július 14.-e van és ezzel megint eljött az idő, hogy megcáfoljam a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas hazugságát. De még mielőtt belemennék a cáfolatba, kezdjünk egy sokkal egyszerűbb ténnyel, a Bastille-jal.

A Bastille egyszerűen nem igaz.

Vagy nem úgy igaz, ez most tökmindegy. Ha létezett is Bastille és azt le is rombolták valami zavaros építőanyagspekuláció okán, attól még nem lesz a szabadság, egyenlőség, testvériség igazabb. Ez is mutatja, mennyire ingatag lábon áll ez az egész francia forradalom dolog és gyanakodhatunk, hogy a magyar közéletben tomboló francia forradalmárok hasonló hazugságok magvait hintik szét a magyararcúak között.

Kezdjük mindjárt az egyenlőséggel. Hogy az mekkora hazugság már! Bizonyítás nélkül is azonnal látszik az igazsága annak, hogy mindig voltak, akik a tudati beavatottságnak magasabb szintjén voltak. Mint például én, aki a beavatottság olyan szintjét értem el, hogy amit én megjósolok, az rendszerint be is következik. Nevezhetjük a beavatottságnak ezt a magasabb szintjét szakrális tudásnak, de ha valaki túl deszakralizált, az nevezheti egyszerűen Tudásnak. A Tudás ott van nálam meg még néhány hozzám hasonló beavatottnál, nálatok meg nincsen csak a nagy sötét nemtudás. Ezek után egészen egyértelmű, hogy ha én vagy valamelyik másik a kevés Látóból azt mondja, hogy arra van az előre, akkor ti szépen elindultok és gyalogoltok arrafelé pampogás nélkül.

A szakrális rend kristályszépségét dúlják szét a szabadságeszme hamis prófétái, akik azt próbálják elhitetni, hogy ti, proli barátaim, ki tudjátok találni a jó irányt. Nem tudjátok, például azért sem, mert fogalmatok sincs arról, ki adja a legnagyobb zsozsót a hazaárulásért, hogy aztán abból mindenki részesedjen. Így aztán teljesen felesleges tereken ágálnotok meg össze-vissza szavazgatnotok, azzal ti nem adtok hozzá értéket, legfeljebb csak a káosz, az idegenpártiak malmára hajtanátok a vizet. Ezért mantrázzák ezek állandóan azt, hogy szabadság meg demokrácia, mert tudják, hogy ti, agyatlan csőcselék, a nemzetstratégiában kötésig álló beavatottak nélkül úgy vagytok terelhető, mint egy marhacsorda.

A szabadság szolgaság. Fogadjunk, hogy amikor korábban hallottátok ezt az igazságot, akkor kinevettétek.

Ekkora hatalmuk van a káosz embereinek, a francia forradalom örököseinek.

Kollaboránsok

Kádár-rendszer. Beszélnünk kell-e róla? Tudunk-e beszélni róla? Nem esünk-e véletlenül abba a hibába, hogy netán megítélünk olyan embereket, akik akkor élték az életüket, mondjuk engem?

Mert nagy hiba volna, ha a mai helyzetben, amikor ugyanazon Birodalom csizmái alatt nyögünk, mint a Kádár-rendszer idején, a mai világlátásunk alapján ítélnénk meg embereket, akik akkor csak azt tették, amit a nemzet túlélése megkövetelt. Kollaboráltak a Birodalommal? Kollaboráltak. Miért, a mai bérrabszolgák nem kollaborálnak? A mai Idegenpártiak nem ássák alá a nemzetstratégiai érdekeket ugyanolyan lendülettel, mint azok, akik kényszerből kollaboráltak a Birodalommal a Kádár-rendszer idejében?

Mint ahogy mi kollaboráltunk a Birodalommal a Kádár-rendszer idejében?

Fogas kérdések ezek. Ebből a perspektívából megítélve 1956 is bonyolultabb. Mi, Látók, tudjuk, hogy 1956-ot igazából Lenin szervezte, hogy létfoszthassa a szakrális magyar nemzettestet. De ez mindegy is, mert még ha 1956 harcosai hősök is lettek volna, akkor is az volt, hogy az egész szakrális magyar nemzet nem halhatott meg hősiesen, azt meghagytuk a kevés számú hősnek. Nekünk túl kellett élnünk és ez azt jelentette, hogy meg kellett alkudnunk a Birodalommal és megtennünk, amit meg kellett tennünk.

Meg kellett tennem, amit meg kellett tennem.

Most akkor visszatérnék a Kádár-rendszer örökségére. Mi is volt az, amit meg kellett tennünk, amit meg kellett tennem. Még véletlenül se az, hogy megettük az utánunk következő két-három generáció jövőjét. Vagy ha netán mégis megevődött az a jövő, akkor se mi, a magyar föld lakói, az őselemek termelői ettük meg, a falvak igaz magyarsága ette meg, hanem valaki az iparbárók közül a városban. Bizonyíték kell? Tessék, ha megettük volna a jövőt, akkor nem élelmiszert exportálunk, ami maga az életszínvonal – hiszen több malacpöri magasabb életszínvonalat jelent – hanem megettük volna azt az élelmiszert. Ehelyett ipari nagyrendszereket importáltunk és mosógépet építettünk. Ez is bizonyítja, hogy nem a falvak igaz magyarsága, a föld emberei ették meg a jövőt, hanem a mosógépgyártók. Akik nem mi vagyunk.

És itt eljutok ahhoz a kérdéshez, hogy akkor mi volt a rossz a Kádár-rendszerben? Mert ugye volt gyarapodás, volt vájlingszaporodás, volt életszínvonal, a roncstársadalmisták pedig fel voltak zárkóztatva. Nos, volt rossz a Kádár-rendszerben. A baj forrása ott volt, hogy dolgozni lehetett sokat. Ami egyben azt jelentette, hogy ha akartad azt a mosógépet, akkor meg kellett tenni, amit meg kellett tenni. Kinek hajlongani a bütyökmagföldeken, kinek az állampártban ténykedni.

Emiatt aztán mindannyian tönkrementünk egy kicsit. Ki a bütyökmagföldeken való hajlongásban, ki a szakrális nemzetérdek állampártban történő képviseletében.

Na ezért van az, hogy ami jár, az jár. Fizesse meg a Nyugat.

Száz

Száz éve történt a szarajevói merénylet, de mit jelent ez a száz? A száz egy szám, egy üres mennyiség, éppen mondhatnék helyette harmincat – ami rímel a harmincéves háborúra vagy negyvenötöt – ami a szovjet megszállás időtartamára rímel – vagy huszonötöt – ami a nyers világpusztító globálerő demokráciának hazudott magyarországi rémuralmának a hossza.

Nem ez a lényeg, hanem a mélyszerkezet a lényeg. Vannak a történelmi történések, események látszólag véletlen sora, itt egy merénylet, ott egy háború, szétfröccsent tintapöttyek a papírlapon. És van viszont a mélyszerkezet, amely mélyszerkezet szerint jól éltünk mi itt magyarok-szlovákok-románok (meg távolabb a németek és az oroszok) Kelet-Európában, amíg a megnevezhetetlen világpusztító globálerő szét nem zúzta a természetes szakrális kristályszerkezetet kizárólag azért, hogy technokütyük ellenében kifoszthasson minket. Még ontológiánk sincs, hogy megnevezhessük a kifosztókat és a pusztítókat, ezért vagyok kénytelen jönni itt a világpusztító globálerővel, pedig nevezhetném ellenségeinket egyszerűen szefárdoknak.

Így öljük egymást mi, európaiak az elmúlt száz, az elmúlt harminc vagy az elmúlt négy évben. Igen, az elmúlt négy évben. Nem volt-e tán létmegsemmisítés a PIGS-eknél és nem ugattak-e a pénzfegyverek? Ne együk be a szennymédia hazugságáradatát, magyarok! Az elmúlt száz év, a szakrális Magyar Királyság megsemmisülési folyamata egy permanens létháború volt, csak a fegyverek változtak meg, továbbá volt az az apró különbség, hogy nem halt meg senki, kivéve azok, akikkel a gyilkosok végeztek. Kíméletlen háborút vívunk egymás ellen, amikor pedig barátok is lehetnénk és egyesült erővel zúzhatnánk szét a világpusztító globálerőt.

Ha pedig ezzel megvagyunk, akkor minden bizonnyal a szlovákok és a románok is belátják majd, hogy jobb volt nekik a természettörvény által létrehozott államalakulatban, a Magyar Szakralitásban. Akkor pedig újra egyesülhet, amit a globálerősök szétszakítottak.

Nagy Imre emlékezete

Nagy Imre halott, azonban ez az állítás csak a legfelületesebb konzumidiótákat elégítheti ki. Nagy Imre él, mindaddig, amíg az embereknek fontos. Nekik pedig fontos, mert valami megmagyarázhatatlan okból hősi mítosz lengi körül. Tehát nekünk az a feladatunk, hogy megmondjuk, ki volt Nagy Imre.

Nagy Imre valaki volt, de ez most nem fontos. Az a fontos, mit akarunk, mit üzenjen az élete a ma emberének. 25 éve a globálSZDSZ elérte, hogy Nagy Imre azt üzenje, hogy a liberalizmus jó. Most az a titáni feladat áll előttünk, hogy megmagyarázzuk az embereknek: Nagy Imre igazából nem liberalizmust akart volna, azt meg pláne nem akarta volna, hogy a globálSZDSZ Birodalmának alávetettségében éljünk.

Készen állunk erre az értelmiségi vitára?

Annyi

Annyi a baloldalnak.

De miért is annyi annak a baloldalnak, ami 1994-ben példátlan győzelmet aratott (bár azóta egyre csak lepusztul)?

Azért annyi a baloldalnak, mert 1994-ben belekapaszkodott egy kisebbségi parazita, a globálSZDSZ lokalogazdijának parazitája (pedig annak a parazitának nem is volt része az 1994-es példátlan győzelemben), ami azóta is csak szívja a baloldalból az erőt. Nevezhetjük ezt a parazitát “liberálisnak”, de pontosabb lenne “szefárdnak” vagy “hálózatnak” nevezni. Ez a parazita erőlteti rá a baloldalra azt a létmódot, amit a szakralitás morzsáit őrizgető magyarság egyszerűen nem tud elfogadni, mivel tudja, hogy az a nemzethalál további elmélyüléséhez vezet.

A helyzet pokoli iróniája az, hogy miközben már nem egy lokálSZDSZ van, hanem három és mindhárom azt sipogja a globálSZDSZ-nek, hogy engem szeress, engem szeress, aközben a globálSZDSZ nagyon pontosan tudja, hogy egyiknek sem adhatja a szerelmét szimbolizáló aranyalmát. Ugyanis ha a baloldal kapná el az almát, abból polgárháború lenne, mint Ukrajnában. Ezért aztán a globálSZDSZ mégis a nemzeti erőket tünteti ki szerelmével, akik pedig hivatalosan nem is lokálSZDSZ-esek és titáni harcban állnak a globálSZDSZ-szel.

Miért van ez így? Miért tud a nemzeti erő hatalomvesztése polgárháborút okozni, a lokálSZDSZ-esek hatalomvesztése meg miért nem tudott polgárháborút okozni? És miért hasonlít a magyar helyzet polgárháború tekintetében az ukránhoz? Miért szereti a globálSZDSZ a nemzeti erőket, akik pedig nem is lokálSZDSZ-esek?

Ezen kérdések mélyszerkezetén töprenkedek éppen. Egyelőre ott tartok, hogy szakralitás, bütyökmag és kristályszépség és viktorkirály, de ez lehet, hogy a kérdések megválaszolásához kevés lesz.

Stay tuned.

Szénciklus

Most már aztán tényleg vége a Nyugatnak.

Eddig már bizonyítottam ezt létfilozófiai és szakrálszociológiai irányból, most a szénciklus irányából fogok közelíteni. Talán a sok fafejű kocka jobban ért a szerves kémiából, mint a szociálszomatikai fontolkodásokból.

Szóval az van, hogy a Nyugat pörgeti a szénciklust, minek eredményeképpen a világunk, ahogy ma ismerjük, el fog pusztulni. Mi pedig, akik nem vagyunk a Nyugat, mi is pörgetjük a szénciklust, mivel a Nyugat ezt kereskedelmi kultúrmocsokmédiával ránk kényszeríti. Így zárul be az ördögi kör, így lesz a mi szakrális bütyökmag- és mammutalapú társadalomunkból az emberiség sírásója a Nyugat apokaliptikus lovasai hatására, amelyek közül most a Tudományt emelném ki.

Mindez amiatt van, hogy a Nyugat exponenciálisan egyre több erőforrást fal fel. Exponenciálisan nő a Nyugat népessége, exponenciálisan nő a Nyugat energiaigénye és exponenciálisan nő a Nyugat gazdasága. Miközben a Kelet ül a periférián és pislog, hogyan kerültek az ő létjavai a Nyugat tányérjára. Ki kell jelenteni nyíltan: a blogunkat finanszírozó üzletember energiacellája nem egyhamar fogja a Nyugat energiagondjait megoldani, tehát azt az energiát csak tőlünk, a Kelettől veheti el a Nyugat és üveggyöngyökkel, akarom mondani kultúrmocsok-médiával akarja kiszúrni a szemünket.

Óriási a tét, mivel a létmód ilyen berendezkedését nem fogadhatjuk el. Mi akarunk exponenciálisan növekedni, már csak azért is, hogy létterünket mi foglaljuk el a továbbiakban is, ne holmi roncstársadalmisták. Ha már az emberiség felfalja a Tejútat, akkor a magyarság harapjon a legnagyobbat belőle.

A Nyugat energiaontológiája és szénciklusfilozófiája előtt óriási kihívások állnak. El kell dönteniük, miről mondanak le, vagy különben én veszem el tőlük erővel.

Tőletek is elveszem ám. Inkább legyen kényelmetlenebb az életetek, mint hogy az emberi faj elpusztuljon.

Én és a Nyugat

Magyarország és az EU kapcsolatát kezdjük talán a pozsonyi csatától.

A pozsonyi csatában fordult először elő, hogy a Nyugat - ezúttal német lovagok képében - megpróbálta rátenni a kezét a 3000 éve szakrális magyar földre. Akkor kemény leckét kaptak elődeinktől, hogy mi jár a földrablóknak, de mintha valami bizarr Stockholm-szindróma áldozatai lettünk volna, a magyarság elkezdett nyugat felé kacsingatni. Addig-addig kacsingatott, míg a Nyugat megfertőzött minket a katolicizmussal, a pénzzel, a reneszánsszal, az ipari forradalommal, a kapitalizmussal és végül a demokráciával. Ezek a borzasztó mételyek pedig fellazították a nemzeti egységet és a Nyugat karmaiba vetettek minket.

A bomlasztás eredményeképpen a Nyugat végiggázolt rajtunk Dózsa György, a törökök, a Habsburgok, az antant (a hozzá tartozó Trianonnal), a náci Németország, a Szovjetunió és az Európai Unió képében. Valahányszor végiggázolt, mindig legalább hatszor annyit vett el, mint amennyit adott. Nem volt ez másképp az Európai Unióval se.

Az Európai Unió tombolása eredményeképpen itt állunk egy újabb Mohács, egy újabb Trianon, egy újabb III. Köztársaság küszöbén. Nem egyedül állunk ott. Velünk áll ott egész Dél- és Kelet-Európa, a potenciális szövetségeseink. Velünk szemben ott az Európai Unió privilegizált kemény magja. A buzgárelmélet alkalmazásával világos, mint a Nap, hogy ők vették el, ami nekünk jár, a jussot.

Hát veszed ám a kurv'anyádat, hogy a lánglelkű költőt idézzem.

Most, hogy látjuk a mélyszerkezetet, mit lehet itt tenni? Ilyenkor jogosan buzog fel a magyar kebelben a felháborodás, hogy hát verjük be a lopók arcát egy bütyökmagkóró acélossá szívósodott bugavirágzatával. Megtettük, győztünk. Sajnos a játékelmélet eredményeképpen egy “lose-lose” helyzet alakult ki, magyarul a Birodalom csak röhögött a pirruszi vereségén.

Próbáljunk hát valami mást.

Próbáljuk ki azt, hogy maradunk birodalmi alávetettségben, de úgy, hogy az nekünk jó legyen. Vagyis a Birodalom nem szól bele abba, hogyan kovácsoljuk egybe a nemzeti egységet, továbbá szemet huny afelett, hogy megszerezzük, ami jár. Példátlan változás ez: a magyarok nyugatra kacsingatása helyett ezentúl majd a Nyugat kacsingat a magyarságra.

Eme nemzetstratégiai program zászlaja alá hívok minden elitet. Aztán majd ha együtt vagyunk a zászló alatt, akkor szólunk a Nyugatnak, hogy lehet kacsingatni.

Függvény

Vegyük csak az életminőséget. Az életminőség nem a francia forradalmárok és a nyugat materializmusától függ, hanem egy függvénytől, amelybe bemennek a bemeneti paraméterek, mint mondjuk az adott társadalom életszínvonala, a globálkomprádorok helyi kizsákmányolási rátája, az elfogyasztott élvezeti szerek mennyisége és a társadalmi szövet szakralitása és kijön belőle az életminőség, mondjuk leélt években.

Na most az van, hogy általában ebbe a függvénybe csak a társadalom életszínvonala megy be és jön ki ebből meglehetősen pontosan az életminőség. Úgy adódott, hogy a keleti szakralitás civilizációs centrumaiban, Kínában és Indiában is ez van.

Azonban ez ne tévesszen meg minket és ne fertőzze agyunkat a materializmus nyugati téveszméje! Vannak kivételek! Vannak olyan országok, ahol a függvénybe más is bemegy az életszínvonalon kívül.

Naná, hogy a különös anyagból gyúrt emberek közt ott vagyunk mi, magyarok is. Szakrális keleti lelki társainkkal, az oroszokkal és az ukránokkal együtt. Velünk az van, hogy a függvénybe nem csak a materiális javak mennek be, hanem olyan szakrális őshagyományok is, mint az égetett szesz, a magas szénhidráttartalmú ételek, a sok malacpöri meg a keleti ősszakralitásra visszavezethető drogok is. Ezek konkrétan lehúzzák a várható élettartamot, még ha az életminőségen javítanak is. Kevesebbet élnek a roncstársadalmisták, de azt legalább jól, ami nem mondható el az USA-ról, ahol verik a négereket és börtönbe zárják őket és ott még malacpöri sincs.

Viszont itt van ez az alacsony életminőségi adat, amivel valamit tenni kellene. A megoldás természetesen a társadalmi szakrális mikroszövet. Ilyen szövetet kellene importálni Vietnámból és Kubából, ahol a függvényt a nem materiális paraméterek felfelé húzzák. Konkrétan nem zabálnak disznó módra ártalmas szénhidrátokat hegyekben és nem isznak hozzá égetett szeszt, hanem egészséges mennyiségre korlátozza a tápanyagbevitelüket a szegénység.

És itt jön a képbe a bütyökmag és annak hatalmas potenciálja a magyarság szomatikájára.

Nikápoly

2014-ben a magyarság számára szakrális évfordulókat ünneplünk. 224 éve halt meg II. József, aki lábbal taposta a magyar szakralitást és 618 éve volt a nikápolyi csata, amelynek jelentőségét nem kell részleteznem azok számára, akik értő szívvel követik a magyar elit lepusztulásának 1107 éves történetét. 1107-nek 618 nagyjából a fele, 618-ban pedig a 224 van meg maradék nélkül. Ezek az ellenőrizhető tények is mutatják, hogy mélytörténelmünk szerkezetileg döntő eseményeiről beszélünk.

1107 éve a magyar elit és a nép egységbe forrva kente el a Nyugat száját. Hiába volt a világraszóló győzelem azonban, az elit azóta is egyre csak elárulja a magyar népet egyre mélyebbre lökve a magyarságot a nemzethalál gödrébe. Hiába mondta meg annyi magyar bölcs, hogy a Nyugatban ne bízzál, mert a Nyugatot és a mögötte álló megnevezhetetleneket csak a kiirtásunk érdekli (úgy hobbiszinten, mint anyagi érdekből és csupán a pusztítás gyönyöréért), az elit üveggyöngyökért eladta a magyar érdeket, holmi "békés egymás mellett élésről" zagyválva. Valójában azonban csak a saját gyomruk érdekelte ezeket az eliteket, csak jól akartak (és akarnak!) élni és mit sem érdekli őket a tiborcok panasza. Mert ha legalább az elitek nagy kincseket kaptak volna a hazaárulásért cserébe, amit szétoszthattak volna a nép között és így mindenki részesedhetett volna a hazaárulás gyümölcseiből. De ezeknek még egy fehér ló se kellett, elárulták ezek a hazát pusztán szórakozásból.

Tanulhatnánk az akkori eseményekből. Nikápolyi csata és kalapos király vár azokra a népekre, akik nincsenek összeforrva egy hatalmas nemzeti egységben amikor jön a Nyugat, mint ahogy jött 1526-ban Mohácsnál és jött 1920-ban Trianonnál. Ennek alapfeltétele, hogy a nép és az elit képes legyen a megegyezésre. Így lesz a hazaárulás negatív végösszegű játszmája nyereséges mind az elit, mind a nép számára.

És akkor a nép és az elit is addig él boldogan, amíg el nem pusztul az egész nemzet.

Pirrusz

Azok, akik a globálközélet ütőerén alaposan rajta tartják az értő ujjukat, döbbenetes interjút olvashattak Orbán Viktorral a minap. Ebben Orbán Viktor, a volt tanítványom elmondja, hogyan zajlott a brüsszeli beszélgetése a birodalmi helytartóval 2010-ben, a választások után.

Orbán Viktor: A magyarság nevében jöttem. Még kér a nép, most adjatok neki!
Birodalom: Hahaha, majd ha fagy, hó lesz nagy! Felőlünk akár fiziológiailag éhen is halhat a magyarság!
Orbán Viktor: Akkor harc lesz. Jól be fogunk verni a Birodalomnak.
Birodalom: A kiserdőben, vascsővel, bármikor, nagyszájúkám.

A Birodalom tehát kisstílű volt és nem adott. Ezért kezdődött a titáni harc, amelyben a Vezér mögött tömörülő magyarság bevert a Birodalom Magyarországon állomásozó erőinek. De a Birodalom se volt ám rest! Szörnyű pénzfegyvereket vetett be ellenünk és recsegett-ropogott az ezeréves magyar szakralitás! Csapásokat adtunk és csapásokat kaptunk, ezt úgy mondjuk közgazdaságilag, hogy negatív végösszegű játszmát vívtunk. Mi tagadás, voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem, a szükségszerű arcvonalkiegyenesítések eredményeképpen az istenadta nép lelép mögülünk, mivel rájönnek, hogy rosszabbul élnek, mint 32 éve. Megvonván a csata mérlegét azt tudom mondani, hogy harceszközökben, úgyismint életszínvonal szükségképpen veszteségeket szenvedtünk el, de a lényegben mi győztünk. A szavak szintjén nem sikerült elnémítania minket a Birodalomnak, bátran beszóltunk nekik és az ontológiánk is olyan fényesen ragyog, mint valami királyi szablya.

Megérte tehát a nép sok áldozata.

Nem sikerült megváltoztatnunk a világot, ezt el kell ismerni. Még csak jobban se élünk, hanem ezzel szemben rosszabbul élünk. Viszont a kezünkben van a hatalom és mi mondjuk meg, ki lesz a király az elkövetkező 15-20 évben. Győztünk. Ezzel megnyílt az út a további csaták előtt.

Mert a szavak szintjén győznünk kell még kétmillió ember fejében, akik még mindig nem értik meg, hogy mi győztünk és a szavak szintjén győznünk kell Trianonnal szemben is.

Szavak és szavak. Aki uralja a szavakat, uralja a világot is. Ezért olyan fontos, hogy legalább a szavak szintjén győzzünk.

Éljen a király!

 Királyt nem választanak meg minden évben, így mélázzunk el egy kicsit a pillanat történelmi voltán. Most az van, hogy 15-20 évig Viktor lesz a király. Eddig is Vezér volt, ami lényegileg a királyságot jelenti, de hiányzik belőle a főhatalom szakralitása. Most ezt is begyűjtötte és mindaddig meg is fogja tartani, amíg értelmes beszédek tartására képes.

Hosszú volt az idevezető út. Ahogy államtitkár és egyéb, itt nem részletezett kollégáimmal tréfálkoztunk az Antall-kormány idején, ha nem lenne az SZDSZ, ki kellene találni. Mert akkor kire tudnánk ráfogni, hogy éppen akkor kótyavetyéltük el a nemzeti vagyont, ahol a sok webproli animált az esztergagéppel? Ahelyett, hogy a globálkomprádorokat kárhoztatnák roncstársadalomba süllyedésükért, még a végén minket, államtitkárokat kárhoztatnának és egy kárhoztató webproli kellemetlen tud lenni.

Nem én voltam tehát a főkonstruktőr, hanem a globálSZDSZ meg a lokálSZDSZ tagozata, én hol privatizáltam, hol a leplet rántottam le a szivattyúsokról több száz oldal terjedelmű népszerű ismeretterjesztő közgazdaság-politológiai szakmunkákban. Így teltek-múltak az évek, míg bekövetkezett, amire sose számítottam.

Viktor lett a Vezér, nekem pedig azt kellett megmagyaráznom, hogyan lehet egyszerre globális harcot folytatni a globálbirodalom ellen és ugyanakkor pénzt kapni tőlük.

Meg kell mondjam, leizzadtam, de felnőttem a feladathoz! Íme a magyarázat, miért lehetett Viktor előbb Vezér, majd most király. Hát azért, mert győztünk. Nem egyszerűen mi, globál- és lokálSZDSZ által megtaposott államtitkárok győztünk, hanem a magyarság en bloc. A Birodalom rábólintott arra, hogy kevesebbet szivattyúzik innen, cserébe pedig Viktor rendet tart. Nem lesz permanens polgárháború, mint Ukrajnában vagy mint 2006-ban Magyarországon, hanem rend lesz. 15-20 évig rend lesz és nyugalom.

És hogy milyen módon tart rendet Viktor király és miért nem volt rend uralkodása előtt? Az csupán eszközvita, nem tartozik másra, mint ránk, államtitkárokra és egyéb kollégákra.